“Magabiztos Nő” Önbizalom fejlesztő videótréning

Tudatosan az önbizalomért!

Ennek a gyakorlatias tréningnek az iránymutatásaival 4-5 hét alatt látványos fejlődést és pozitív változásokat érhetsz el az önmagaddal való kapcsolatodban!

Jelenleg lehetetlennek látod, hogy bármi is segítsen az önbizalmadon?

Az önbizalom nem egy ördögtől vagy éppen istentől való dolog, pedig sokszor túlgondoljuk vagy túlmisztifikáljuk, és pont ezért kerülünk annyira messze tőle és a megoldáshoz!

Én is jártam a te cipődben!

Mindig mások határozták meg hogyan érzem magam saját magammal. Tökéletesen tudtam adni azt, amit látni szeretnének, mert ez volt a biztonságos és sokszor megkérdőjeleztem önmagam, mert mások pusztán “jó szándékból” valamilyen véleményt alkottak rólam.

Emellett soha nem álltam ki magamért és ezt most nem csak a határhúzásra értem, hanem arra is, amikor olyan helyzetekben döntöttem magamra nézve hátrányosan, ahol önmagamnak kellett volna csupa szeretettel támaszt nyújtani vagy éppen “megfogni magam” és elsétálni.

Igaz-e rád az alábbi állítások közül bármelyik?

Elég hosszú a lista és az önmagadba vetett hit az életed minden területén meghatározó lehet!

Neked mit jelent az önbizalom?

Erről a szóról szerintem legtöbbünknek mindig egy személy jut az eszébe, akit magabiztosnak lát és csodálja vagy irigyli azért, amiért ő (talán csak látszólag, de) tudja jól, hogy ki ő, mit akar, mire képes és abban is biztos, hogy eléri a céljait, a vágyait!

Ez részben így is van, de szerintem az önbizalom nem egy látványos dolog, hanem valami bennünk munkálkodó ősi erő, amely barátságban, harmóniában és egyensúlyban van velünk. Ugyanúgy, ahogy mi is egyensúlyban vagyunk általa önmagunkkal és a tetteinkkel!

Az önbizalom számomra a gyakorlatban azt jelenti, hogy rá merem bízni önmagam önmagamra, mert tudom, hogy a nehéz helyzetekben a saját igényeimet szem előtt tartva, magam mellé állva és magamat támogatva döntök. Emellett bízom magamban annyira, hogy a döntéseimért mindig felelősséget tudok vállalni, akkor is ha nem jól sül el, mert én mindig ott vagyok önmagamnak és támaszt tudok nyújtani magamnak bármilyen helyzetben!

Te szeretnéd-e ezt a fajta önbizalmat?

Ha igen, akkor kezdd ezzel a tréninggel, amiben nagyon sok eszközt kapsz, amelyet a gyakorlatban hasznosíthatsz.

Mindezek mellett önmagaddal ismerkedsz, ami egy nagyon fontos eleme az önbizalomnak.

Önállóan coacholhatod magad irányított, egymásra épülő témákkal, kérdésekkel, játékos gyakorlatokkal és videókkal.  

Ebben a tréningben számos kérdést kell őszintén megválaszolnod ahhoz, hogy megtaláld a magad igazát és jobban értsd a miértjeidet.

Mindezt meghitten, egyedül és önmagaddal, kötetlenül.

 

ÍGY ÉPÜL FEL A TRÉNING

A videók (összesen 12)

Először szemléltetem hogyan is épül fel az önbizalmunk, hogyan függ össze az önszeretettel és az önismerettel. Szó lesz arról, miért olyan fontos megismernünk a múltunkat, hogyan jobban megértsük az alacsony önbizalom okait. Beszélünk a csalódásokról, amelyek építenek minket.

Mi hozhat változást és mi akadályozhat minket? Itt szó lesz az egóról, a pozitív gondolkodás káros oldaláról és a világról, ami körbevesz minket. Beszélgetni fogunk az énkép(ek)ről, mesélek a nemet mondás művészetéről és a felelősségvállalásról. Ígérem nem lesz sem megmondó, sem pedig kioktató! Nehezen emészthető meg pláne nem! Végül átveszünk további lépéseket, amikkel a jövőben is tudsz tenni azért, hogy ne veszítsd el a magabiztosságod.

A MUNKAFÜZET (a lelke mindennek)

A videók mellé kapsz egy  39 oldalas munkafüzetet, amelyet párhuzamosan, a videók nézésével tölthetsz ki és ez lesz a kulcsa a tréningnek! Nem eszet osztani akarok, hanem azt szeretném, ha minél jobban elmerülnél önmagadban. Kérdések, játékos feladatok és sok-sok felismerés, amely segít abban, hogy az önbizalmad tudatosan fejleszd és akkor is kihívások elé merd állítani magadat, ha eddig nem ment.

JÓ HA TUDOD!

HOL ÉS MIKOR?

Ez egy online tréning, amely 12 videót és egy 39 oldalas munkafüzetet tartalmaz, így otthon, egyedül tudod végigcsinálni helytől és időtől függetlenül. Egyáltalán nem személytelen, inkább intim és meghitt, mert ezt az időt önmagaddal, egyedül elmerülve töltheted el.

MENNYI IDŐ EGY ILYEN TRÉNINGET ELVÉGEZNI?

Rajtad áll hogyan haladsz vele. A 12 videó összesen kb. 133 perc hosszú. A munkafüzet pedig tele van feladatokkal, amelyeket tematikusan a videók nézése között kell kitöltened, végiggondolnod. Sokszor azért lehet döcögős, mert keresed magadban a válaszokat, máskor pedig a felismerések letisztulásához kell egy kis idő. Hozzávetőlegesen azt tudom mondani, hogy ha hetente 2-3 órát foglalkozol vele, akkor 4-6 hét alatt a végére érsz. Utána pedig az önbizalom aktív gyakorlása csak rajtad múlik!

EZT KAPOD ETTŐL A TRÉNINGTŐL:

Felismeréseket, mankót, új látásmódokat, eszközöket, amelyeket felhasználhatsz és nagyon sok értéket, amelyeket hasznosíthatsz, miközben haladsz az utadon! Egy valami azonban nagyon fontos: Az önbizalmat nem a tréning fogja adni, hanem te önmagadnak, méghozzá azáltal, hogy lelkiismeretesen teszel érte nap, mint nap. Először a tréning elvégzésével, utána pedig a tréningen tanult eszközöket bevetve a tudatos cselekvéssel. Menj ki, éld az életed és gyakorolj!

A magaddal való törődés hozadéka az, hogy olyan minőségre emeled a belső igényeidet, hogy elkezded priorizálni a mentálisan és érzelmileg egészséges, boldog kapcsolódásokat.

Más szóval, megérted, hogy milyen minőségek és értékek számítanak elsősorban Neked, amelyet te már képviselsz és ez lesz az igényed egy hosszútávú kapcsolatban. Magadat jobban megismervén azt is pontosabban körül tudod írni vagy meg tudod határozni magadnak, hogy melyek azok a vágyott tulajdonságok, jellemzők egy partnerben, amelyeket újonnan előnyben részesítesz.

Az alapvető értékrendszereden és alap érzelmi szükségleteiden kívül (tehát szigorúan azon kívül) leszel csak rugalmas és nyitott, mert egyértelműen érzékeled a határokat az illúzió és a valóság, a kompromisszum vagy a megalkuvás között. Tehát a kompromisszum többé már nem azt jelenti, hogy az alapvető értékeidet vagy önmagadat sutba kell dobni. Ezt pedig úgy érheted el, ha ezeket az alapvető értékeket és önmagadat is ismered.

Két csomag közül választhatsz:

“Magabiztos Nő”
Önbizalom
tréning

24.990Ft

  • 45 oldalas munkafüzet, amelyben interaktív feladatok és kérdések vannak, amelyek az alapoktól segítenek tudatosan építeni, felfedezni a benne rejlő erőt
  • Egy több, mint 130 perces videóanyag a következő témákban:

    – Önbizalom, önbecsülés, önszeretet összefüggései
    – Múlt-jelen-jövő összefüggései
    – Hogyan építenek minket a csalódások
    – Az EGÓ
    – A változás kulcsa
    – A pozitív mindset és buktatói
    – A világ körülöttünk – Átkeretezés
    – Énképek
    – Puttonyok és nyomógombok
    – Érettség és felelősségvállalás
    – A nemet mondás művészete
    – Hogyan tehetsz még az önbizalmadért?

“Magabiztos Nő” Önbizalom tréning +
Nőiesség és kisugárzás kurzus

39.990Ft helyett 29.990Ft

A Nőiesség és kisugárzás kurzust külön nem lehet megvásárolni, csak ebben a csomagban kínálom!

Ha ezt a csomagot választod a “Magabiztos nő” Önbizalom tréning mellé még kapsz:

  • Plusz 75 perc videó anyagot, benne:

    – a vonzódás biológiája (hormonok, illatok)
    – szexuális önbizalom – gondolkodásformáló gondolatok
    – érett nő vs. sértett kislány
    – egy ún. Problémafa ábrázolása, amelyben megviszgáljuk, hogy a “Mindig szexre kellek!” és hasonló negatív hiedelmek hogyan képesek befolyásolni az életünket. Honnan erednek és hova vezethetnek minket.

  • Egy bónusz és elég komplex gyakorlatot, amellyel át tudod keretezni a negatív gondolataidat/hiedelmeidet pozitívvá.

EZT MONDTÁK AZOK, AKIK VÉGIGCSINÁLTÁK

ÉN LESZEK A SEGÍTŐD A TRÉNING SORÁN:

Csernyu Ivett vagyok, három éve aktívan tevékenykedő akkreditált life coach. 

Pályafutásomat a Youtube munkásságom és a saját életutam ihlette. A Youtube kezdettől fogva egy szuper terápia volt nekem, ahol nemcsak kifejezni és megmutatni tudtam magam, de gyógyítani is. A személyiségem a csatornámmal együtt fejlődött (elég látványosan) ésúton-útfélen jöttem rá ki is vagyok és mivel foglalkoznék szívesen.

Az elfuserált szerelmeim révén formálódott bennem a vágy, hogy keressem és kutassam a magam ‘igazát’. Elkezdtem képezni magam és immár 9 év aktív gyakorlással és több, mint 3 év coaching munkával úgy érzem a megszerzett tudást vétek lenne megtartani magamnak.

Nagyon eltökélten hiszek abban, hogy önmagunkat a kapcsolataink, párkapcsolataink és a velünk megélt történések által tudjuk a leghatékonyabban megismerni, ha nyitottak vagyunk rá és le tudjuk vonni a tanulságot. Továbbá hiszem, hogy az önismeret hatalmas gyógyír a szenvedéseinkre vagy nehézségeinkre, amellyel képesek vagyunk megküzdeni, ha nyitottak és elfogadóak vagyunk önmagunk felé.

Ezt mondták azok, akikkel együtt dolgoztam.