Exkluzív lehetőség angolul tanulóknak:

Képességfejlesztő angol órák, ahol végre használni is mered, amit tudsz – stresszmentes, visszanézhető gyakorlás, oktatói visszajelzéssel

Heti 1×1,5 óra (visszanézhető) élő, tematikus gyakorlás 4 héten át – szókincs, olvasás, hallás utáni értés és íráskészség fejlesztése magabiztos A1 szinttől

Érthető, motiváló órák – ahol most nem a nyelvtan dominál, hanem a nyelvismeretre épített készségfejlesztés.

Ez az élő, 4 hetes angol képességfejlesztő kurzus nem újabb nyelvtani magyarázatokat ad, hanem segít aktiválni azt a tudást, amit már megszereztél – ítélkezésmentes, strukturált és motiváló közegben.

Nézz bele egy órába! Nézd vissza az élő szókincsfejlesztő órát, ahol közösen haladtunk és ízleld meg milyen élmény a közös fejlődés:

Tanulod az angolt, de még mindig nem mered használni?!

Belefáradtál abba, hogy magadtól nem tudsz előrébb lépni.

Hiába tanulsz, nem mered használni, mert félsz a hibáktól, ráadásul rengeteg időt töltesz azzal, hogy egyedül próbálsz fejlődni, de a fejlődés lassú vagy stagnál és úgy érzed nem csak az idődet pazarlod, de az energiádat is.

Az attól való félelem, hogy butaságot mondasz teljesen megbénít, pedig már nem nulláról indulsz mégis amikor meg kellene szólalni, lefagysz. Félsz hibázni. Zavartan keresed a szavakat, és úgy érzed, csak a fejedben van meg a tudás – használni viszont nem tudod.

Hiába tanulsz egyedül, valami hiányzik. Nincs visszajelzés. Nincs motiváció. Nincs haladás.

Itt a lépés, ami segít átlendülni a holtponton – beszédkényszer nélkül!

Mi történik, ha végre nem csak tanulod az angolt, hanem használni is kezded?

A legtöbben azért nem jutnak el a folyékony nyelvhasználatig, mert nincs biztonságos, vezetett tere a gyakorlásnak.

Ez a 4 hetes, élő kurzus pontosan erre jött létre: hogy életre keltsük, amit már tudsz.

Négy készséget fejlesztünk, tematikusan, fókuszáltan – és közben bátorítást, visszajelzést kapsz minden lépésnél.

Ez nem egy újabb tananyag – ez arról szól, hogy mire vagy képes, ha használnod kell az angolt.

Képzeld el, ahogy legközelebb megkérdezik tőled, hogy: "Do you speak English?" - és többé nem szorongással válaszolsz, nem fagysz le, hanem magabiztosan prezentálod a tudásodat!

Ez a kurzus neked szól, ha:

Ez a kurzus nem csak tanít, hanem a használatra készít fel!

Nem elég megtanulni – most végre használni is fogod.
Segítek átkattintani a nyelvtani tudásodat valós, aktív nyelvhasználattá stressz nélkül.

Heti 1×1,5 óra fókuszált, vezetett gyakorlás.
Minden órán konkrét készségeket fejlesztünk: szókincs, olvasott és hallott szöveg értése, valamint íráskészség – életszerű, érdekes témák mentén.

Nem tankönyvi példák – hanem valódi élethelyzetek.
A témák mind arról szólnak, ami neked is releváns: aktuális, hétköznapi, gondolkodtató. 

Nem vagy egyedül – én végig ott vagyok veled.
Ez nem egy vizsga, és nem verseny. Hibázni lehet, sőt kell is – ebből tanulunk. Oktatói visszajelzést is kapsz, hogy lásd, hol tartasz.

Élő, de mégis rugalmas.
Ha valamiért nem tudsz élőben csatlakozni, minden óra visszanézhető. Így a saját ritmusodban is tudsz haladni – akkor is, ha épp sűrűbb a heted.

Ez nem helyettesíti az e-learninged – kiegészíti.
Amit ott megtanultál, most életre kel. Ez a kurzus nem elölről kezdi, hanem ráépít a meglévő tudásodra. Nem újratanulás – hanem továbbtanulás, mégpedig aktívan.

4 hét, de látványos lendület.
Nem kell hónapokig várnod, hogy érezd: haladsz. Már néhány alkalom után is jobban érted, bátrabban írsz, és elkezdesz angolul gondolkodni.

A 4 készségfejlesztés tematikusan egyetlen téma köré épül 4 héten át:

People and Society

 

Ez a témakör nemcsak a nyelvvizsgákon szerepel az elsők között, hanem valós, hétköznapi beszélgetések során is az egyik leggyakrabban előkerülő terület.

Az emberekről, kapcsolatokról, társadalmi helyzetekről és mindennapi szociális szituációkról való kommunikáció minden szinten hasznos és elengedhetetlen – legyen szó egy könnyed small talkról vagy egy mélyebb, személyesebb beszélgetésről.

Ez a széles, mégis közeli és természetes témakör segít, hogy:

  • bővítsd a szókincsedet valóban hasznos és gyakori kifejezésekkel,
  • könnyebben formálj mondatokat, mert már ismerős tartalomról beszélsz,
  • és magabiztosabban fejezd ki magad azokon a területeken, ahol a legtöbbször használod az angoltakár utazás, munka vagy mindennapi élet során.

Ajánlott szint: Magabiztos A1 vagy bizonytalan A2, magyarul: magabiztos alapszint írásban, de nem gond, ha szóban bizonytalan vagy.

Ha megvan a magabiztos alapszint írásban, mint pl. képes vagy egyszerű mondatokat írni, megérteni alapvető szövegeket, szavakat a szókincsed pedig egyszerű, de működőképes és a mindennapi élet szavaival elboldogulsz, akkor neked nem lesz nehéz a képességfejlesztő!

Ha már tanulsz velem az e-learningben, különösen előnnyel indulsz és még többet tudnsz kivenni ebből, mert már biztosan nem hátráltat a foltos nyelvismeret, így ezekre a készségekre fókuszálva készítheted magad az éles beszédhelyzetekre.

Ha még nem vagy tanulóm, akkor is bátran csatlakozhatsz: a tematikus, készségfókuszú órák jól felépítettek, így akkor is sokat adnak, ha tőlem függetlenül tanultál eddig, és szeretnél szintet lépni az aktív nyelvhasználatban.

Ez a lehetőség Neked szól, ha már rendelkezel annyi nyelvvismerettel, hogy az már ne hátráltasson, ugyanakkor úgy érzed jól jönne gyakorlati támogatás és strukturált készségfejlesztés, hogy az eddig tanultakat valódi élethelyzetekben is magabiztosan tudd használni.

Mi a menete?

Heti 1×1,5 óra élő Zoom-foglalkozás, amelyről minden alkalom után 24 órán belül elérhetővé válik a felvétel a saját fiókodban.


A felvételeket – az egyéb kiegészítő anyaggal együtt – 3 hónapon át visszanézheted egy külön tananyagon belül.

A kurzus díjának befizetése után automatikusan megnyílik számodra egy új tananyag a fiókodban.


Ha még nincs fiókod, a rendszer automatikusan létrehozza, és minden szükséges hozzáférést, információt e-mailben elküldök.

Pár nappal a kezdés előtt már elérhető lesz egy köszöntő lecke is, ahol megtalálod a Zoom linket és a témához kapcsolódó szókincset, amit az élő órákon is használni és gyakorolni fogunk.

1. hét: Szókincsfejlesztés – emberek, társadalom, személyiség és külső

A kurzus elején kapsz egy átlátható, tematikus szószedetet, amely segít a felkészülésben: külső és belső személyiség jegyekre vonatkozó melléknevek és gyakori kifejezések – mindaz, ami az adott témakörben gyakran előkerül. Nem kell bemagolni – ez egy mankó a feladatokhoz, hogy ne a szavak hiánya, hanem a mondanivalód legyen fókuszban.

2. hét: Olvasásértés – színes személyiségek

Ebben a modulban a témánk a színek pszichológiája, amelyet különböző személyiség jegyekhez kapcsolunk. Olyan szöveggel dolgozunk, amely visszahozza az első heti szókincset, és közösen megoldunk pár valódi nyelvvizsga-feladathoz hasonló gyakorlatot. A cél: érthető, emészthető, sikerélményt adó feladatok, amelyeken keresztül fejlődik a szövegértésed és nő az önbizalmad.

3. hét: Hallás utáni szövegértés – fesztiválok, közös időtöltés

A harmadik héten valódi angol hanganyaggal dolgozunk, amely fesztiválokról, közösségi időtöltésről szól. Kifejezetten olyan anyagot választok, amely természetes, de mégis követhető – és persze újra csak előkerülnek a már tanult szavak és kifejezések. Lépésről lépésre dolgozzuk fel a hanganyagot, így biztosított a megértés és a sikerélmény.

4. hét: Íráskészség – események és ünnepek

Az utolsó héten rendszerezzük az írott kommunikáció alapjait: hogyan építs fel egy barátságos, természetes hangvételű levelet vagy üzenetet? Közösen átbeszéljük a tipikus elvárásokat, és megnézzük, mitől lesz jól érthető és élő az írásod. A témánk: barátság, támogatás, emberi kapcsolatok.

Zárásként: személyre szabott visszajelzés – nem csak javítás, hanem iránymutatás

A kurzus végén egy összefoglaló témaházit kapsz, amely lehetőséget ad arra, hogy kipróbáld magad éles helyzetben – de még mindig biztonságos, tanulóbarát keretek között.

Ezt a feladatot én javítom ki, és nemcsak hibajavítást, hanem építő visszajelzést is kapsz hozzá:
– mit csináltál jól,
– hol van még finomhangolni való,
– és mire fókuszálj a továbblépéshez.

Célom, hogy ezzel a záró feladattal egy konkrét, használható tükröt kapj a fejlődésedről – és ne csak visszatekints, hanem motiváltan és tisztábban lásd a következő lépésedet is.

Épp ezért a maximális létszám 25 fő. 

Nem azért határoztam meg egy maximális létszámot, mert a résztvevők száma befolyásolná az egyéni vagy csoportos haladást, hanem azért, hogy mindenkire elegendő figyelmet és támogatást tudjak fordítani személyesen.

Az órák pontos menete dátumokkal:

1. Célzott szókincsfejlesztés -november 25. 18:00

2. Hallás utáni értés fejlesztés – november 26. 18:00

3. Olvasás – nem fordítás, hanem megértés – december 2. 18:00

4. Írás – strukturált gondolatok kifejezése – december 9.

5. Visszacsatolás és záró feladat – leadás határideje: december 20.

Mikor lesznek az órák?

A kurzus heti egy alkalommal zajlik:

  • Kedd 18:00, de első héten duplázunk, hogy ne szaladjunk bele a karácsonyi időszakba

    Ha nem tudsz ott lenni élőben: visszanézhetőek lesznek az órák, így rugalmasan tanulhatsz, akár hétvégén is bepótolhatod.

KEZDÉS IDŐPONTJA: NOVEMBER 25.

Mi van, ha nem jó az időpont?”

Teljesen rendben van. Tudom, hogy nem egy üres naptárba kell beillesztened a tanulást – munka, család, ezer más teendő… Épp ezért alakítottam ki ezt a két idősávot úgy, hogy a legmozgalmasabb hétköznapba is könnyen beleférjen.

Az órák mérsékelten interaktívak, tehát nincs kötelező felszólalás vagy szereplés. A rád eső munka a házi feladat, amelyet nekem kell visszaküldened, a fejlődés tehát csendesen történik.

És ami a legnagyobb előny: minden óra visszanézhető. Így akkor haladsz, amikor neked jó. A leckék, a feladatok, az oktatói visszajelzés mind elérhető lesz akkor is, ha épp nem tudsz ott lenni élőben.
Nem maradsz le. Nem maradsz ki. Haladhatsz a saját ritmusodban – mégis támogatva.

Nem az a fontos, hogy minden élő órán ott legyél – hanem hogy végigcsináld és én végig azon leszek, hogy ebben segítselek!

Miért ez a négy és miért nem kapásból és exkluzívan csak beszéd?

Sokan azt gondolják, hogy ha sokat beszélnek, attól automatikusan jobb lesz az angoljuk. De ha nem érted jól, amit hallasz, ha nem tudsz szavakat, ha nincs logikus gondolatmeneted – akkor nem tudsz mit mondani, és a beszédkészség megreked.

Épp ezért a kurzuson a beszédhez vezető alapokat tesszük rendbe és aktivizáljuk a meglévő tudásodat: olvasás, hallás utáni értés, szókincs és írás – ez mind közvetlenül hat arra, hogy könnyebben, magabiztosabban tudj majd megszólalni is.

Bármennyire is szeretnéd, nem doblak a mély vízbe!

Vezetett gyakorlással, egy biztonságos, ítélkezésmentes környezetben biztosítom a fejlődés lehetőségét, mert tudom, hogy félsz. 

Félsz a kudarctól, a leégéstől és egyébként tudom, hogy sokan félnek a szerepléstől, ezért nem kötelező, ha nem akarod. 

Amikor már úgyis annyira jól megy, hogy kikívánkozik, akkor meg fogsz szólalni, mert megvan hozzá a kellő tudásod és magabiztosságod.

Ez a kurzus nem beszédtréning – ez beszédképesség-fejlesztés. Nemcsak megszólalni fogsz tudni, hanem el is tudod majd mondani azt, amit szeretnél – magabiztosan, értelmesen, angolul.

Ez nem újratanulás, nem nyelvtanóra, nem egy újabb e-learning modul –
hanem az, ami a tanulás és a magabiztos nyelvhasználat között hiányzik: aktív nyelvi mozgástér.

Tudom, hogy sokan nem érzik magukat komfortosan, amikor „szerepelni” kell – az órák mérsékelten interaktívak.

Ha szeretnél, bekapcsolódsz, mondasz pár mondatot, kérdezel vagy válaszolsz.

Ha inkább csak figyelsz és magadban dolgozol az anyaggal, az is teljesen rendben van.

Ez nem vizsga, nem reflektorfény – hanem egy tér, ahol bátran lehet próbálkozni, hibázni és fejlődni.

Mert a cél nem az, hogy hibátlan legyél – hanem az, hogy egyre bátrabban használd azt, amit már tudsz.

A cél

A cél, hogy minden erőnkkel robogjunk a középfok felé! 

Az A2–B1 közti átmenet a nyelvtanulás egyik legkritikusabb szakasza – sok diák pont itt akad el hosszabb időre.

Többé nem elég az alap – nemcsak mondatokat kell tudni, hanem összefüggően gondolkodni és kifejezni magad.

Itt már kevés a nyelvtan jó ismerete – használnod is kell! Hála az e-learningnek, ez már nem jelent akadályt!

A beszédet sokszor blokkolja a bizonytalanság – félmondatok, szókincshiány, kevés gyakorlás miatt.

Az A2 szint még „túlélés” – a B1 már a valódi kommunikáció kezdete.

Ez a kitűzött cél a képességfejlesztő órákon, amelyet végig vezetve mentorálok és nem engedem el úgy a tanulókat, hogy ez ne történjen meg és a záró feladattal ezt mérni és finomhangolni tudjuk.

Heti 1 alkalommal találkozunk, egy-egy 1,5 órás foglalkozásra – ez azt jelenti, hogy: 4 hét alatt így összesen 8 tanórán veszel részt.

 

A teljes kurzus díja: 12 990 Ft, ami azt jelenti, hogy egy tanóra csupán 1623 Ft-ba kerül.

Ezért az árért nem csak élő képességfejlesztő órákat kapsz, hanem:

– aktív részvételt,
oktatói visszajelzést,
– személyes figyelmet,
– és egy támogató, biztonságos közeget, ahol tényleg fejlődni fogsz.

Early bird kedvezménnyel 9.990 forint még eddig:

00
nap
00
óra
00
perc

Élő Angol Képességfejlesztő - People and Society

12.990 Ft
8 óra, 4 héten át, heti 1,5 órás blokkokban, élőben a Zoomon.
Interaktív, vezetett nyelvhasználat. Szókincsfejlesztés, írás, olvasás és szövegértés, szóhasználat, valós helyzetekben.
Oktatói jelenlét és támogatás
Unalmas tankönyvszövegek helyett olyan témák, amelyekről szívesen beszélnél magyarul is és amelyet valódi helyzetekben tudsz használni.
Írásos, személyre szabott visszajelzés, záró feladatok a fejlődés ellenőrzésére.
Visszanézhető órák 3 hónapon át, így továbbra is az időbeosztásodhoz igazodva, rugalmasan tudsz tanulni.

Ez nemcsak gyakorlás, hanem lendület, támogatás és visszajelzés is, ami önmagában is megéri – pláne, ha az e-learninges tanulásodat is felgyorsítja.

Ez nem kiadás – ez befektetés abba, hogy végre használd, amit már tudsz.

Az e-learning tanít. Ez a kurzus aktivál.Nem egymás helyett vannak, hanem egymást erősítik. Itt végre alkalmazod azt, amit már megtanultál: írunk, olvasunk, értelmezünk, alkotunk – barátságos közegben, tanári támogatással.

Minél hamarabb kezded el aktívan használni az angolt, annál biztosabban épül be.

Megmarad a rugalmasság és az időbeosztásodhoz való igazodás, mert minden óra visszanézhető, 3 hónapon át elérhető.

Ha épp nem tudsz élőben csatlakozni, semmi gond. Megnézheted később is, a saját időbeosztásod szerint.

Nem vizsga, de ha szeretnéd, kapsz visszajelzést – írásban, személyre szabva.

A kurzus végén lehetőséged van beadni egy írásos feladatot, amire részletes visszajelzést kapsz. Ez nem kötelező, de nagyon hasznos – és úgy időzítjük, hogy beleférjen a tempódba.

A tanári figyelem végig ott van – nem csak akkor, ha kéred, hanem úgy, ahogy neked jó.

Nem baj, ha nem tökéletes a nyelvtanod – itt nem az a lényeg, hanem az, hogy elindulj és merd használni az angolt!

Ha már nem totál kezdő vagy, de még nem beszélsz magabiztosan – ez a kurzus neked való.

A cél: hogy végre magabiztosan alkoss – összefüggő szövegekben is.

A 4 hét során azon dolgozunk, hogy a nyelvtudásod aktívvá váljon – és ne csak mondatokat tudj, hanem gondolatokat kifejezni angolul. A kurzus végére egy jól felépített, önálló írásmű is megszületik.

Ez több, mint gyakorlás – ez valami kézzelfogható, amit te hozol létre.

Csak 25 hely van – és ezek gyorsan betelnek.


Nem túlzás: a kis létszám a személyes figyelmem miatt fontos. Ha ott akarsz lenni, ne várj az utolsó pillanatig!

Gyakori kételyek – és miért nem kell aggódnod

„Mi van, ha ez is csak egy újabb próbálkozás, és nem segít?”

Ez nem egy újabb nekifutás – ez a hiányzó láncszem.
Ha már tanultál nyelvtant vagy szókincset (akár velem), de nem használod magabiztosan, akkor ez a program pont azért jött létre, hogy ne vesszen el az eddigi tudásod.
Az e-learning megtanít – az élő órák lendületbe hoznak és gyakoroltatnak.

„Lehet, hogy nem lesz más, mint amit eddig is próbáltam.”

A különbség? Itt nem tanulsz – hanem csinálod.
Valós példák, gyakorlatorientált feladatok, és egy támogató ritmus, amihez újra és újra vissza tudsz kapcsolódni.
Az elmélet megvan – most jöhet a gyakorlat.

„Ennyi pénzből mást is vehettem volna – megéri vajon?”

Ez nem „még egy csomag”, hanem az a rész, ami életet visz a meglévő tudásodba.
Itt nem maradsz egyedül – kapsz visszacsatolást és a személyes figyelmemet.
Nem csak információt kapsz – hanem áttörést.

„Mi van, ha én vagyok a leggyengébb a csoportban?”

Itt nincs „gyenge” – csak különböző kiindulópontok.
A feladatok úgy épülnek, hogy mindenki saját szinten tudjon bekapcsolódni.
Nem az számít, hol tartasz másokhoz képest – hanem hogy lépsz-e egyet előre.

„Mi van, ha nem merek megszólalni, vagy bénának érzem magam?”

Ez egy biztonságos, támogató környezet. Nincs kötelező szereplés – csak lehetőségek, amiket te döntesz el.
Ha most még csak figyelnél, az is rendben van.
A cél az, hogy egyre bátrabban használd, amit már tudsz.

„Mi van, ha ciki lesz, hogy nem értem / nem tudok válaszolni?”

Ez nem egy vizsga, hanem gyakorlótér.
Itt mindenki tanul, és senki nem vár hibátlanságot. Pont azért vagy itt, hogy kérdezhess, kísérletezhess – és hogy lépésről lépésre fejlődj.

„Tényleg segít ez nekem? Ismeri a problémám?”

Az élő alkalmakat valódi tanulói visszajelzések és elakadások alapján építettem fel.
Ha valaha elbizonytalanodtál, hol is kellene kezdeni, vagy hogy hogyan lépj tovább – ez a program pont erre ad választ.

„Kapok annyit, amennyit ígér?”

Minden héten kapsz tematizált leckét, élő foglalkozást, visszanézhető anyagot és támogatást.
Ez nem egy önjáró tananyag – hanem egy tempó, amit tartani tudsz.
És én ott vagyok veled – hétről hétre.

Lefoglalom a helyem!