CSIVETTKA BLOG

Van szőnyeged, Teréz anyu?

Nem írok tipikus blog szövegeket, soha nem ez volt a cél. A történeteim, amiket Youtube-on osztok meg jó példát adhatnak egy adott helyzet megoldásában, ugyanis meggyőződésem, hogy az elméleti szabályokat prédikálóktól míg megtanulunk ezt-azt, addig a gyakorlatból beszélőket követjük és jó érzéssel tölt el, hogy nem vagyunk egyedül. Persze nem mindig lehet az utóbbinak igaza, mint például nekem sem, de én szeretek kimenni a világba és kipróbálni, mi hogy működik az életben, vagy ha éppen nincs kedvem menni, akkor az élet jön házhoz.

Így történt ez azon az ominózus estén is, amikor nem tudtam aludni. Éjfélkor (én hülye) felmentem Messengerre és akkor írt rám ez a régen ismert „haverom”, aki egyetemi éveim alatt járt az akkori egyik legjobb egyetemi barátnőmmel és utáltam a srácot, mint a rágós, állott tengervíz ízű sült polipot. eww. Valahogy az évek alatt megenyhültem, a szívem mint a vaj, tele van a batyum második eséllyel. Azon a héten már háromszor hívott és mivel mindig a legrosszabbkor, nemes egyszerűséggel nem vettem fel és annyira nem is érdekelt, hogy vissza sem hívtam. A hónap elején válaszoltam egy hívására, ahol egy órán keresztül hallgattam a világról lehozós, érvágós eszmefuttatásait videó szerkesztés közben, mert neki éppen beszélhetnékje volt a saját szarjairól, én meg sajnáltam, mert nincs, aki meghallgassa és közben még videót is kellett szerkesztenem.  Azt gondolom a logikát, amiért nem érdekelt és, hogy miért sajnálom, már sejtitek. A csaja szakított vele…vagy fordítva, ő úgy adja elő, hogy ez közös megegyezés volt, valamiért a csaj mégis tiltotta mindenhonnan. Én is szingli lettem akkor kemény két hétig, a sztori nem hosszú, de most nem mesélem el.

A lényeg, hogy azon kívül, hogy a héten már háromszor hívott és leszartam, aznap este selfieket küldözgetett valami klubból, mert épp péntek volt, épp buli és mert éppen miért ne. Tisztán emlékszem, hogy a haverjával volt. (mint kiderült már nem.) A Messengeren ezek után, éjfél derekán, szavanként a következő üzenetek érkeztek:

Ivett. (elküld)
Fontos. (elküld)
Tényleg! (elküld)

Csörög a telefon. Gondoltam biztos valami geb*sz van, elég sokszor szokott úgy beállni, hogy telefonon keresztül kell hazanavigálni, gondoltam felveszem és legrosszabb esetben leolvastatom vele az utca sarkon az első táblát, hogy tudja merre van, aztán rövidre zárom, leteszem és alszok.

-Szevasz. (minden izgalom benne volt)
-Ivett, van szőnyeged?
-Tessék? – abban a pillanatban méééég nem volt világos.
-Hát az a helyzet, hogy Zolika eltűnt, f**om se tudja hol van, itt hagyott egyedül a *** -ba és a legközelebbi vonatom Fótra csak reggel fél hétkor megy és.. – végig sem hagytam mondani a válaszom NEEEEEM.
NEM! Nem, nem, (hívjuk így) Béla, neeem! Ne mondd már nekem, hogy a millió ágyasod közül épp nincs egy, aki tárt karokkal befogadna?!?!
Nincs, mivel párkapcsolatban éltem és leépítettem őket! – béna Béla. – Egy szőnyegen is elalszok, a konyhában a hideg kövön is, még mindig jobb, mint az utca!
Nem, nem, nem, Béla, ez hogy a p*csába néz ki, hogy ilyenkor átjössz, mert bekéredzkedsz és amúgy is, nálam még senki nem aludt a Földön (mert nyilván nem olyan jött hozzám, akinek nem mellettem a helye) és egyébként is, hogy néz ez ki?! (……. ) NEM! –Hebegtem, habogtam, végül a lelkiismeretem úgysem tudott volna aludni hagyni, ez a szemét meg pontosan tudta, így annyit mondtam, a Földön megterítek neked, ha kényelmetlen, nem reklamálsz, ha nem hagysz aludni, kiváglak, mint macskát sz*rni. Jó szív ide, jó szív oda, csak egyszer bosszantsanak fel.

Miközben készültem eszembe jutott, amikor Mr. Talán előadta nekem, hogy feljön hozzá valami család barát nagyon kövér és csúnya lány, a kocsit az ő lakása parkolójában hagyja, elmennek megkajálnak hármasban egy másik, a csajnak szintén nagyon csúnya barátnőjével, majd ott alszik nála a csaj, de kizárólag a kanapén. Mindeközben én otthon nézem, hogy a nap magasan jár és áhítozva várom, hogy majd átjön inkább hozzám, a csajt meg hagyja a kanapén egyedül aludni. Na persze. Abban a pillanatban így évekkel a sztori után megfordult a fejemben, hogy talán igaz volt és ebből a helyzetből kiindulva ez sem egy volt a sok hasonló hazugsága közül. Az élet tényleg nagy mókamester, de miiiiéééééért éppen éjfélkor, munkanap előtt jut eszébe engem szórakoztatni?!

Béla megjött, megmutattam az “ágyát” (szőnyegét), lefeküdtem és kértem, hogy hagyjon aludni, majd beszélgetünk máskor, nekem holnap korán kell kelnem, mert dolgozom. Végül a beszélgetést mégis én kezdeményeztem, mégpedig annyival, hogy őszintén elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom őt. Tényleg. Sajnálom, mert egy félig ismeretlen csaj hallgatja meg (már ha felveszi a telefont) és nincs egy normális barátja, család tagja, vagy esetleg saját ereje, hogy ne sajnáltassa a végtelenségig magát. Ugyanis azt csinálja. Azt gondolta én is ezt csinálom, előadta, hogy mekkora cimbik leszünk, majd sírunk és szenvedünk együtt. Aztán felvilágosítottam, hogy én nem sírok és nyalogatom a sebeimet, én jól vagyok, mert jól akarok lenni.

Az este nehezen, de eltelt, talán 5-6 órát még aludtam is, reggel egyből felkelt, én pedig már a napomra és a saját dolgaimra koncentrálva készülődtem, mintha ott sem lenne…valójában így kellett volna lennie, hogy ne legyen, de ő bepofátlankodott és emiatt egyedül magamat hibáztathatom. Miközben a tükörnél sminkeltem lefényképezett. Hozzá kell tennem, hogy nem előtte öltöztem persze és nagyon odafigyeltem arra, hogy az ágyamtól is elég messze aludjon. A második képhez még vicces fejet is vágtam, mondott valamit, de már nem emlékszem rá. Csak nevettem és csináltam tovább, annyira kizártam a jelenlétét, hogy magam is meglepődtem.

Aznap nem voltam annyira fáradt, mint amennyire gondoltam, hogy leszek, már alig vártam, hogy végezzek, sok teendőm volt, azok a fajták, amikkel szívesen elfoglalom magam.  Épp ebédelni siettem a melóban, amikor rápillantottam a telefonomra és láttam, hogy Dalmától jött üzenetem, egy kép és egy kérdés:  ”ez miii??”. Gyorsan megnyitottam és akkor láttam magam vissza egy képen (örök rémálmom ugyanez a sztori, csak meztelenül). Éppen sminkeltem, hála Istennek nyilván talpig felöltözve, abszolút nyugalomban, a reggeli álmos rutinomat végezve a tükör előtt. A screenshot-on világosan látszott, hogy kinek az Instáján találom, de ha éppen nem látszik is pontosan tudom. Bárcsak hirtelen ott termett volna, hogy neki álljak és éktelen haraggal leoltsam, hogy ez meg mi a nagy **** (a többit rátok bízom)***? A válaszaiból hamar rájöttem, hogy jobb is, hogy ez nem személyesen zajlik, mert tuti neki ugrok és verekedni kezdek, ami egy edzett 180-as pasival szemben elég vesztes helyzet lett volna.

Számon kérve annyit mondott, hogy a hashtagekből kiderül, hogy csak befogadtam, nem érti miért vagyok felháborodva, hisz a kép készítésénél ő elmondta, hogy ez jó lesz majd Instára. Na persze és erre ki figyelt oda?! Illik világosan megkérdezni. További érvei között volt még az is, hogy az ő profilja privát és ugyan ki látná. Mondom nekem pont elég volt az, hogy egy órával később az unokahúgom joggal kérdezi, hogy elment-e az eszem.  Nem válaszoltam neki, úgy gondoltam hülyékkel nem vitatkozom, nemes egyszerűséggel tiltottam mindenhonnan, ha legközelebb fedél nélkül maradna hívjon taxit, vagy fagyjon meg.

A sztori persze itt nem ér véget, mert aznap egy drága Csivettáns is beköszönt, csupán arra kért, hogy ne fogadjak be minden jöttmentet, mert aggódik értem. Privát felhasználó szevasz, az interneten persze, hogy semmi nem marad titokban. Egy helyről származnak Bélával, ha jól raktam össze a képet és a kicsit sem egyértelmű leveleiből annyit sikerült megállapítanom, hogy ő sem értette hogyan barátkozhatok ilyen tagokkal. Most már én sem. Még előtte is az a kép dereng, hogy volt egy jó estém a sráccal, mert ha már úgyis szingli lettem, akkor bosszúból vagy ki tudja, egyből másokat húzok az ágyamba. A pár évvel ezelőtti énemre ez talán igaz is lett volna, de sokat változott az az Ivett és már nem másokkal vigasztalódik, nem mellesleg ennél azért jobb ízlése van. A Csivettáns véleményét illetően pedig ha valakit elsőre nem tudok meggyőzni, nem szoktam sok időt vesztegetni a további győzködéssel, mivel az én lelkiismeretem tiszta. Talán még túlságosan is. A lelkiismeretem miatt nem mondtam ennek a beképzelt bájgúnárnak, hogy fogjon taxit és menjen haza.

Ilyenkor mindig millió kérdés fogalmazódik meg bennem, ami miértekkel kezdődik. Olyan keserédes csalódás, pont, mint amikor rájövök, hogy megint rossz békát szerettem volna szép herceggé csókolni. De itt ráadásul még csókolózni sem szerettem volna, csak láttam benne valami eredendő jót. Rájöttem, hogy az ok, amiért sokáig nem akartam tudomásul venni a tuskóságát, az az, hogy nagyon sok megvilágosodást köszönhetek neki.

Béla ébresztett rá arra, hogy igenis vannak olyan srácok a Földön, akik eljátsszák az összetört jófiú-t, hogy ezzel manipulálva kötélen ráncigáljanak maguk mellett. Mr. Talán pont ilyen volt, bonyolult és olyan édes, minden hibáját elnéztem neki, mert én sem vagyok egyszerű, majd amikor nem tudtam tovább ezt a játékot játszani, ő eltűnt, magamra hagyott és akkor jött Béla a hegyi beszéddel és a „Bonyolult az új seggfej” című blog bejegyzéssel, amit az egyik ismerőse írt és hideg vízként ömlött rám.

Ő tanított meg arra is, hogy a srácok a lányok önbizalmára utazva próbálják megtörni a legkeményebbeket is, hogy majd a bugyijukba férkőzzenek. A büdös életben nem tudtam volna elképzelni, hogy hogyan, de rajtam is pont ezt a technikát alkalmazta. Ha egy kicsit is vonzónak találom, simán bedőlök neki.
„Ivett, te egy középkategóriás lány vagy, szép a fejed, aranyos vagy, olyan, mint a kishúgom, sok pia kellene, hogy rád forduljak, talán ezerötér’ megdugnálak, kedvezményes ár, csak ünnep napokon engedek belőle.” – meg a f**t. Mit képzel?! Ez nem látott még nőt?! De sajnos túl sokat is, az olcsóbb fajtából, akiknek a stílusa is tömeg és a lelke is. Sajnálom, az első kanyart majdnem bevettem, a másodikat nem fogom, mert tudom az értékeimet, és azt is tudom, hogy ha ez valakinek nem érték, nem elég, vagy nem szerethető, akkor nem „nem elég” vagyok, hanem csak más. Sok idő kellett, hogy ezt megemésszem, de mostanra már nagyon jól megy, ezért hálás vagyok Bélának és Mr. Talán-nak, hogy az eszement játékaikkal megtanították ezt nekem. Én így is nagyon szeretem őket, de köszönöm szépen, nem kérek többet belőlük.

Néha szeretnék tudni hideg fejjel, érzelmek befolyása nélkül döntéseket hozni, aztán rájövök, hogy magamat erőszakolnám meg vele, mert nem tudok más lenni, belém ennél sokkal több érzés szorult. Kedvenc Babits idézetemmel fogalmaznám meg a bejegyzés záró tanulságait:

“Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Minden’ embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Babits Mihály, 1928

Ha szeretnéd, hogy segítsek az önismerkedésben, kezdetnek szeretettel ajánlom az otthonról és egyedül is végezhető online önismereti tréningjeimetvagy foglalj időpontot egyéni coachingra, amelyet személyesen vagy online tartok. Várlak szeretettel!

OSZD MEG MÁSOKKAL!

További érdekes bejegyzések:

A nemet mondás művészete

Tegnap olvastam egy nagyon szuper listát az instán arról, hogyan kommunikálj, ha szíved szerint inkább nemet mondanál.  Nem saját kútfőből pattant ki ez a szuper lista,

ELOLVASOM »

Nők, akik túlságosan szeretnek

Az új videóm tegnap 19:00 órakor került ki a Youtube csatornámra és azoknak a Nőknek szól, akik túlságosan szeretnek. Ez persze önmagában nem jelentene problémát, ha a szerelembe nem beleesnénk,

ELOLVASOM »

Valami így kezdődik el

Eszembe jutott az az este, amikor anyukámhoz indultam Németországba 5 teljes hétre! Úgy éreztem, mintha az egész addigi, Pesten keservesen kialakított életemet magam mögött kellene

ELOLVASOM »

Tökösebb, mint egy férfi

Aminap megosztottam egy idézetet az Instagramon, mert egy ideje önimádó módjára idézgetek önmagamtól. Persze nem magamat akarom ünnepeltetni. Onnan jött az ötlet, hogy Ti küldtetek

ELOLVASOM »