Mauritius, az angyalok szigete

Az utazás olyan mint a szex. Mindenki erről beszél, mindenki erre vágyik, mindenki azt akarja és míg sokan csak nézni szeretik, vagy csak beszélnek róla, mások élvezettel gyakorolják. Az utazás továbbá szerelem, mert felfedezel mindig valami újat, amit sosem láttál és az olyan javíthatatlan romantikus lelkeknek mint én, ez a fajta intimitás mindig elveszi az eszét. Minden ország más, de nem csak az ott kapott érzések, élmények, kultúra vagy vallás miatt, hanem főleg amiatt, akivé te ott válsz, aki te ott lehetsz. Egy országban sem voltam még ugyanaz az ember, de mégis, soha nem voltam még annyira önmagam, mint amikor útra keltem.

 

A kevésbé tapasztaltak, vagy azok, akik nem olyan bátrak, esetleg kiábrándultak vagy nem mutatnak érdeklődést az utazás iránt, sokszor azt mondják, hogy azok, akik az utazás megszállotai, folyamatosan menekülnek valami elől. Butaság! Lehet, hogy az utazás könnyen függőséget okoz, de nem tudat módosító, sokkal inkább tudat ébresztő, és valahol a benne felfedezett önmagunk rabjaivá válunk és ezáltal nem a saját magunk ellensége leszünk, hanem kinyílunk és élünk.

Tudjátok, hogy nekem mindig van egy sztorim és mindenhol legalább egy barátom vagy ismerősöm, vagyis inkább angyalom, mert ők azok! Csodálatos angyalok! Mauritius ehhez képest egy angyalsziget, olyan angyali mentalitással, amelyet még soha nem tapasztaltam!

Kezdjük a szokásos informatív körrel!

A SZÁLLÁS

Airbnb-n foglaltam a szállásunkat, hat éjszakára FEJENKÉNT 24000 forintot fizettünk Flic en Flacon, a legcsaládiasabb és legélhetőbb részén a szigetnek. Úgy örültem, mint majom a farkának, ilyenkor mindig varázslónak vagy géniusznak érzem magam és szerintem a foglalás után törzsi öröm táncot jártam, mondván egy 4. emeleti panorámás, hatalmas teraszos, modernül berendezett LOFT lakás ennyiért 6 éjszakára ajándék! Nagyon jó karmám van és mondhatni mákos kisdisznó vagyok, mert mindig mindenből a legjobbat kapom és random a legjobba választok bele, csupán néha kerül szar a palacsintába. Ez esetben csak akkor derült erre fény, amikor odaértünk. Ha valaki követ Instagramon, az már láthatta: a WC-t egy függöny választotta el az ágytól, ami összesen két lépésre volt a teljes vizes blokktól, ami kifejezetten büdös volt és első két éjszaka mini csótányokat találtam a falon és a wc alatt.

Egyetemen, első évben csótányos koliban kellett éldegélnem, ahová anyukám vett nekem egy üzemi mikrót. Nem tudom hogyan, de rendre halott csótánykákat találtam a mikró körül. A mikró egy csábító sorozatgyilkos volt, szerintem engem próbált megvédeni, ezt a mikrót magammal kellett volna vinnem. Nem szeretek semmilyen állatot megölni, Így Ricsinek sírtam, hogy tessékelje ki, vagy bele a WC-be a nem kívánt vendégeinket.

A KÖRNYÉK

Azért volt Flic en Flac jó választás, mert a nyugati oldala a szigetnek mindig naposabb és kevesebb az eső. Relatíve minden látványosság közel van és olcsóbb, mint a Le Morne vagy a főváros, Port Lousie környéke. Flic en Flac-on továbbá található egy Spar is, amit egy kiscsaládos, nem all inclusive-os vagy éppen backpackes, low büdzsével rendelkező látogatóknak pont kapóra jön. Mi is éltünk a környék adta lehetőséggel és a reggelit meg a vacsit megoldottuk így. A konyha ragadt az olajtól és minden edényt elmostam használat előtt, bár a lakás felszereltségébe nem tudok belekötni, egy fullra töltött gáz gyújtót igazán hagyhattak volna ott. A szomszédok szintén nagyon kedves emberek, volt egy lány, aki valószínűleg két műszakot nyomott, hozzá mentünk kuncsorogni gyújtóért, mert ő legalább beszélt angolul, ellentétben a francia tulajjal. A lány furi egy szerzetnek tűnt, de nagyon segítőkész, mindig jó illata volt és nagyon csinosan volt felöltözve. Ricsi szerint a második műszak, ami megfigyelésünk szerint este 10-kor kezdődött masszőr, sztriptíz vagy SugarDaddy munkakörben lehetett. Én túl naiv vagyok ehhez, mindig azt hittem a pasijához megy át talpig díszben. Mindkét esetben csodálom a lelkesedését.

Minden a szánkban volt, a strandhoz két utcát kellett gyalogolnunk, ahol a teljes főút tele volt éttermekkel. A strandon vannak büfék is, ahol jelentősen olcsóbb a kaja, vagy a hús tartalmú ételek, de ezeknek a nyitva tartása kiszámíthatatlan, az időjárással volt összefüggésben. Mindenhova viszem magammal az esőt, Így Mauritiuson is kijárt nekünk belőle, az első napokon itt-ott elvétve láttunk némi napsütést és természetesen az utolsó két napra lett igazán strandidő.

AZ IDŐJÁRÁS

Trópusi szigethez hűen hatalmas záporok és zivatarok csaptak le ránk, ám kicsit sem kellemetlen, meleg nyári zuhanynak tudtuk be. Ilyenkor mindig sötétebb és búsabb lesz minden, de hamar előbújik a napocska és lehet folytatni a fürdőzést. A gomoly felhők közül is nagyon ártalmas napsugarak jutnak le hozzánk, ezért mindig minden esetben, minimum 50 faktoros naptejjel talpig bekenve induljunk el a szállásról! Én ezt már többször is megszívtam és nem csak fájdalmas és csúnya látvány, de nagyon maradandó is. Azóta tele vagyok apró ráncokkal. Amikor nálunk tél van, náluk nyár, de olyankor rendszerint magasabb a csapadék mennyiség is. A tél átlagban 25 fokos kevesebb csapadékkal és májustól szeptemberig tart. Lényegében a két évszak között nincs nagy különbség és a többi trópusi hellyel ellentétben monszun sincs. Ami nagyon fel tudja bojgatni az életet az a ciklon, ami orkán szerű széllel és sok csapadékkal köszönt be. Érkezésünk előtt két-három héttel volt egy ilyen ciklon, ami miatt lezárták a repteret és se ki, se be nem tudtak közlekedni az emberek majdnem egy hétig. A kolléganőm is ott ragadt, azt mondja, nem bánta, egyébként is maradt volna még.

AZ ÉTELEK

Nem kóstoltam tipikus mauritiusi ételeket, így fogalmam sincs egyáltalán létezik-e ilyen. Mivel szigetország, a hús nagyon drága, a tenger gyümölcsei pedig elsők között vannak az étlapon. Mivel a sziget pont a régi kereskedelmi útvonalak mentén terül el, ahol Távol-Keletről Fokvárosba vagy Fokvároson át közlekedtek a hajók, az ott lakók nagy része sötétebb, inkább indiai beütésű, javarészt hindu vallásúak, az étel kínálat is leginkább ázsiai koppintás vegyítve a francia konyhával és a mindenki kedvence olasz pizzákkal. Pont, ahogy Dél-Afrikában, itt sem tudtam úgy igazán semmilyen stílust a konyhájukra ráhúzni, mert hasonlóan se a konyhájuk, sem a származásuk, sem pedig a vallásuk nem egységes. Első nap kaptunk egy nagyon jó illatú szószt, amit a késem hegyével megkóstoltam és hirtelen fél liter vizet kellett meginnom, mert annyira csípett. Ez volt első találkozásunk a mauritiusi chilivel. A duty free-ben elköltöttem az utolsó euróimat, így vittem haza keresztapámnak két üveggel belőle, ami aztán annyira ízlett neki, hogy a kollégámmal hozattam még egy kis utánpótlást. Végre valami, amibe nem köt bele. Nagyon boldog voltam, hogy hoztam neki valamit, ami tetszett neki és aminek a származási helyét a mai napig nem tudja megjegyezni.

..és végül, de nem utolsó sorban AZ ÉLMÉNYEK

Ahogy ez lenni szokott, mindig az utolsó két napra gyorsulnak fel úgy az események, hogy a született ismeretségekkel vagy bimbózó barátságokkal véletlenül se tudj még egyszer találkozni.

Már a tapasztalt kollégáktól hallottuk, hogy az autóbérlés a lehető legjobb befektetés, ha mindent szeretnénk látni, sokkal olcsóbb mint a taxi, vagy az egy napos sofőr bérlés. A főúton több hely kínált jobbnál jobb árakon autókat, aztán, amikor odamentünk, hogy akkor elviszünk egyet közölték, hogy a magyar fizetésünknek megfelelő összeget leblokkolnak a kártyánkon és az útlevelünket szeretnék a szerződés megírásához. Mondtuk, hogy majd mindjárt visszajövünk, mert nincs nálunk útlevél és végül soha többé nem láttuk egymást. Ehelyett egy utcasarokra a szállásunktól találtunk egy helyet, ahol nem csak autót, de hajókirándulást is nagyon jó áron kaptunk.

-Szednek kauciót a kocsiért?
-Nem, csak a napi árat kell kifizetni, ha egy napra bérelik 1000 rupia, ha háromra akkor csak 800 rupia per nap. -jött a kielégítő válasz. Nekünk csak két napra kellett a kocsi és a harmadik napra csak egy sofőrt szerettünk volna, aki visszavisz majd a reptérre. Több hajókirándulás is volt, de minket csak egy érdekelt, azt is náluk szándékoztuk megvenni, Így a napi 1000 rupiát az autóért már fájt volna kifizetni.
-Mit szólna, ha megvennénk a hajókirándulást két főre, kérünk sofőrt a reptérig és mivel ezt mind itt foglaljuk, két napra a kocsit megkapjuk 800 rupiáért per nap? – kérdeztem illedelmesen.
-Oké. – mondta a nő gondolkodás nélkül, miközben Ricsinek nagyra nőttek a pupillái és nem tudta követni az eseményeket.
A roppant szimpatikus mauritiusi nő igazán indiai angollal fél perc alatt kitöltötte a szerződést, átadta a kocsit, mi pedig fél napig az alkudozó módszereimen nevettünk.

A vezetés nem volt egy egyszerű dolog, főleg nem Ricsinek, mert ő volt a sofőr én pedig a Frau Führerin másod pilóta, aki mindenért szólongatta, mintha nekem is lett volna egy kormány a kezemben. Szegény Ricsi. Az utak nagyon kanyargósak és keskenyek, de abszolút járhatóak. Mauritius egy nagyon szépen fejlett ország, mindenük megvan, ami csak kell. A probléma csupán ott kezdődött, hogy ők a bal oldalon közlekednek. Többszöri szólongatás ellenére Ricsinek sikerült lehorzsolnia a kocsi bal visszapillantóját, amit akárhogy próbáltunk eltűntetni, nem sikerült. Féltünk, hogy majd ki kell fizetnünk, de nem szóltak semmit, mert annyira összekentük a kocsit az esőben és a parti homokkal, hogy az elterelte a figyelmüket.

-Általában a több gyerekes családok után szoktak így kinézni az autók, de mondhatjuk akkor, hogy maguk nagy gyerekek. – mondta a nő aranyosan és mi abszolút egyetértettünk vele.
-Úgy van!

A tisztításra ráfizettünk, majd a hajó kirándulásunk után megint kibéreltük az autót és nagyokat nevettünk, amikor láttuk, hogy minden tulajdonukban lévő autónak le van horzsolva többnyire mindkét visszapillantója. Nem csak mi vagyunk ennyire bénák. A hajóhoz reggel 8-ra kellett érkezni, Flic en Flac strandjáról indultunk motor csónakkal és ugyanoda vittek minket vissza délután 5-6 körül. A kirándulás tartalmazta a delfin nézegetést, amihez a felkészültek könnyű búvár felszerelést is vittek; a Crystal Rock megtekintését és a körülötte lévő könnyű búvárkodást, amihez szemüveget és talpat is kaptunk. Ricsi nagyon élvezte, én inkább ugráltam a hajóról, mert félek a víztől és a szemüvegtől elkap a pánik. Nem mondom, hogy nem próbáltam, de pár halacska után levettem és inkább úszkáltam egy kicsit a szikla darab körül. Nagyon közel voltunk a Le Morne-hoz, így bárhová néztem, csak ámultam, mintha nem is igazi lenne.

Nem voltunk annyian összezsúfolva, mint ahogy Thaiföldön tapasztaltam, bár lehet csak szerencsénk volt, mert nem lehetett kiszámítani a jó időt, így bizonyára voltak olyanok, akik fontolóra sem vettek ilyesmit. A vezetőnk hála Istennek nem játszott hullám lovagot, így nem volt halál félelmem, ezzel ellentétben a legénység egyik tagja, Davish nagyon lovag lett, amikor meglátott.

A könnyű búvárkodásnál és minden ugrásomnál készségesen segített, oly annyira, hogy a szemüveg felsegítése alatt biztosra ment és annyira szorosan mögém állt, hogy ott az is érzett mindent, aki igazán nem akart. Én például nem akartam, de erről engem senki nem kérdezett meg. Inkább nem fészkelődtem, csak gyorsan felhúztam a szemüveget és el is illantam a vízbe. Hívhatjuk bunkóságnak, vagy ügyes trükknek, a nap hátralévő részében annyira buzgó mócsing volt, hogy nem tudtam egy percig sem haragudni rá. Angolul hosszan nem sikerült elbeszélgetnünk, franciául meg én nem úgy tudtam, ahogy épp meg szerettem volna mutatni, ám így is sikerült összebarátkoznunk.

-Van nálad apró Ricsi? Kellene adni ennek a srácnak majd borravalót, mert nagyon rendes volt velünk.
Szerintem egy csóknak jobban örülne – mondta Ricsi halálos meggyőződéssel – Olyan jófej, teljesen odáig van érted. Én ezért a sok segítségért hálám jeléül egy nyelves csókot adnék neki a helyedben a szép kis ajkára. Nézd milyen ariiii!
Néztem Ricsire nagy szemekkel, majd a srácra és egy percre talán hezitáltam.
Végülis, ami Mauritiuson történik, az Mauritiuson is marad. – ezt majdnem én is komolyan gondoltam.
-Hát ezt mondom Csivusz, menj oda, egy csók még nem fájt senkinek!!!
Néztünk mindketten a srácra, mint két kötekedő vénasszony és próbáltam bemérni valamit, ami tetszik rajta. Ricsinek igaza volt, ezt úgysem tudja meg senki, hisz úgysem csináltam még semmi őrültséget, mióta itt vagyok. Szép őzike szemek, hosszú pillákkal, sötét bőr, sötét göndör rövid haj…akkora magas mint én és ha ráfeküdnék összetörném. Itt jött a cipzárszakítás és Ivett visszatért a valóságba.
-Nem. Maradunk az aprónál.
-Nekem nincs már rúpiám. – mondja Ricsi.
-Nekem sem, váltanunk kellett volna eurót.
-Hát igen. Eljöttünk csórón hajókázni. – Ricsit nem zaklatta fel a dolog.
-Nálam van 100 euró, de azt nem borravalónak szántam.
-Azt nem is kellene csak úgy elszórni. – Ricsis kuncogás.
Akkor nem adok aprót, se csókot, ilyen az élet. – ha valamin nem tudsz változtatni, el kell engedni.

Davish nagylelkűen kínálta a rumot és a vodkát, miután kikötöttünk egy szó szerint lakatlan szigeten, ahol csak éhes kóbor kutyák voltak és sehol egy árva wc. A velünk utazók között volt egy nagyon szimpatikus francia család a kislányukkal és egy több házaspárból álló tehetős nyugdíjas csoport, akik a világ három különböző országából érkeztek, hogy együtt nyaraljanak. Tanja, aki a sok botox miatt már elég ijesztően festett, mégis nagyon jólelkű hatvanas hölgy volt, a férjével érkezett Dél-Afrikából. Pete és a felesége, a lányuk Emily Ausztráliából, a harmadik páros pedig Zimbabwéből. Amíg a többiek ittak, Ricsi és én élveztük a természetet, felváltva jártunk az óceánba pisilni. Davishék egy mögöttünk felállított, hordókból álló konyhában készítették a késői ebédünket. Mikor látta, hogy engem nem köt le a rum, behívott magukhoz és bemutatta a stábot. Mint kiderült, családi vállalkozás volt, ott mindenki mindenkinek a valakije és jól bevált csapatban és ütemben minden nap levezényelnek egy ilyen kirándulást. A nagybátyja, amikor meghallotta, hogy magyar vagyok, felsorolta az összes magyar NB1-es csapatot. Videoton, Haladás, MTK, Újpest, Diósgyőr és végül (mint mondta) a legjobb, a Fradi. Ilyen is ritkán fordul elő! Thaiföldön a túra vezetőnk egy csomó szót tudott magyarul, mert volt magyar barátnője, akihez járt Budapestre is. Valóban nagyon kicsi a világ.

Ez a rum nagyon jól ki volt találva, nem csak a kaját sikerült türelmesen kivárniuk, de a mi csoportunk volt a leghangosabb a szigeten. A többiek, akik más-más időpontokban érkeztek és tőlünk külön ültek, meg voltak illetődve, mintha kukorica csutkát dugtak volna a hátsó felükbe. Mi jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, táncoltunk és énekeltünk.

-Nálunk Ausztráliában nagy divat, hogy a suli után elmész ide-oda utazni. Mivel ez nagyon pénzfüggő, mint diplomás nővér tanonc egy pár barátnőmmel úgy gondoltam, hogy miért ne mehetnénk el önkéntesnek valamelyik ázsiai országba. – mesélte Emily Ricsinek és nekem a vízben.
-Ez nagyon szép! – mondta Ricsi.
-De ahhoz, hogy önkéntes légy kell egy tőke, amivel kiutazol és fenntartod, ellátod magad, az nem olyan jó buli, nagyon sok pénzt kell költened, ahhoz, hogy ott lehess. – feleltem.
-Az igaz, de megvannak erre a módszerek, mivel van internet, létre tudsz hozni online egy kasszát kifejezetten erre a célra és hirdetheted az ismerőseid között, hogy mit szeretnél és mire gyűjtesz, megadsz egy számlaszámot és oda tudnak küldeni adományokat.
-Wow, ez nagyon okos, az interneten az ember nagyon messzire el tud jutni.
-Én így voltam például Nepálban, ahová női tisztasági betéteket vittünk iskolákba és ezeknek a használatukról és hasznukról tartottunk oktatást. – a szám is tátva maradt.
-Ott nincsenek ilyenek? – nem is tudom ezt a kérdést hogy gondoltam. Végülis, akárhová megyek egy szupermarketet mindig találok.
-Ott a vallás miatt arra tanítják a lányokat, hogy az, ami ott kijön rossz szellem, aminek akadály nélkül távoznia kell. Bűnös dolognak fogják fel és bizony nem szoktak semmit tenni a higiéniáért, sőt gyakran előfordul, hogy emiatt arra a pár napra kiveszik őket az iskolából és napokig elzárják őket a külvilágtól.
-Hogy mi? – a szívem hevesen kezdett verni. Ez egy káosz és mindig a nők szívnak amiatt, amit a természettől kaptunk.
-Így van, nem ismernek semmilyen eszközt és nem is nyitottak rá ezek miatt a hihedelmek miatt, ezért mentünk iskolákba és kezdtük a fiatalabbakkal, mert ők befogadóbbak és még nem lettek annyira ebbe belenevelve.
-Ez hihetetlen.
-Az. – vágta rá Ricsi.
-És megmutattátok nekik élesben is hogyan kell használni?
-Kicsomagoltuk és illusztráltuk a használatukat, annyira jó volt látni a kiváncsi arcokat és azt a lelkesedést. Ezzel megkönnyítjük az életüket.
-Persze! – még mindig tágra nyílt szemekkel bámultam, nem akartam hinni a fülemnek. Mindig azok a kislányok voltak a szemem előtt, akiket Kambodzsában láttam. Sok gyerek ott nem is jár iskolába, nem érzi szükségét a tanulásnak, inkább elmennek az utcára kéregetni, vagy a szüleikkel árulni, hogy segítsenek a családnak.
-És sikerült megtanulniuk?
– Igen, sokaknak jól ment. Kaptak kis nesszesszeres táskát, benne több betéttel és nagyon örültek nekik.
Elmélyedtem. Ez a cél is felkerült a listámra. Tanulásra és higiéniára fogom nevelni a kislányokat és megteszek mindent, hogy ne éhezzenek, legalább egy kicsit, ha én egy darabot hozzáteszek az egészhez, legalább egy kicsit változik majd a világ.

Elmentünk sétálni unalmunkban a part mentén, de félúton elkapott minket egy hatalmas zápor és addigra Davishék is sátrat bontottak. Gond nélkül indultunk haza a szakadó esőben a fedetlen hajón elég rendes sebességgel. A bőröm égett és mindenhol kipirosodtam, pedig bekentem magam és nem voltam napon, de mégis sikerült megint szépen leégnem. A társaság addigra elég rendesen lerészegedett, a hajón mindenki ölelkezett, puszilkózott és azt sem tudta mit beszél! Megérkeztünk és kikötöttünk.

-Nagyon jó csaj vagy! Tényleg, le a kalappal. – simogatta az önbizalmam az egyik öreg, akinek egész nap csak annyit tudtam mondani, hogy hatalmas figura, mert mindig fulladoztam a nevetéstől. Kicsit sem volt ittas.
Mit csináltok ma este? -kérdezte Tanja.
– Nincs fix programunk. – válaszoltuk.
-Gyertek el ma este hozzánk a Villa Carolinába, ott az a hotel a parton. – mutatta- Minden este szerveznek valamilyen táncos mulatságot és mindig ingyen van a koktél. A szobaszámunk a 36-os mondjátok, hogy a mi vendégeink vagytok és gyertek csatlakozzatok hozzánk!
Ricsivel egymásra néztünk és nem győztünk hálálkodni.
-Ott leszünk! Köszönjük szépen! – vigyorogtunk. Davishék nagyon el voltak foglalva a pakolással, de mindenkinek sűrűn megköszöntük, hogy ennyire szuper csapat voltak. Vetettem rájuk egy utolsó pillantást és nyugtáztam, hogy többet soha nem találkozunk.

-Na zuzzunk haza Ricsikém, aztán vissza a kocsiért és használjuk még ki ezt a maradék pár órát sötétedésig.
-Remek ötlet Csivusz! – Ricsi mindenben benne volt.

Elmentünk az autóért, gyors zuhany és irány tovább, minden maradék időnket ki kellett használnunk, mert másnap már utaztunk haza. Ricsinek addigra már kiválóan ment a vezetés és ismét egy sokadik gyönyörű vízeséshez vettük az irányt. A Google Maps a szigeten nem volt túl megbízható és sokszor vitt olyan helyekre, ahol a madár se jár. A vízesések kifejezetten a gyengéi voltak, de nem voltunk elveszve, mert az ottani emberek rendre megálltak segíteni és maguktól odajöttek vagy éppen mutogattak, hogy merre kell menni. Teljesen lenyűgözött minket ez a mindig pozitív bamba turistákhoz való hozzáállás. Mivel elég sok eső esett aznap és előtte is, bár hallottuk már a zuhatagot, nem tudtunk autóval tovább menni, mögöttünk pedig jött egy másik autó is, a tükörből láttuk, hogy ők is turisták. Mondtam Ricsinek menjen és szóljon nekik, hogy azért állunk itt mint pénisz a lakodalomban, mert előttünk kiöntött a Duna. Hallottam az értekezéseket, majd mikor Ricsi közeledett egyértelműen magyarul beszélt és tutira nem hozzám.

Magyarok voltak? – kérdezem meglepődve.
– Igen, bakker, teljesen meglepődtem.
– Szívesen végighallgattam volna, ahogy ez kiderült.
Azok mindig a legjobb sztorik. Kanadában már másodjára beszéltem azzal a magyar bácsival mit sem sejtve, aki mindig csillogó szemekkel nézett rám és nem haragudott azért sem, amikor azt mondtam neki, hogy az Amerikából lopott tv jeleket most blokkolták és a feketén vásárolt előfizetése szünetel egy kicsit. Különben meg csak azért jött, hogy kiderítse honnan származom, mert nagyon hasonlítok a kedvenc tenniszezőjére, Ana Ivanovicra. Így hamar fény derült rá, hogy Steve the King, az István, a király és amikor tiszta magyarsággal lefordítottam neki, még mindig csak nagyokat pislogtunk, de egyikük sem mert megszólalni magyarul.

Attila és Heni épp nászútjukat töltötték Mauritiuson és ahogy egyre jobban belemerültünk a beszélgetésbe, sok nem véletlen dolog derült ki.
– Hol száltatok meg?
– Flic en Flacon. – mondta Attila. Az már hamar lejött, hogy ő volt az irányító kettejük közül.
– Tényleg?! Mi is! – válaszolt örök lelkesen Ricsi. – Flic en Flacon belül hol?
– A Villa Carolinában.
– Tééééényleg?! – mondtuk egyszerre.
– Csak nem ti is?
– Neem, mi Airbnb-n foglaltunk lakást, de ma összebarátkoztunk pár ausztrál arccal és meghívtak ma estére valami bulira a Villa Carolinába. – magyarázta Ricsi.
– Naaa szuper!! Akkor találkozunk, mert mi is tervezünk lemenni, mindig nagyon jó előadások vannak és nagyon szórakoztatóak.

Közben elkezdett sötétedni és Attiláék mondták, hogy a közelben van egy sziklás part, ami állítólag nagyon szép, mivel az közelebb van, mint az eredetileg betervezett úticél, mi is inkább velük tartottunk, hogy többé már ne egyedül tévedjünk el. Ők hamarabb elindultak haza, mert vacsorát kaptak a hotelben és a vacsi idő véges volt. Mielőtt elbúcsúztak mondták, hogy hivatalosak vagyunk egy koktélra általuk is, úgyhogy az estét mindenképp a Villa Carolinában töltöttük el. A part valóban szép volt, de nagyon hamar ránk sötétedett és sötétben nehezebb volt tájékozódni, szóval sikeresen nem jó helyen kanyarodtunk le a főúton. Szűk utcákon mentünk a part mentén a Villa irányába, amikor az utca sötétjében egy nagyon ismerős alak tűnt fel. Davish integetett kézzel lábbal. Ricsi lehúzta az ablakot és Davish, mint egy ezeréves cimbora adott két pacsit és egy jó 10 percet eldiskurálgattunk tört angollal. A család többi részével is találkoztam, mivel a házuk előtt álltunk meg, így még egyszer utoljára találkoztam a nagybátyjával is. Számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy kimegyünk hozzájuk a partra inni, mert ők egyébként minden este összegyűlnek egy páran. Éreztem a leheletén, hogy nem most kezdik az ivást. Búcsút intettünk az újra találkozás reményében.

-Szerintem Tanjaék mindannyian ott folytatták az ívást, ahol a hajón abbahagyták és kételkedem, hogy ma este bárkivel találkozni fogunk a csapatból. – már járt az agyam.
-Remélem Emily ott lesz. – mondta Ricsi, aki teljesen elveszett Emily bájában.
-Reméljük! Nagyon aranyos lány volt!
-Uhh igen, imádtam!!

A kapunál alig akartak beengedni minket, én nagyon lelkesen körbemagyaráztam, hogy kihez és miért jöttünk, így elengedtek. Bent még javában ment a vacsora és a nyálam csorgott minden után, még meg is kérdezték, hogy eszünk-e és én nemet mondtam. Már bántam. Ricsi még inkább. Attiláékat megtaláltuk, de Tanjáékat egész este nem láttuk sehol így megint nekem lett igazam, szerintem részegen fetrengtek a szobájukban és egyéb nyalánkságok, amiket az ember egy szigeten a nyaralása alatt megtehet. Jót beszélgettünk, inni, mint ahogy mostanában mindig, nem bírtam és belerángattak egy játékba is, amire aztán senki nem jött velem és mire észrevettem már a színpadon álltam és Magyarországot képviseltem, aminek a nevét persze rendre nem értették. Ennek ellenére király volt a buli és nagyon álmosan mentünk haza. Ricsi kicsit spicces volt, így rá hivatkoztam amikor Davishtól bocsánatot kértem, amiért nem látogattuk meg.

AMIT ÉRDEMES MEGLÁTOGATNI

Számomra a legnagyobb élmény a Tamarin vízesés megmászása volt Prakash-al. Tök véletlenül találtunk rá, magán idegen vezető, de így is a legeslegjobb kezekbe kerültem. Hegy és víz fétisem van, imádok mászni, úszni, kalandozni, de ugyanakkor félek a víztől, a magasságtól és a mélységtől is. Csodás volt! Minden percét élveztem, még azt is, ahogy bőrig áztam és napokig fájt minden porcikám, de madarat lehetett volna fogatni velem. Ha arra jártok, ne hagyjátok ki!

Amit mi nem tettünk meg és azóta is sajnálom, az a Le Morne megmászása, ahonnan egy bizonyos pontról látni lehet a világon egyedi víz alatti vízesést. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen létezik, de mégis és nekem vissza kell mennem, hogy lássam!

A Szarvasok szigetét is sokan célba veszik, illetve Mauritius állatkertjét, ám engem valahogy ezek a dolgok nem érdekeltek annyira.

HASZNOS LINKEK ÉS INFOK:

A szállásunk: https://www.airbnb.com/rooms/21704334

Akiktől mindent béreltünk és meleg szívvel ajánljuk: Premier Mauritius Holidays
Sameem Hasenee és Asme Hasenee – cuki házaspár, akik nagyon rendesek és segítőkészek voltak
http://premiermauritiusholidays.com/

Tamarin Waterfalls idegenvezetés:
Green Discovery Prakash Whatsapp 0023057608367 vagy 0023057839698
A TripAdvisoron láthatjátok a kiváló értékeléseit.

Összességében imádtam és visszamennék, Ricsi még lakna is ott, azt mondta. Egyáltalán nem drága, nagyon okosan és részletesen meg kell nézegetni az ajánlatokat, mert annak ellenére, hogy sziget és nagyon messze van, ha nem nagyok az igényeink (mint szálloda, teljes ellátás, szervezés elkerülése) akkor nagyon olcsón elmondhatod magadról, hogy már jártál Mauritiuson, egy igazán angyali szigeten! 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük