Kategóriák
Egyéb

Hogyan maradj pozitív ilyen borús őszi napokon?

Hogyan maradj pozitív a borús őszi napokon?!

Saját bevált receptek, tudatos Nőknek!
Ezen a borús esős őszi napon én is nehezen találok motivációt a kötelességeim elvégzéséhez és sokkal több kedvem lenne bekuckózni és sajnálni magam, amiért nem süt a nap, mint elkészíteni a to-do listámat, amit a mai napra szántam. 

Pont egy ilyen nap szoktam inkább magammal foglalkozni és erőt gyűjteni (mentálisan) az akadályok megugrásához, a kötelezettségek elvégzéséhez 

és munka közben például:  

Az, hogy az ilyen borús napokon hogyan gondoskodsz önmagadról, nagyban összefügg azokkal a mechanizmusokkal, amelyeknek a gyökere az ÖNSZERETET.

Azért is emeltem ki a szemét kaját és a túlkompenzálást, mert pont az olyan hajlamos ilyenekbe menekülni, aki egyébként alapvetően nem rendelkezik egy túl pozitív énképpel. Nyilván kell némi tudatosság is, hogy következetesen ne hagyd magadnak tönkretenni a jól bevált szokásaidat, de legtöbb esetben itt a saját magunkkal kialakított kapcsolatunk is visszatükröződik. Lehet valaki pont nem túlkompenzál, hanem inkább a környezetére vetíti ki a problémáját, lényeg, hogy ezekben az esetekben mindig kifelé fogsz figyelni és nem saját magadra!

akkor ezek után a gyakorlatok egész napos gyakorlása után, ajánlok neked egy szuper elfoglaltságot munka utánra is, amely mindössze 3 órát vesz igénybe és még ajándék is jár hozzá:

A múlt héten sikeresen levizsgáztam és Proaktív Life Coach lettem. Amellett, hogy nagyon büszke vagyok és végtelenül boldog, amiért mostmár ilyen irányú 1/1 coachingot is tarthatok Nektek, van egy nagyon fontos tanítás, amely eddig is világos volt és az oktatáson többször is elhangzott!

El lehet olvasni millió önfejlesztő könyvet, meg lehet nézni több száz Csivettka videót a Youtubeon és le lehet vezetni több tucat elméletet arról miért választod mindig a rosszat, AZ ESEMÉNYEK NEM FOGNAK VÁLTOZNI, HA NEM KEZDESZ EL ASZERINT CSELEKEDNI, amit el szeretnél érni. Ha nem teszel érte és nem hozod meg a tudatos döntéseidet abba az irányba, akkor soha nem lesz változás!

Egyszerű példa: Nem bírsz korán kelni, de szeretnél, mert reggelente aktívabb vagy. Mit teszel?

a., este tíz előtt ágyba bújsz és éjfélig nyomkodod a telefonodat
Eredmény: Nem bírsz felkelni fél7kor és nem érted miért, hiszen te tíz előtt már lefeküdtél és biztosan valami gond van veled, amiért ennyit alszol. (Ezt úgy hívják önámítás, amikor úgy csinálsz MINTHA, de mégse. Vagy nevezhetnénk half-ass hozzáállásnak, amikor csak fél seggel próbálsz megülni egy egész lovat és folyton lepottyansz.)

b., este tízkor, max. fél 11kor ágyba bújsz, kiszámoltad, hogy kb. 8 és fél órát fogsz aludni így, mert ez pont ideális. (Az elszunnyadás idejét is bele kell kalkulálni) Első este még nehezen megy, ugyanúgy ahogy a kelés is, de egy idő után azt veszed észre, hogy hétvégente már magadtól felkelsz hét órakor és tudsz mesét nézni 😀 
Eredmény: Megtervezted, kiszámoltad és úgy is cselekedtél, ahogy kellett, hogy minden az elvárt eredményt hozza. 

A vágyakozás tehát tervezés nélkül, a tervezés pedig cselekvés nélkül pont olyan haszontalan, mintha az egészért NEM TENNÉL SEMMIT.

Az Öngyógyító csomag pont erre mutat rá! Kapsz egy tervezőt, amellyel rendbe teheted a gondolataidat a magánéletedben és őszintén letisztázhatod magadban magaddal, hogy mire vágysz! Mellé pedig ott lesz egy 3 órás előadás tele önszeretetet építő gyakorlatokkal, amelyeket némi tudatossággal könnyedén szokássá formálhatsz! 

Szívből kívánok sok sikert és boldogságot!

Még több bejegyzés:

Valami így kezdődik el

Eszembe jutott az az este, amikor anyukámhoz indultam Németországba 5 teljes hétre! Úgy éreztem, mintha az egész addigi, Pesten keservesen kialakított életemet magam mögött kellene

Read More »

Tökösebb, mint egy férfi

Aminap megosztottam egy idézetet az Instagramon, mert egy ideje önimádó módjára idézgetek önmagamtól. Persze nem magamat akarom ünnepeltetni. Onnan jött az ötlet, hogy Ti küldtetek

Read More »

Valami baj van velem

Hangzik a mondat a fejemben, de nem értem miért és hogyan. Egyszerűen csak úgy érzem néha nem is evilági vagyok, nem férek bele a dobozba

Read More »

Be kell vallanom valamit..

Amikor hazajöttem Kanadából és rámírt egy ismeretlen fickó azt állítva, hogy mi milyen jót csókolóztunk, teljesen fel voltam háborodva és napokig pörögtem Nikinek a Messengeren,

Read More »
Kategóriák
Csivettka Naplók

Valami így kezdődik el

Eszembe jutott az az este, amikor anyukámhoz indultam Németországba 5 teljes hétre! Úgy éreztem, mintha az egész addigi, Pesten keservesen kialakított életemet magam mögött kellene hagynom örökre és be kellene áldoznom mindent, pont mint mikor Kanadába indultam szerencsét próbálni.

Az érzést nem tudom leírni Nektek. Szomorú voltam és féltem, hogy minden, amit itt hagyok, többé már nem lesz és ez alatt az öt hét alatt mindent és mindenkit elveszítek, aki az elmúlt egy évben fontos lett nekem. Kalandos volt az életem akkoriban. A stabilitás távol állt tőlem, semmi nem volt biztos, csak én és az, hogy úgyis mindig túlélem! Mert kb. erre játszottam, a túlélésre, más tervem nem volt.

Próbálom úgy az elején kezdeni, hogy ne legyen túl zavaros.
2015 novembert írtunk. Egy gyönyörű nyarat tudhattam magam mögött a Kisfiúval, és akkor még éppen, hogy szedegettem a darabjaimat, mert olyan hirtelen ért véget az a románc is. Kicsivel több, mint egy év telt el Kanada óta. A Marriottot szeptemberben hagytam ott és már az is elég nehéz volt, mert azok az emberek hoztak vissza az életbe, miután olyan cefetül magányosnak és elveszettnek éreztem magam. Lett egy második családom, akikhez foggal-körömmel ragaszkodtam, de muszáj volt szintet lépnem, mert abból a pénzből, amit ott kerestem, nem lehet megélni. Ígyis sokkal több időt töltöttem ott, mint amennyit megengedtem magamnak. Úgy volt, hogy gyorsan kell egy munka és jött ez. “Maradok egy kicsit és keresek másikat, ami jobban fizet.” – gondoltam magamban, amikor Alexcsi (a főnököm, akit becéztem) felvett.

Azon a nyáron megismertem egy Lányt a Remaxban, a második munkahelyemen, ahol részmunkaidőben “dolgoztam” sikerdíjért, mert akkor az ingatlan látszott igazán jövedelmezőnek. Az a Lány elég fura volt, de megszoktam, hogy ebben a közegben fura emberek vesznek körbe. Egyik nap, amikor tréninget tartottak nekünk, a Lány, aki mellettem ült, elkezdett velem beszélgetni és utána nagyon rámenősen próbált barátkozni velem. Nálam ez nem újdonság. Általában a barátaimat nem én választom, hanem ők engem. A legjobb barátnőimmel a kapcsolatunk mindig úgy alakult ki, hogy csúnyán szólva “kinéztek maguknak”, nagyon ragaszkodtak hozzám és próbáltak a közelembe férkőzni, én meg hagytam, aztán jött minden magától. Ezzel a Lánnyal is jött minden, de az a minden valójában semmi jó vagy őszinte nem volt. Próbált úgy tenni, mintha nagyon törődne velem és mivel nagyon tehetős volt, megkért, hogy dolgozzak neki. Ekkor hagytam ott végleg a Remaxot és a Marriottot egyszerre. Nagyon olcsón elvállaltam neki egy amolyan “asszisztens”munkát, aminek az volt a lényege, hogy egy utazási iroda beindításához kellett neki besegítenem. Amikor éppen nem volt ideje ezzel foglalkozni és nekem valós munkát adni, akkor a ruháit vagy a használt telefonjait árultam a neten. Annyira “tisztelt” engem és az időmet, hogy a találkozóinkat sokszor utolsó pillanatban mondta le és sokszor inkább voltam a csicskása, mint az asszisztense. Két hónap telt el, de a “közös” projekt sehova nem haladt. Kanadában megtanultam, hogy ha másra várok, soha semmi nem fog történni, ezért elkezdtem gondolkodni a hogyan továbbon.

Emlékeztem, hogy azon a nyáron a barátnőim, akikkel bulizni jártam, említették, hogy az Emirates irodát nyitott Pesten és embereket toboroznak. Hirtelen felelevenedtek az álmaim, amikor elhatároztam, hogy világot fogok látni már fiatalon és mindezt saját erőből, vagy amikor elképzeltem, hogy normális helyen, normális pénzért dolgozok valakinek, majd szépen lassan létrehozom a saját kis birodalmam és senki nem parancsol majd nekem. Ehelyett ott voltam valakinek a csicskásaként, hivatalosan munkanélküli segélyen éltem és abból a kevés pénzből, amit az a Lány és a magán angol órák fizettek. Siralmas! Mit csinálok?! Mit csinálok magammal?! Néztem néha magam a tükörben és azon gondolkodtam, hogy én alapvetően nagyon szeretem ezt az arcot, ami visszanéz rám és azokat az őszinte szemeket, amik mintha végtelen dimenziókat rejtenének önmagukban, soha nem csalnak és valamiért mindig olyan szomorúak. Elsírtam magam. Bámultam magam és csak sírtam. Rájöttem, hogy pontosan őt bántom a legjobban ezzel a hatalmas katyvasszal, ahogy élek. “Jobbat érdemlek és el kellene már döntenem mit akarok, mert ameddig nem döntök, továbbra is egy csöves lúzer leszek, aki csak túlélni akar, mert fél, hogy ha valami mellett leteszi a voksot, az már felelősséggel jár. Amellett már ki kell tartani és az ijesztő!” 

Szóltam ennek a barátnőmnek, hogy mégis érdekelne az az állás az Emiratesnél és ő közvetített engem egy fejvadászhoz, akivel már le is beszéltünk egy meghallgatást. Kiderült, hogy nem csak angol kell ahhoz a munkához, hanem egy második nyelv is: olasz vagy német. Gondoltam nem lehet annyira lehetetlen, hisz valamikor gimi utolsó évében németből sikeres középfokút tettem és lehet, hogy kopott, de kifejezetten jól ment. Persze! Amikor a csaj megkért németül, hogy mutatkozzak be és mondjak magamról egy pár szót, én visszakérdeztem, hogy mit jelent a “vorstellen”? Leégtem, de megint hatalmas szerencsém volt, mert nem az Emirates interjúzott, hanem egy fejvadász, akinek szintén érdekében állt az anyagomat továbbadni. Az interjúztató arra kért, gyakoroljak egy kicsit és jöjjek vissza egy következő meghallgatásra, ahol ismét letesztel, mert ezzel a szinttel sajnos nem engedhet tovább. Akkor és ott fogant meg az ötlet!
“Anyukám Németországban él, talán ha kimegyek hozzá egy pár hétre gyakorolni, akkor legközelebb már jobban menne! Lesz még felvétel később is?” – kérdeztem.
“Januárban biztosan lesz még egy turnus.” – mondta a fejvadász.
“Rendben, akkor januárban visszajövök.”

Felhívtam anyát és közöltem a hírt:
-“Megyek hozzád Édesanyám egy pár hétre, mit szólsz? Kellene gyakorolnom egy kis németet.” – anyával madarat lehetett volna fogatni! Szerintem még aznap megnéztem a buszokat és lefoglaltam magamnak egy jegyet csak oda. Úgy volt, hogy karácsonykor együtt jövünk haza kocsival. A buszjegyem tizenegyezer forint volt Heidelbergig. Anya állta a jegyet, különben nem maradt volna addig pénzem kajára. Amikor a kondiban Lipton bácsinak elújságoltam hova megyek, egyből megkérdezte, hogy mivel.
-“Busszal a Népligetből.” – feleltem.
-“Miért nem repülővel?”– kérdezi ezt egy milliárdos..hozzáteszem joggal, mert akkor én még nem tudtam, hogy a repülő nem csak gyorsabb, de sokszor olcsóbb is. Akkoriban váltott arculatot a WizzAir és nem voltak még ennyire jó árai sem, illetve a desztinációk között sem volt ilyen széles a választék. Plusz nem értettem annyira a repüléshez, nem is foglalkoztam azzal, hogy jó ajánlatokat keressek.
-“Mert az drága.” – mintha nem tudnád!
-“Miért nem szóltál, én megvettem volna Neked!” – mondta full őszintén, komolyan és tényleg jóindulattal….a recepciós lány előtt.
-“Na perszeee, miért, ki vagy te?! Az apám?!” – nevettem. Nem tudtam elfogadni egy forint értékű ajándékot vagy gesztust sem, segítséget meg pláne. Visított minden tettemről az alacsony önértékelés, főleg ha ilyen dolgokról volt szó. Ráadásul Lipton bácsi akart nekem segíteni, az a Lipton bácsi, akivel majdnem kavartam, na perszeeee. Majd azt hiszi pénzért megvehet, vagy, hogy nekem csak a pénze kell és az eszkort élet számomra is kecsegtető. Szegényt olyan fellengzősen hajtottam el, mintha rosszat akart volna, miközben tényleg őszintén szeretett volna segíteni, de azt akkor még nem tudtam és főleg elfogadni nem tudtam volna.

Vészesen közeledett az indulás napja, én mégsem voltam boldogabb. Tudtam, hogy valami véget ér és valami teljesen új kezdődik és ez nagyon megijesztett. Azt is tudtam, hogy más választásom nincs, mert minden másik lehetőség csak menekülés lenne és sokkal rosszabb lenne azokat élni, mint bátran nekivágni valami újnak. Végignéztem a jelenlegi életemen és arra jutottam, vannak dolgok, amiket kockáztatok, de muszáj ahhoz, hogy utána minden teljes legyen. Egy év alatt addigra már az volt a harmadik albérlet, ahol laktam, mert sehol nem találtam a helyem és ott végre otthonra leltem. Amikor a Marriottra gondoltam a szívem a szeretettől hatalmas tűzben égett és azoknak az embereknek az arcai, akiket attól a helytől kaptam sorra előttem voltak. Összeszorult a szívem. Mi van, ha valami megváltozik és nem leszek már fontos nekik, ha egy időre eltűnök?! Nagyon bután hangzik, de tényleg attól féltem, hogy nem fognak már szeretni, mert eltűntem a látóhatárból és már nem vagyok a mindennapjaik része. Nem tudtam elhinni magamról, hogy tényleg magamért szeretnek. Pedig ők aztán tényleg mindenhogy, mindenhol és mindenestül szerettek, és ez számomra annyira hihetetlen volt. Nem kellett tennem semmit, hogy elnyerjem őket, csak úgy kaptam őket az élettől és furcsa volt, hogy nem kell erőlködnöm, hogy elfogadjanak. Nem kellett magyaráznom magam nekik, vagy a tetteimet. Nem érdekelte őket a múltam és az sem honnan jöttem. Nem akadtak fenn azon, ha hibáztam, ha hülyén viselkedtem, ha bolondos voltam, ha valami olyat szóltam. Úgy szerettek, mint ahogy már régen tapasztaltam, mint ahogy a anyukám, a nagyszüleim, a keresztszüleim és a testvéreim: feltétel nélkül. Féltem, hogy mindezt elveszítem, ha elmegyek.

Veszettül hiányoztt a Kisfiú. A magánéletem (is) egy hullámvasút volt, mindig olyan pasikhoz ragaszkodtam, akikhez nem kellett volna és nehezen engedtem el ideákat vagy majdnem szerelmeket, amik, bár sokszor sorsszerűen léptek az életembe, mégis csak rövid ideig tartottak, mert nem a szerelmet kellett tanulnom általuk, hanem valami teljesen mást, és erre mindig csak később jöttem rá. A Kisfiú sem tudott ám elengedni, ez még kínlasztóbb volt. Bár szerintem az elengedés így is és úgy is kínlasztó, pont, mint ez az egész folyamat, amikor valami megváltozik, mert a növekedés és a bölcsességhez vezető út nem egy pillanat alatt zajlik le és főleg nem zökkenőmentesen. Akkor már volt új barátnője és nem először fordult elő, hogy felbukkant egy-egy légyottra, majd ismét eltűnt.

Egy nappal az indulásom előtt, ami pont hétvégére esett, Gabcsifüli szólt, hogy a székesfehérvári kosárcsapat Pestre jön bulizni és mivel az egyik barátnője menedzseli őket, meghívott minket is jó társaságnak, meg persze, hogy ne legyen egyedül. Akkoriban pont kavart az egyikkel, Gabcsi a szép afrikai fiúkra bukott, én meg a székesfehérváriakra, szóval tökéletes társaságnak bizonyultunk! Épp készültem, amikor csörgött a telefon: a Kisfiú hívott! “Ahh nem hiszem el, még ez is!”
-“Szevasz!” – köszöntem nem túl kedvesen.
“Csá Csernyu! Mi újság?!” – Népsport, Kelet-Magyarország.. hát milyen kérdés ez?!
“Semmi, épp készülődök. Megyünk Gabcsival bulizni.”
“Az jó, mert én is épp Pestre tartok bulizni, nem találkozunk?”nem tudom, hogy a szívem vert hevesebben, vagy a bugyim csúszott gyorsabban lefelé…
“De, jó ötlet! Legalább látlak még utoljára mielőtt elmegyek.” – végre elmondhattam neki is, hogy itt hagyom Őt, a várost és mindent, ami eddig volt.
“Miért, hova mész, Csernyum?” – kérdezte aranyosan.
“Megyek anyához Németországba és elég sokáig leszek.”
“Odaköltözöl hozzá?” – kérdezte meglepődve.
“Áááá dehogy! Öt hétre megyek nyelvet gyakorolni, mert kell egy munkához, amit kinéztem magamnak.
“Az jó! És ma este hova mentek?” – tért vissza a lényegre.
“Nem tudom, talán Ötkert, aztán meglátjuk. A fehérvári kosárcsapattal megyünk, szóval attól is függ, hogy a társaság mit szeretne.”
“Hát azt meg hogy?!” –  előtte egy-két évvel még ő is tagja volt pontosan eme csapat junior csoportjának és pont mielőtt korban is hozzánőtt volna, feladta és befejezte a kosárlabdát.
“Tudod Gabcsi barátnője a csapatnak dolgozik vagy mit csinál, egyszer voltam még meccset is nézni és így hívott meg!”  – röviden.
“Értem. Akkor ma nem találkozunk Csernyu?! – kérdezte megint aranyosan, pont, mint aki akar valamit.
“Persze! Meddig leszel? A tesódnál alszol? Vagy hogy jössz?”
“A tesómmal megyek, de nem alszom Pesten, jönnöm kell haza!”
“Olyan jó lenne, ha ma este velem aludnál!”épp közelgett a havi mentruációm és nagyon hangulatomban voltam.
“Lehet róla szó, hogy átmegyek!” – mondta. Nagyon megörültem, minden porcikám rá vágyott. Még akkor is ha mindig megszivat.
“Találkozzunk valahol a városban és jöjjünk együtt haza!”
-“Jó ötlet Csernyu, akkor majd írj mi van!”
-“Rendben!” – vigyorogtam, gondoltam magamban, attól még nem fogok sehova sietni, várjon csak szépen rám, ha akar valamit! Mivel nem tudtam sem őt, sem a helyzetet, sem pedig magamat kontrollálni, az egóm kontrollált engem és amikor éreztem, hogy akar valamit, kicsit mindig húztam vagy tornáztattam, hogy azt érezzem, kicsit azért tett valamit a punciért. Imádom az önámítást! 😀

Találkoztunk Gabcsival, a barátnőjével és a csapat egyik felével, majd kocsival elindultunk összeszedni a többieket. Épp az Erzsébet tér mellett tartottunk és ezerrel szóltak a jobbnál jobb feka zenék az autóban, amikor a szembejövő sávban a Bajcsyról felkanyarodtak a többiek. A sofőr a négy sávos út kellős közepén megállt, a másik kocsi szintén, majd, mintha senki más nem akarna közlekedni arra rajtunk kivül, kiszállt az autóból és átment spanolni a másik autóból kiszálló csapattársával az út kellős közepén. Apátok itt van, lesz majd uzsgyi…ha a rendőrök is meglátják mit csinálunk. Hárman maradtunk lányok a bömbölő autóban nyitott ajtókkal a belváros egyik legforgalmasabb utcáján és talán akkor először éreztem azt, hogy nem lesz gond. A legnagyobb káoszban végre megnyugodtam.

A fiúk egész este játszották a fejüket és inkább a feka bulákkal társalogtak mint velünk, lehet azért, mert nekünk az övékhez képest túl fehér a seggünk. Nem mondom, hogy jó társaság volt, de otthon éreztem magam, mert Kanadára emlékeztetett és kicsit kiragadott a valóságból. A Kisfiú folyamatosan írogatott meg hívogatott, miközben én már újabban a Peaches and Cream VIP szekciójában szűrcsöltem a pezsgőmet. A Kisfiú megunta a várakozást hajnal egy órára, majd mikor közölte, hogy ő elindult haza, rajtam megint urrá lett a szomorúság. Nem láttam értelmét tovább maradni, elköszöntem Gabitól és elindultam haza. Ahogy kikanyarodtam az ajtón, a hatalmas embertömegben hátulról megpillantottam egy ismerős alakot, aki épp egy cigit szív. Nem akartam hinni a szememnek. Közelebb mentem és elindultam rajta körbe.  Már biztos voltam benne, hogy jól látok.
-“Marci, te cigizel?!” – néztem rá mérgesen.
“Baba! Khm. Ivett?! Szia! Te mit keresel itt?!” – kérdezte meglepődve. Az arcán látszott, hogy már elég spicces állapotban volt. Akkoriban, amikor Marci nevét meghallottam vagy esetleg a közelemben volt, mindig ellenállást tanusítottam. Megmagyarázhatatlanul tiltakoztam ellene, pedig soha semmit nem ártott nekem. Aznap este Ő volt az utolsó ember, akivel össze akartam futni pont ott és pont akkor, amikor úgy éreztem össze vagyok törve és a sírás kerülgetett.
-“Én itt buliztam, te?” – kérdeztem.
“Én is, nem láttalak!” – mondta meglepően.
“Én sem Téged, pedig itt vagyok már egy ideje!”
“Gyere igyál valamit!” – láttam a szemén, hogy azt sem tudja mit csináljon zavarában vagy inkább örömében.
-“Nem köszönöm, én most indulok haza és szerintem Neked sem hiányzik már a pia.” – ezzel tettem egy lépést kifelé a tömegből.
“Ne kérlek, maradj még!” – utánam kapott, megfogta a kezem és könyörgő szemekkel nézett rám! “Legalább beszélgessünk egy kicsit!” – láttam a szemében a kétségbeesést, hogy megint elveszít.
-“Nem vagyok olyan hangulatban, te pedig olyan állapotban. Majd egyszer, amikor józan leszel, hívj fel és találkozunk!” – csak le akartam rázni.
-“Rendben, holnap felhívhatlak?” – kérdezte és még mindig fogta, simogatta a kezem, én pedig még mindig próbáltam elszökni előle.
-“Holnap ne hívj! Úton leszek Németországba anyához!” – mondtam szűkszavúan.
-“Mert??Hogyhogy?” – kérdezte nagy szemekkel.
“Kimegyek egy kis időre nyelvet gyakorolni, hogy megkapjak egy munkát, amihez a német is kell.” 
-“Az igen!” – bólogatott elismerően – “Meddig maradsz?” 
“Karácsonykor együtt jövünk majd haza.” 
-“Karácsonykor?!” – nézett megint meghökkenve – “Akkor jó sok időre mész!” 
“Igen. Nem is vagyok tól jó hangulatban. Megyek is! Majd beszélünk Marci!”
“Ne menj kérlek!” – megint megfogta a kezem, két kézzel simogatta és kérlelt – “Annyira hiányzol, ne menj el, Baba, kérlek!” itt már a könnyeimmel küszködtem és röviden csak ennyit mondtam:
“Marci kérlek, ne nehezítsd ezt még jobban, engedj el!” 
“Jól van, ne haragudj!” – elengedte a kezem és a szemében láttam, hogy megint összetört.
“Vigyázz magadra! Szia!” – mondtam, hátat fordítottam és elrohantam.

Alig vártam, hogy hazaérjek és reggelig csak sírjak. Ez túl sok volt. Beszaladtam a szobámba, magamra zártam az ajtót és zokogtam. Egészen másnap estig, amíg a buszom el nem indult. Nem értettem magam, nem értettem miért vagyok annyira szomorú, amikor anyához megyek. Amikor a Kisfiúra gondoltam, megint az a szorult szégyen érzet kerített hatalmába, ami oly sokszor már azelőtt, amikor valaki így játszadozott velem. Amikor pedig Marcira gondoltam, a szívem ki akart szakadni a helyéről és még jobban sírtam. Semmit nem értettem.

Nagynehezen összeszedtem magam, a cuccaimat és elindultam a buszállomásra. Übert hívtam és megint szerencsém volt, mert annyi pénzem sem maradt, hogy kifizessek egy fuvart. Az Über mindig másnap vonta le a pénzt és nem kellett közvetlenül a sofőrnek fizetnem. Anya utalt pénzt a számlámra hétfőn, hogy kedden ki tudjam fizetni az Überem. Egy hatalmas vesztes voltam, aki megint, mint egy vándorcirkusz, útra kel és sokadjára is szerencsét próbál. Annyi vigasztalt, hogy tudtam, most nem menekülök semmi és senki elől. Most a szeretett Édesanyámhoz megyek, jó helyre, ahol összeszedem magam, eldöntöm mit akarok és amikor visszajövök, már tudni fogom merre tartok és kitartok saját magam mellett.

Amikor visszajöttem a számításaim sikerültek. Akkor kezdtem el a Youtube-ot és az egész Csivettkát, amiben nagyon megtaláltam magam. Bejutottam az Emirateshez és továbbra is Pesten dolgoztam, emellett pedig szabadidőmben beutaztam a fél világot. Mára már a saját kis vállalkozásom építem és Marci a párom. Mindennél jobban szeretem! Nehézségek továbbra is vannak és lesznek, de hiszek magamban ahhoz, hogy felelősségteljesen döntsek. Azt hiszem sínen vagyok!

Szomorú, hogy valaha ilyen voltam. Egy forintom sem volt, mégis a legmenőbb helyekre jártam és mindenem megvolt, mert az élet/Isten/az univerzum attól még szeretett engem, hogy én önmagamat nem. Vagyis nem tudtam hogy kell. Az önbizalom sokszor nem ott kezdődik, hogy mennyire magabiztosan sétálok el egy csapat fiú előtt, hanem ott, hogy kit és hogyan választok, mi mellett és hogyan döntök, tudok-e nemet mondani, tudok-e elfogadni, meghúzni a saját határaimat vagy el tudok-e sétálni attól, ami nem szolgál és megengedni valaminek vagy valakinek, hogy úgy szeressen, ahogy vagyok. Felelősséget vállalok magamért és elhiszem, hogy igenis megérdemlek mindent, amire vágyom! Ez nem mindig olyan egyértelmű vagy olyan könnyű, mint amilyennek mostmár tűnik, mert nem mindig sikerül úgy állnunk magunkhoz, hogy az pozitív eredményeket hozzon. Lehet olyan környezetben élünk, olyan párkapcsolatból jövünk vagy olyan gyerekkori mintákat hordozunk, ami ezt megnehezíti. Mikor ezt az útat jártam, sokszor kerestem segítséget, szakértőt, aki vezet az utamon vagy valamilyen módon kedvező hatással van rám vagy az életemre. Most, hogy tudom, milyen ott lenni ahol voltam és hogyan lehet eljutni oda, ahol most vagyok, pontosan tudom mivel tudok segíteni. Ezért álmodtam meg és hoztam létre egy online kurzust, hogy olyan nőknek és lányoknak adjak útmutatást, aki egyszer én is voltam.

Otthonról, kényelmesen, online! Katt ide még több infóért: Önbecsülésünk fejlesztése

Kategóriák
Csivettka Naplók

Tökösebb, mint egy férfi

Aminap megosztottam egy idézetet az Instagramon, mert egy ideje önimádó módjára idézgetek önmagamtól. Persze nem magamat akarom ünnepeltetni. Onnan jött az ötlet, hogy Ti küldtetek nekem ilyeneket vagy írtatok egy-egy kedvenc bölcsességet az aktuális videóm alá és nagyon tetszett, hogy kiragadtátok, ami Titeket igazán megfogott.

Így tettem én is és ezúton még komoly gondolatokkal is kiegészítettem a képet:
“Zárjuk ezzel a szuper hozzáállással a hétvégét! • Vajon megéri?! Sokszor megkérdezem magamtól. Próbálom meggyőzni magam, hogy találok okot a folytatásra, de az áldozat, amit hoznom kell érte és még inkább: az a nagyon SOK, amit adnom kell magamból, hogy működjön, túl drága ahhoz, amit mindezért kapok. Sajnos ezek igazán nagy értékekről szólnak! Nem pénzről és nem státuszról, nem karrierről és nem is egy Gucci cipőről! Ezek édes percekről szólnak, amiket a valóságban kell mérlegelni. Emellett egy értékes emberről szólnak, akivel egy ideális világban minden tökéletes és aki egyébként NAGYON sokat jelent, de minden, ami vele jár, hosszútávon csak rombol. Összezavar, elveszetté tesz, kihúzza a lábam alól a talajt és kicsit megöl. De mégis kell…vagyis kellene, mert ő az apám vagy az anyám, a szerelmem vagy a szeretőm, ő az életem része és mégis kínoz, mert a szeretet, amit tőle kapok, nem az a szeretet, amitől jól érzem magam. Nem pontosan erre vágyom, nem ettől élek és nem ettől szárnyalok. Ha így maradna, nem tudnék önmagam lenni. Feltételek, megkötések, körülmények, egy másik vagy éppen az anyja, aki közénk áll. Magamat választani ilyen helyzetekben nem könnyű, mert hiányzik, kínoznak az emlékek és gyötörnek az álmok, amikben felbukkannak, de mindig végig gondolom és arra jutok, hogy jól döntöttem. ? #apillanatittmarad

A gondolataim hatására rámírt egy régi barátnőm és hálás volt, amiért pont jókor találkozott egy megerősítéssel, mert elmondása szerint épp kezdett elgyengülni, amikor a mondataim ismét ráébresztették, hogy bármilyen nehéz is az elengedés, hosszútávon ez a jó döntés.

-“Meséld el a sztorid, kérlek, nagyon érdekel!” – kértem, minden ilyen sztorit szívesen hallgatok. Kíváncsi vagyok más helyzetekre és meglátásokra, mert sokat lehet belőlük tanulni.

A sráccal, akit oly nehéz elengednie, nem volt igazán őszinte a “kapcsolatuk”. A srác titkolózott, játszmázott, nem tudta úgy elfogadni a barátnőmet, ahogy volt és emiatt a barátnőm nem tudott igazán önmaga lenni a srác mellett. Sokaknak ez nem prioritás, ami megdöbbentő és még megdöbbentőbb, hogy mit tud művelni az emberrel az, ha önmaga tud lenni egy kapcsolatban és az is, ha nem. A barátnőm kompromisszumot kötött egy kis időre, mondta, “Jobb, mint a semmi!”, még akkor is, ha a sráccal való kapcsolata leszívja az összes energiáját. Jelenleg a “Nem beszélünk!” fázisban vannak, amiben azt találja igazán abszurdnak, hogy kínlódik és elbizonytalanodik annak ellenére, hogy akkor sem volt igazán boldog, amikor a sráccal volt.

Forrás: Google

“Hogyan játszmázik?” – kérdeztem, nem mintha nem ismerném mindet, egyszerűen csak érdekelt.
-“Rengetegszer volt olyan, hogy amit mondott és amit tett nem voltak összhangban és sokszor tűnt úgy, hogy bizonyos tetteivel csak arra játszott, hogy visszaigazolást kapjon arról, hogy szeretik. Onnantól, hogy ezt megkapta a én többé már nem is számítottam. A titkolózást sokszor szándékosan csinálta, mert élvezte, hogy addig is nála van az irányítás. Sokszor ajánlott fel dolgokat, amiért utána húzta a száját, mert jól esett mártírkodnia és sajnáltatnia magát.”
“Seggfej!” Ez az első dolog, ami bárkinek erről eszébe jut, mindaddig, amíg bele nem csöppen egy ilyenbe. Akkor már a legtöbb lány/nő észre sem veszi milyen durva játékot játszanak vele.

A barátnőm az az egyetlen lány a tízből, aki ezt észreveszi és ki tud lépni belőle. A másik kilenc lány vagy vak (szerelmes) vagy megalkuszik, mert nem látott még igazi férfit és elhiszi, hogy jobbat nem kaphat. Lehet egyébként látja és nem kompromisszumot köt, hanem csak éli, mert semmi más nem lebeg a szeme előtt, csak az imádott férfi (egy darabig, aztán manipulálják). Láttam már olyat is, akinek semmilyen érzéke sincs, vagy ahogy én szoktam mondani, nem elég hosszú az orra, hogy ezeket kiszagolja.

Ami pedig ezeket a pasikat illeti, sajnos az arányok megfordulnak. Egyre több ilyen defektes egyeddel találkozom és látom a közvetlen környezetemben, hogy mennyire kevés a tudatos, talpig férfi mostanság. Foghatjuk a gyerekkorra és sajnálhatjuk, mert nem volt előtte egy jó példa vagy mert nem olyan a kapcsolata az anyjával. Sajnálhatjuk, mert az első nagy szerelme felszarvazta, becsapta, megcsalta és mert nem veszi észre, hogy a vesztébe szalad, DE! Semmiképp nem áldozhatjuk fel magunkat azért, hogy felnyissuk a szemét! “Take it or leave it!” – mondja az angol mondás. Vagy elfogadod vagy pucolj, mert megváltoztatni nem tudod és segíteni sem tudsz rajta, ha ő nem akarja észrevenni, hogy valami nincs rendben.

Forrás: Google

Nem minden lány mi vagyunk. Vannak naiv lányok vagy olyan áldozat típusok, akik ezt kanyar nélkül beveszik vagy legalább egyszer már bevették és jó esetben tanultak belőle. Nekik sem tudunk/tudok segíteni, mert ők nem látnak. Előbb a szerelemtől, utána pedig a félelemtől.

Engedjétek meg, hogy sarkosítva szemléltessem a folyamatot.

Úgy vélem, egy dekoratív küllemű lány hamarabb beleesik egy ilyen csapdába, mint bárki más. Sok ilyen fiúnak, mivel nincs túl sok értéke, a külső adottságait igyekszik kihangsúlyozni vagy felmagasztalni és ahhoz mérten választ párt magának. Itt történik például egy okos lány első nagy fájdalmas felismerése, amikor rájön, hogy nem számít mennyire kedves, nyitott, humoros vagy okos, elég annyi, hogy jól néz ki vagy a srácnak pont ő a zsánere, és ezért ő a befutó. Persze a srác nem elégszik meg eggyel, biztonsági játékot játszik, nehogy hoppon maradjon. Mivel az első számú befutó egyelőre idegen neki, meg amúgy is, van még egy csomó szép nő a Földön, megengedi magának, hogy válogasson. A porond második fokára kerül a naiv lány, akit már az elején igazán könnyű megvezetni. Annyira nem érdekes, mint az első, mert bár ő is jól néz ki és/vagy a zsánere az okos lány izgalmasabb, mert furcsa, nem érti és ez elsőre nagyon vonzó. A naiv lány pont jól jön párhuzamosan a másik préda mellé, mert ha az okosra fekteti a figyelme 90% százalékát, kevesebb a lebukás veszélye. Az okos lány ugyanis figyel, ezt ha egyből nem is tudja a pasi, nagyon jól megérzi, így beletesz apait-anyait, miközben a naiv lány a figyelem maradék 10%-át kapja és azzal is tökéletesen megelégszik, talán azért, mert fogalma sincs mi folyik a háttérben. Ezért a naiv lányt nem kell lebecsülni vagy megvetni, engedjük meg neki, hogy halandó ember legyen, aki hibázik! Mivel bizonyított tény, hogy a pasik nem képesek ügyesen egyszerre több dologra figyelni és az energia áramlásaik kicsit egyszerűbbek, mint a nőké, így a tabella alsó fokaira azok a csajok kerülnek, akik megelégednek a cyber szexxel és a virtuális chit-chatelgetéssel. Ezért lapul például az ilyen srácoknak legalább száz másik nőről meztelen képe a telefonjában és ezért imádnak gyakorta olyan nőkkel (is) írogatni, akik több tíz, száz vagy akár ezer kilóméterre vannak tőlük.

Egy ilyen pasi kb. 30 napig képes teljes mellbedobással udvarolni az első számú kiszemeltnek olyan arányokban, ahogy azt fentebb leírtam. Mivel legfőbb tulajdonsága az önzőség, a 30 napos fáraszthatatlan udvarlás után a dolgok a körülmények vagy a helyzet állapotától függően változnak vagy haladnak tovább. A pasi nagyon szépen leplezi önös érdekeit, ami bármi lehet! Olyan barátnőt keres, aki kitart mellette, akin uralkodni lehet, aki elég vak ahhoz, hogy mellette ő simán élje a saját kis életét, aki befogja a száját, aki ajnározza és felmagasztalja, aki rajong érte, vagy lehet, hogy éppen nem is keres barátnőt, a játszma csupán arra megy ki, hogy maga mellett tartson, mert jó csaj vagy/ jó veled a szex/ naiv vagy és irányítható/addig sem magányos.

Ez alatt a bűvös, csodás egy hónap alatt a srác a csillagokat lehozza az égről, kényeztet, elhalmoz minden földi jóval, úgy szeretkezik veled, hogy besírsz és nem csak az ajtót nyitja ki, amikor beszállsz a kocsijába, de még a cipődet is felhúzza.

Forrás: Google

Hosszútávú közös terveket szövöget, bemutat az anyjának, moziba megy veled, meghív kajálni. Néha napján a naiv lányt is, de csak finoman, nehogy az okos lány kiszagoljon valamit!
Odafigyel az arányokra és a beetetés fázisában ennek megfelelően csorgatja a morzsákat az összes “versenyzőnek”. Itt-ott hevít, máshol melegít, a maradékot meg melegen tartja. Rövidesen elkezd fáradni, türelmetlenkedni, kell neki valami! Egy trófea, egy visszacsatolás vagy egyszerűen csak szeretné már, ha az önös érdekei által vezérelt vágyainak tárgya végre az övé lenne. Egyre tisztábban látja, hogy az okos lány biztos magában és abban, hogy mit akar. Mondhatni túl egészségesen áll hozzá a dolgokhoz vagy a bimbózó kapcsolathoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarja a srácot, sőőőőt! Az okos lány is akarja őt, de nem mindenáron! Jól érzi magát vele, szeretné jobban megismerni, nem szalad nagyon előre. A naiv lány pedig mivel kevés figyelmet kap, próbál sokat tenni azért, hogy többet kapjon. Ezért is jól vannak eldöntve az arányok (akár tudatosan, akár ösztönösen) mert egy céltudatos lány ha nem kapja meg amire vágyik nem megfelelni akar majd, hanem dobbantani, míg egy naiv lány mindent elkövet, hogy megfeleljen, bizonyítson, figyelmet kapjon. Nem kizárt, hogy azóta már rég bele is szerelmesedett a srácba, akit ez egészen idáig nem érdekelt, mert volt egy sokkal érdekesebb prédája. Most azonban kell valami kézenfogható bizonyíték arról, hogy ő az aduász! Az okos lány furcsasága már nem olyan vonzó a pasinak, mint az elején, mert már túl sokat kell tenni érte és cserébe mégsincs felmagasztalva. Előbb az energia befektetés lankad, aztán a figyelem.

A több órás szeretkezésekből hirtelen tíz perces numerák lesznek és a három körös adag lecsökken egyre, azt is oszd be egy hétre, mert ő dolgozik/tanul/nem tud mit hazudni a másiknak. Amikor finoman közeledni próbálsz vagy a korábbiakhoz megszokott módon cicázol, puszilgatod, szeretgeted vagy épp csak élvezed a társaságát, akkor jön a hárítás és a burkolt hibáztatás. “Nem akarok én folyton szexelni, olyan mintha, csak szexre kellenék!” – Szegény áldozat, micsoda érzéketlen predátor vagy, amiért kívánod! “Már nem bírok én úgy szexelni, mint tizenéves koromban!” – Pedig egy hónapja még bírtál és olyan csődör voltál, mint még soha senki. Persze ezt nem igazán reklámozza egy okos lány, nem felmagasztalni szeretné ugyanis, hanem partnerként kezelni.

Forrás: Google

A naiv lány a kitartó erőfeszítéseivel ebben a fázisban nagyobb teret nyer és a játszma itt fog egy épeszű nőnek feltűnni. Ellentmondások, skizofrén viselkedés, minden egyre furcsább és ezáltal a lány, aki eddig jól érezte magát és tudta mit akar már végképp nem ért semmit. Elbizonytalanodik abban, hogy valóban ő lesz-e az a férfi, akire vágyik, de nem iszkol el egyből, megpróbál vele kommunikálni.

Itt bukik minden értelem. A kommunikáció kifullad abban, hogy a pasi a felelősséget a lányra hárítja, mintha minden döccenés a kapcsolatukban csak a lány hibája lenne. Ha a lány a pasi hülyeségeire érzékenyen reagál, akkor jön a gyengítő szöveg: “Olyan aranyos, jókedvű lány voltál az elején, nem értem mi történt veled?!” Csupán te. Semmi más. Te történtél. Minden akcióra van egy reakció, és lehet, hogy ezt a pasi pontosan tudja, mégsem fogja soha elvinni a balhét, ezért inkább a lányra keni.

A pasi kicsinyes trükköket alkalmaz és korábbi tapasztalatokból merít buta ötleteket. Vannak srácok, akik itt kezdenek el egyszerűen eltünedezni, majd ismét felbukkanni, de vannak, akik annyira eltökélten be akarják törni az akkor már csak 50%-ban első helyen álló okos lányt, hogy készek elárulni, hogy van ám itt konkurencia is! A verseny adott, a győzelem rajtad áll, a nyeremény én vagyok. Nem viccelek! Volt rá példa, hogy konkrétan közölték, hogy van egy másik lány, akivel már nagyon régóta titokban megy a kavarás, és az a lány hajlandó lenne elhagyni a pasiját is érte. Egy okos lány próbálja ésszel felfogni és felnőttként kezelni, de nem megy, a pasiban nem talál partnerre. Itt a kezdeti bizalom is megrendül, észre sem veszi a srác, hogyan építi le a kapcsolatot. Még ha egyébként ezzel szándékában is áll még inkább megbolondítani, magához csalni a lányt, ezzel egy okos lánynál sokra nem megy. Amikor pedig a lány szóvá teszi a másikat, jön a “Lehetne kicsivel több önbizalmad” duma, ami végképp a legalja. A dolgok egyre furcsábbak, értelmetlenebbek és mindkét fél egyre rosszabbul érzi magát a kapcsolatban. A srác innentől kezdve nem próbálkozik, a legkönnyebbe kapaszkodik. Az okos lány radarjai jelet fognak. A srác a másik felé húz, az Isten tudja, hogy miért, hisz a lány tisztában van az értékeivel és tudja jól, hogy a srác is, de itt a pasi célja nem az, hogy egy jó kapcsolatot alakítson ki egy szuper nővel, hanem az, hogy meglegyen a visszacsatolás és még inkább: ne maradjon egyedül! Ha nincs ló, jó a szamár is, csak legyen!

A dolgok felgyorsulnak, az okos lány nem tud tovább tűrni és lelép. Tisztában van vele, hogy nincs visszaút, a pasi nem őt fogja választani és azzal is, hogy ha ő marad, akkor még mindig az első lehetne, de hogyan és milyen áron, az már neki túl sok. Azzal is számol, hogy ezzel pontosan a másik nő, azaz a kitartó, naiv lány karjaiba fogja kergetni a srácot, de még ezzel is jobban megbirkózik, mint a sok hülyeséggel, amit az utóbbi időben a pasitól kapott.

Forrás: Google

A történet a naiv lány számára happy end, bár neki inkább itt kezdődik el minden igazán. Mivel egész végig halvány sejtése sem volt arról, hogy mi folyik a háttérben, azt gondolja, hogy a fiú és ő végre egymásra találtak. Vagy ha esetleg ki is szagolt valamit, úgy érzi, azzal, hogy rákapcsolt, megszerezte a srácot és még inkább úgy kezeli majd, mint egy nyereményt, amire a srác mindig is vágyott. Az összhang emiatt tökéletes köztük: a lány megkapta a srácot, a srác a rajongó figyelmet. A srác itt még nem sejti mennyire boldogtalan lesz, mert a döntését a visszacsatolásra alapozta, amelyet majd ugyanúgy kergetni fog, ha megunta a kapcsolatát a lánnyal. A naiv lánynak pedig fogalma sincs róla milyen leépítő kapcsolat veszi most kezdetét. A beetetési fázis ebben az esetben tovább húzódik, mint 30 nap, mert a pasi sok figyelmet, rajongást és visszacsatolást kap a lelkes és naiv lánytól, aki a boldogságtól, hogy övé lett a fickó, még odaadóbb, mint bárki. Amikor pedig a pasit így ajnározzák, a pasi is nagyon lelkes. A tabella alsó fokán álló lányok háttérbe szorultak, mert a srác megnyugodott és elfoglalja fészekrakás. Mivel a maradék lánnyal semmitmondó cyberkapcsolatuk eddig sem volt állandó és/vagy szabályokhoz kötött, a srác egyszerűen csak eltűnik és majd akkor kezdi őket sorra felkeresni, amikor felébred benne a vágy egy újabb visszacsatolásra és a naiv lánnyal való kapcsolata megszokottá, esetleg unalmassá válik.

Az okos lány a múlté, gondolja, de azért birizgálják az emlékek. Szerelme vagy szeretete azonban a lány iránt árfordul utálatba, mert a lány reakcióját egyenes elutasításnak veszi, ami számára csupán azt az üzenetet hordozza, hogy ő kevés. Azok a fiúk, akik az elismerést hajtják soha nem fognak menni egy olyan lány után, aki nem vesz részt a játékban, ergo nem tudják irányítani. Sőt! Sokszor a pasi ezt követő cselekvései afféle bosszúhadjáratba csapnak át, vagy afféle bizonyításba, hogy de ő igenis valaki! Ha visszajár kefélni (örök hiba, csak félig okos lányra vall), akkor úgy bánik vele, mint egy ringyóval. Ha pedig többé már nem beszélnek, akkor gondoskodik róla, hogy ez így is maradjon, majd később az interneten mutogatja a rövid idővel ezután kialakult csodálatos új kapcsolatát, mintha az okos lánnyal való féktelen szerelme meg sem történt volna.

Forrás: Google

A naiv lány története még hosszan folytatódik ezzel a sráccal, de mivel ez az egész blogbejegyzés az okos lányról és a kínlódásairól szól, a naiv lány nehézségeit majd egy másik történetben szemléltetem. Mindenestre minden okos lánynak üzenem, hogy bármennyire is fáj, hogy már nincs mellette az az édes pasi, akit egy hónapig ebben a seggfejben láttak, sokkal jobban jártak nélküle és kicsit sem kell irigyelni a másikat érte! A hiány és a szenvedés teljesen természetes és bármennyire is tűnik könnyűnek a pasit elnézve, neki sem az! Csak ő már megtanult ezekről nem tudomást venni. A szeretet és az utálat között valóban egy nagyon vékony határ húzódik és amikor a szeretet helyébe utálat lép, könnyebb nem gondolni a szépre. Amivel azonban nem számol a pasi, hogy harag is ugyanúgy hozzád köti majd és legmélyen tudja, hogy nagyon sokat veszített, amikor így elbukott Téged. Mivel azonban a saját tetteiért soha nem fog felelősséget vállalni, ezt a megbánást ő másként kezeli vagy vezeti le és legfőképpen: soha nem fogja a tudtodra adni, legalábbis egy darabig ne számíts rá!

Amikor végig gondolod, hogy mi az oka annak, hogy így viselkedik, megsajnálod. Sajnálod, de okos lány lévén nem akarod majd megmenteni őt, ezért hagyod. Sok pasi, aki tényleg nem jó példát hozott otthonról vagy gyerekkori és párkapcsolati traumák érték, szeretet hiánnyal küzd és sajnos a világ összes szeretete is kevés neki, ha önismeret híján nem kezd el ezen dolgozni. Sokan ezt nagyon jól tudják magukról, éppen ezért bújnak a “fasza gyerek” álarc mögé és alakulnak ki nárcisztikus személyiség vonások bennük, anélkül, hogy észrevennék. A csajok bizonyos szinten ennél sokkal tökösebbek, mert ők nem félnek szembe nézni önmagukkal, ha már nagy a baj.

Nem tudja egy okos lány sem elkerülni, hogy ilyen pasikkal találkozzon, de vannak módszerek, amelyekkel ki lehet szűrni és sok tanulással fel lehet ismerni a jeleket vagy ahogy az angol hívja: “red flageket”. Ha szeretnél okos lány lenni és gyakorlottan válogatni, gyere el a workshopomra!

“Tanulj meg szelektálni!” workshop hamarosan! Ha érdekel miről fog szólni és szívesen jönnél, olvasd el a részleteket az alábbi linken:

https://csivettka.com/tanulj-meg-szelektalni-workshop/

 

 

Kategóriák
Csivettka Naplók

Valami baj van velem

Hangzik a mondat a fejemben, de nem értem miért és hogyan. Egyszerűen csak úgy érzem néha nem is evilági vagyok, nem férek bele a dobozba vagy csak túlgondolok mindent. 

 

Túlbonyolítod a dolgokat, bolhából elefántot csinálsz! – ezt aminap Marci (a barátom) szájából hallottam 10 év alatt először. Talán Ő az egyetlen, akit ezért nem csapnék arcon, pedig nem tőle hallom ezt először. Ami azt illeti, szinte minden pasim legalább egyszer elmondta, ha nem is így, hasonlóképpen, de a lényeg mindig ez volt.

Próbálom a gondolataimat egy egyszerű, szépséges, virággal teli mezőre helyezni és csak lebegni. De akkor meg megkapom, hogy “Rózsaszín ködben élek!” “Fogalmuk sincs, hogy valaha meg fognak-e tudni érteni!” vagy éppen “Nem akarok soha felnőni, pedig már ideje lenne, mert az élet ennél sokkal kegyetlenebb.” Lehet, de nem velem. Világ életemben betartottam a szabályokat, meg akartam felelni, jó kislány akartam lenni és az első alkalommal, amikor végre magamra gondoltam azt mondták: “Ez bűn! Ezért pokolra jutunk!” sőőőőt a “Bukott angyal” kifejezés is sokszor talált már meg különböző helyzetekben.

Egy dolgot szűrtem le ebből: Az emberek tudják, hogy végülis nem akarok én rosszat senkinek, de mégsem értenek, ezért én az egyszerű gondolkodású egyének olvasatában “bukott” vagyok, vagy legalábbis furcsa. Egy furcsa lány, aki meseszép, durva szexuális kisugárzással rendelkezik és minden pasi álma mindaddig, amíg rá nem jönnek mennyire bonyolult. 

A volt pasim Kanadában (vagyis mostmár Michiganben) jön Budapestre nyaralni. – mondtam Moad bácsinak, mintha őt ez pont érdekelné.
– Igen?! El akarod hozni a Habibibe? – lehet mégis értette miért mondtam.
-Szeretném, de még képlékeny a dolog. Tőle is függ. De ha elhozom és bemutatom, légyszíves ne mondj olyanokat rólam, hogy ez a lány bolond, még akkor sem, ha jó értelemben mondod.
-Dehogy mondom, nem mondok én neki semmit! 
-Akkor jó. Libanoni, szóval jól el tudnál vele beszélgetni, amit én nem értek. – Moad meg se hallotta, nincs reakció – Fingom sincs, hogy miért jön ide. Vagyis lehet, hogy pont miattam. A hátam közepére sem kívánom, hogy találkozzak vele.
Akkor miért találkozol vele? – igazán egyszerű és teljesen jogos, logikus kérdés, amit csak egy pasi kérdezhet.
-Mert apámmal ellentétben ő legalább törődött velem és mindig számíthattam rá.
-Az arab pasik ilyenek. 
– Igen, akkor ezek szerint a magyarok meg olyanok, mint apa. – ebben azért volt némi irónia – Ráadásul ha itt van és nem szakítok rá időt, képes és megharagszik rám egy életre. Tényleg nem érdemli meg. Az utolsó estémen szétpasiztam magam és rájött. Miközben én részegen aludtam mellette, ő belenézett a telefonomba. Egyébként nem is értettem minek jött aznap este értem, hiszen már egy hete fasírtban voltunk és azt gondoltam még csak el sem akar köszönni. Annak ellenére, hogy rájött mit tettem, időben felébresztett, hazavitt, még akkor is gondoskodott rólam, aztán felültem a repülőre és két évig nem hallottam róla semmit, mert nem állt velem szóba. Legalább ezerszer kértem bocsánatot…annyira jól sikerült, hogy most itt tartunk: eljön meglátogatni a világ másik végéről.
-Na látod, az arab pasik ilyenek. – na persze. Ezt már hallottuk egyszer. Moad talán ilyen, ezért is jó barátom, de hogy a többi?! Azzal már vitatkoznék, csak pont nem vele fogok, mert nem akarom megbántani.

Roland jön Budapestre. Az a Roland, aki azt mondta anno, hogy ússzak az árral. Megfogadtam a tanácsát és olyan jól sikerült, hogy ügyesen át is estem a ló túloldalára. Azóta is keservesen küzdök a visszamászással, most éppen valahol a ló hátának a közepén billegek ide-oda és nem tudom melyik irányba fogok lepottyanni.

Rolandnak egyébként azóta sem volt komoly kapcsolata. Ha jól számolok 38 éves és az elmúlt 5 évben nem láttam mellette nőt. Magamon kivül persze, de azt sem mutogattam sűrűn. A Kanadában megismert srácok közül csak az ikreknek van azóta komoly kapcsolata. A többi valószínűleg annyira defektes, hogy a piros hó hamarabb fog leesni, mint nekik egy komoly kapcsolat. Azóta meg már láttam annyi félét, mégsem értem a mai napig őket, ahogy néha magamat sem. Lehet pont ez vonzott hozzájuk. A tükör, amit mutatnak nekem, rólam.

Lipton bácsi a másik Habibiben van? – kérdeztem később Moadot, miközben sétáltunk a Deákra.
Ő most Mexikóban van. Terhes a felesége, tudtad? – csak jó embert kell kérdezni és máris árad az infó.
Azta! Neeeem! Ez nagyon király! Végre már!őszintén örültem nekiEnnyi idősen ideje volt már! – jegyeztem meg szintén őszintén. Úgy látszik 50 éves korára komolyodik meg egy férfi. Igazán ijesztő kilátások. 

Ma reggel pont összefutottam vele a kondiban. Odaléptem hozzá és halkan megkérdeztem, hogy jól hallottam-e a híreket? A “Gratulálok!” is elhagyta a számat, de azt már meg sem hallotta, közbevágott:
– Should you say Congratulations or I’m sorry?! – kérdezi vigyorogva. Nem tudom ilyenkor miért vált nyelvet. Ennek a magyar-angol közötti cikázásnak biztosan van valami oka. Pl. én is magyarul tudok jobban beszólni. Úgy látszik ő meg angolul. 

Elképedtem és egy pillanatra biztosan nagyon hülye fejet vágtam.
-Hogy?! – kezdtem halkan – No! Congratulations! Really! – mondtam immár fagyott vigyorral az arcomon.
Köszönöm szépen! – megint magyar.
-With all my heart! – tettem hozzá nagy gesztikulálásokkal! Ennél jobban nem tudtam nyomatékosítani, hogy őszintén, teljes szívemből örülök annak, hogy apa lesz. Nem hittem el, hogy ő komolyan azt gondolja, hogy én kesergek amiatt, mert ő már elkelt. Biztosan a szexuális elszólásaim miatt, amit azért tolok, hogy zavarba hozzam és semmilyen módon nem veszem őket komolyan. Ha pedig ők (mármint a pasik, akikhez közöm volt) sem vettek soha igazán komolyan, vagy gondolták, hogy én komolyan gondolom őket, miért ilyenkor gondolják, hogy számítana ez az egész. Lekerültek a húspiacról, én pedig őszintén örülök annak, ha ők tényleg boldogok. Nem baj, ha nem velem. Csak legyenek boldogok!

A Kisfiú például hízott 40 kilót és eljegyezte a barátnőjét 22 évesen. Két év után most beszéltem vele először és meglep mennyivel másabb így kommunikálni vele, hogy már egyikünk sem akar semmit. (Vagyis én biztosan nem.) A Szépfiú, mint rájöttem, valószínűleg a bimbózó új kapcsolata miatt törölt és meg mert gondolom idegesítették a sikereim. Teljesen rendben van, ha az útjaink és a személyiségeink ellentétes irányba mozognak az idő elteltével. A Kisfiú például ennyi idő után meg is mondta, hogy már nem igazán ismer engem, hisz sokat változtam az évek alatt. Néha meglep a bölcsessége, pont tőle nem várnám.

Végignézek a palettán és nem az készít ki, hogy ki kivel van, házas-e vagy gyerekes, hanem az, hogy mennyire gyorsan telik az idő. 29 leszek a jövő hónapban és Lipton bácsihoz hasonló gyorsasággal kötelezem el magam. Elég siralmasak a kilátásaim. Közben mindenkitől azt hallom, hogy le fogok maradni valamiről, amit ők utólagos bevallásuk szerint nem tartanak éppen annyira jónak (gyereknevelés, házasság, család management) de engem ezerrel kergetnek bele a társadalmi elvárásokba, mintha nekem kötelezően ugyanazt az utat kellene járnom. Ha szopok, szopj te is, de nem az élvezetes módon! Köszi.

Mellesleg, köszönöm, jól vagyok, leszámítva, hogy kergetnek valamerre, de még nekem sem világos, hogy egyébként merre mennék szívesen! Az életem sínen, a karrierem ível, a párkapcsolatom kiegyensúlyozott, persze súrlódások és stressz helyzetek mindig vannak, de unalmas lenne nélkülük. Örülök az exeim boldogságának, magamnak, a mindennapjaimnak és köszönöm, de nem vágyom még családra. Még magamat sem találtam meg igazán. Lehet, hogy ketyeg a biológiai óra, lehet, hogy 35 évesen már belépek a változó korba és buktam a család projektet (valljuk be, ez elég abszurd) de én így is köszönöm, nagyon jól vagyok! Nem mellesleg, kutatások bizonyítják, hogy az emberi egyed nőstényei azért válnak korábban nemzőképtelenné, mint más fajok nőstényei, mert nálunk kitolódik a gyereknevelés és az idősebb nőstények több ezer év gyakorlat által az utódok nevelésének a segítésére vannak kalibrálva, amolyan plusz segítő az anya számára. Magyarul a nagyik evoluciós sémák miatt nem tudnak már szülni, mert ezzel veszélyeztetnék a már meglévő utódokat, hiszen akkor a nagyinak más dolga lenne és nem anyukának segítene be. Nálunk a gyerek nem áll fel és szaladgál a születése után pár pillanattal, mint egy kiscsikó és nem is lesz 21 naposan ivarérett, mint egy patkány. A nagyik evolúciós szerepe tehát, hogy besegítsen anyának a fajfenntartásban, erősíti ezáltal a fennmaradást. Ez az utóbbi időben kezdett el csak változni, ezért ha még most nem is, biztos vagyok benne, hogy pár generáció múlva a menopauza nem 50 évesen, hanem sokkal később fog beállni, így megéri a mindennapos kínlódást a saját generációmnak ebben az old school társadalomban, mert legalább tudom, hogy az ükunokáinknak ezzel már nem lesz gondja.

 

 

Kategóriák
Csivettka Naplók

Be kell vallanom valamit..

Amikor hazajöttem Kanadából és rámírt egy ismeretlen fickó azt állítva, hogy mi milyen jót csókolóztunk, teljesen fel voltam háborodva és napokig pörögtem Nikinek a Messengeren, hogy hogy lehet valaki akkora barom, hogy visszaél azzal, hogy nem voltam magamnál, nem emlékszem mindenre arról az estéről, arra meg pláne nem, hogy találkoztam vele és azt meri állítani, hogy csókolóztunk, mikor pontosan tudom, hogy nem.

-És az a csóóók! Annyira finom volt! – írta a srác, akinek már a nevére sem emlékszem.
– MIII?! Milyen csók? Mi csókolóztunk? – háborodtam fel egyből.
– Aaaa, lehet csak rosszul emlékszem. Úgy értem, csak álmodozom arról, hogy ha csókolóztunk volna milyen jó lett volna. – mentette gyorsan a menthetőt.

Ez egyre gázabb, már akkor nem volt szimpatikus a pasi, amikor rám írt, egyébként is ki ez és mit keres az ismerőseim között Facebookon?! Ahh tényleg túltoltam ezt az utolsó estét! Roland nem ír vissza, aztán még itt van ez a gyökér is, hogy idegesítsen. Nem is én lennék, ha nem velem történne.

Ha nagyon megerőltetem magam, rémlik valami. Épp a Twenty Nine körgyűrűjében saszzéztam egyik oldalról a másikra Wassimtól a Macedónig, meg persze Annát kerestem, hogy minden rendben van-e, mert nálam már nagyon rendben volt minden. Ez a pasi a lépcsőnél elém ugrott és addig beszélt nekem, amíg meg nem győzött arról, hogy innom kell vele valamit. Talán már ott le is kapott, talán nem. Arra az érzésre viszont tisztán emlékszem, hogy nagyon erőszakos volt és mindenáron szabadulni akartam tőle. Mostmár értem miért vagyunk ismerősök a fészen. Általában akkor adom meg ilyen gyorsan egy vadidegennek a számom vagy a nevem, ha le akarom rázni. Utána tiltom a francba.

-Be kell vallanom valamit… – már rosszul kezdtem – Nem emlékszem sok dologra arról az estéről és arra sem igazán emlékszem, hogy mi találkoztunk. Mármint nem voltam nagyon részeg, hisz láthattad..-na persze– de sajnos pont az esett ki, hogy veled beszélgettem. – muszáj voltam színt vallani neki, azt gondoltam megérti és békén hagy, de tévedtem!

-Szóval semmire nem emlékszel?! Hát ez szép! – szerintem igazán próbálja visszafogni magát, hogy ne nyúljon át a telefonon és fojtson meg.

-Sajnos nem, kérlek ne haragudj! Talán mostmár rémlik valami…de mondd meg őszintén kérlek, tényleg csókolóztunk vagy csak úgy mondtad? – gondoltam az őszinteségből nagy baj nem lehet.

-Az, hogy nem emlékszel rá, rendben, de még arra sem, hogy beszélgettünk, hát szép! Milyen nő vagy te?! Úgy berúgsz, hogy ilyenekre nem emlékszel?! Igen, csókolóztunk és azt gondoltam te nem ilyen lány vagy, de már látom milyen is vagy valójában! – túl messzire ment.

– Hogy milyen nő és “nem ilyen lány“!? – kiverte a biztosítékot – Hát olyan, aki józanon szóba sem állt volna veled, mert általában kedves, türelmes és megértő pasikkal szokott ismerkedni. Berúgtam, utolsó estém volt kint! Azt sem tudod ki vagyok és honnan jöttem! Nem tudhatod akkor mi zajlott bennem így pont olyan helyzetben találtál meg, amire könnyű ítéleteket szórni. Örülök, hogy nem emlékszem arra a csókra, igazán nem vesztettem semmit! – game over.

Soha többé nem akartam olyan estét, mint ez. Nem vagyok egy cafka, aki össze-vissza enyeleg főleg ilyen erőszakos szar alakokkal! Napokig kiábrándulva kérdeztem magamtól a miérteket, aztán elengedtem és jót nevettem rajta. A pasit természetesen tiltottam, örülök, hogy az egyetlen emlékem tőle ez a beszélgetés. Azt biztosan tudom, hogy nem ittam már vele, valószínüleg a Facebook jelöléssel és ezzel a búcsúcsók félével sikerült leráznom, aznap este még sok más dolgom volt, szerencsére, így tuti nem töltöttem vele öt percnél többet. Lehet még annyit se. Nem értem miért csinálnék ilyet egy unszimpatikus idegennel, de aznap este tényleg játszottam a végzet asszonyát, úgyhogy elhiszem neki, ami történt.

Feltételezem ez a negatív tapasztalat idézte elő azt, hogy a “Be kell vallanom valamit..” kezdetű mondatokat végleg töröltem a szótáramból. Egészen mostanáig.

Hiába szerettem volna az ilyen sztorikat hanyagolni, nem az volt az utolsó este életem során, amikor úgy berúgtam, hogy kiestek dolgok. Nem szoktam részegen pasizni, Isten látja lelkem, de néha akad olyan nagyon ritka kivétel, aki felrúgja ezt a szabályt.

Történetem főhősét nevezzük Jófiúnak, aki amellett, hogy nagyon jól néz ki és olyan kisugárzása van, amitől hátast dobsz, nagyon jólnevelt, intelligens és pofátlanul fiatal is. Na meg a dédnagyapáink testvérek voltak, de az már mellékes.

– Szervezünk egy meglepi szülinapi bulit Dalmának, remélem haza tudsz jönni?! – kérdezte Keri, aki jóelőre szólt, hogy tutira ott legyek.

-Király! Hát persze, hogy ott leszek! Csak a család? Ugye Zsuzsa keriéket is meghívtad?! Ők nem maradhatnak ki!

-Perszeee! A család, ugye mi meg a közeli család barátok, akkor Zsuzsa keriék, Gábor, Gergő, ha tudnak jönni…meg meghívtam még pár gimis osztálytársát, az itthoni barátokat és a Jófiút is. – a végére odatette a lényeget én pedig próbáltam nem megfulladni.

-A Jófiút?! Hát őt minek? Ennyire jóban vannak? – valóban csodálkoztam. “Mi folyik itt, amiről én nem tudok?!” Mivel Dalma inkább az ő korosztálya, azt gondoltam hirtelen biztos átpártolt, egészségesebb lett volna egy fokkal, de nem így volt. “Uhhh ha eljön, már látom előre mi lesz.” – gondoltam magamban és próbáltam úgy tenni, mintha tök lényegtelen lenne az információ. Hevesen vert a szívem.

-Igen, mostanában mindig mondja Dalma, hogy felveszi kocsival, ha látja valahol gyalogolni, a múltkor haza hozta, mindig integet nekünk…- “Tudom, egy tündér!” szívecskéket szórt közben a szemem – meg tudod jól, hogy rokon….

Édes Istenem!” – gondoltam felocsúdva a rideg valóságba- “Keriben hirtelen feltámadt a család szellem a Jófiú iránt, pedig ha tudná…óóó a picsába is, hogy ez nem jutott eszükbe 15 éve, amikor még gyerekek voltunk! Ha tudunk egymás létezéséről, akkor talán nem így alakul! Mindegy, végülis csak déd nagyapáink voltak testvérek, az nem is olyan vészes!” – próbáltam nyugtatni magam.

-…nagyon rendes gyerek meg aranyos srác – folytatta a mondókáját, szerintem már a szám is tátva volt – gondoltam meghívom, hisz szegről-végről ő is család…

-Vágom, vágom, igen … – szakítottam félbe mielőtt tényleg megáll a szívem  – ..jól tetted, örülök, ha eljön!
Nyíljon meg a föld és most azonnal tűnjek el!” – még mindig nem tudtam észhez térni – “Úristen! Bárcsak eljönne! Vagyis…khm…Ha eljön, örülök, ha nem, akkor is túlélem, majd az élet eldönti. Meg ő.”
– És igent mondott? – kérdeztem továbbra is közömbösen.

– Persze, nagyon örült a meghívásnak! – na igen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. “Vajon tudja, hogy én is ott leszek?! Gondolhatja. Ha Dalma meg a család miatt jön, akkor majd eljátszom a minta rokont, ha miattam, akkor meg már ismerjük a forgató könyvet.

-Szuper! Ez király lesz! – mondtam, és nem hazudtam, mert tényleg az lesz, csak másként.

…………………………………………………………………………………………………………………..

– Zsuzsikám! Mit csináltam tegnap este? – gondoltam tartok magamnak egy élménybeszámolót anya barátnőjével a szülinapi buliról másnap, mert ő biztosan több részletre emlékszik, mint én.

Zsuzsa hangosan felnevet: – Tőlem kérdezed, hogy te mit csináltál? Te nem voltál ott?!

-De, testben mindenképp, csak lélekben valahol máshol! – feleltem, Zsuzsa már hahotázik.

-Te tényleg nem emlékszel semmire? – azt hiszem leesett neki, hogy nem viccelek.

-Csak elvétve pár dologra, sokkal kevesebbre, mint kellene.

Megkezdődött a buli és te a fiúkkal ittál.. – már megint jól kezdődik – … aztán táncoltál, én kimentem cigizni anyáddal és utánam jöttél, hogy “Zsuzsikám, hánynom kell, jössz velem hányni és fogod a hajam?!“, mert egyedül nem ment. Bementünk a két épület közé, te leguggoltál én meg próbáltalak felállítani, mert féltem, hogy lehányod magad, de te azt mondtad: “Én guggolva hányok Zsuzsikám, ne aggódj, csak fogd a hajam!” Úgyhogy fogtam a hajad, aztán visszamentél mintha mi sem történt volna és táncoltál meg ittál tovább.

– Mi tagadás, király vagyok! – mondtam némi iróniával.

-Az biztos, hogy király voltál, vagyis királyak voltatok. Gábort is berúgattátok, Zsuzsa keriék alig bírták kicsalogatni, hogy menjenek már hazafelé.

-Ja, arra emlékszem, hogy hamar hazamentek. – legalább erre.

-Aztán egyszer anyád is utánad ment, hogy fogja a hajad. Abban a tíz centis magassarkúban úgy szaladgáltál, mint egy atléta, nem tudom hogy a jó Istenbe nem estél el!

-Zsuzsikám, minél többet iszol, annál jobban tudsz bennük járni! Van olyan magassarkúm, amiben csak részegen tudok járni. Sőt, sokszor elgondolkodom egy új cipő megvételénél, hogy vajon hány feles után lesz kényelmes?! Mert egy magassarkú kényelme egyenesen arányosan változik a bevitt alkohol mennyiségével. Jó irányba persze! -Zsuzsa nagyokat kacagott.

-Azt látom! Danyi az megtáncoltatott mindenkit, aztán volt egy időszak, amikor nem tudom hol voltál, eltűntetek a Jófiúval és miután visszajöttetek a pultnál támasztottátok egymást. – ez egy igazán részletes beszámoló.

-Uhhhh…mit csináltunk? Ugye nem csókolóztunk mindenki előtt? – kérdeztem gyanakodva.

-Hát Ivettkém, én nem tudom mit csináltatok, de Csillával megállapítottuk, hogy a Jófiúval mindketten ugyanolyan rúzst használtok. – ezen nagyon nevettem.

-Akkor a családból mindenki látta, gondolom?! – kérdeztem félve.

-Még a vak is, de szerencséd, hogy keresztapád meg Feri hamar leléptek, plusz a női szekción kívül mindenki részeg volt és valószínűleg senki nem fog rá emlékezni.

-Ahogy én sem! Annyi rémlik, hogy kimentünk és a kuka mellett hánytattam…vak vezet világtalant. Egyikünk sem volt magánál. Ennél többre viszont már én sem emlékszem és megkérdezni sem merem tőle.

-Miért, csináltatok valami olyasmit?! – csodálkozó gyanakvófej.

-Ha csak abból indulok ki milyen állapotban voltunk, szerintem nem. Rémlik, hogy beszélgettünk is valamit és nagyon adtam a nőt, de a szokásos csókolózás mellett, amire szintén nem emlékszem, nem hiszem, hogy bármi lett volna. Legalábbis azt hiszem. Arra emlékszem, hogy Keri állt velünk szemben és ő meg ölelgetett és puszilgatott a pultnál… – ooo ezt mesélve megint szívecskéket szórt a tekintetem – …az volt az a pont, amikor beláttam, hogy nincs már mit titkolni, erre jött az anyukája, aki szintén látott, úgyhogy mostmár mindenki tud mindent.

-Csak te nem tudod pontosan mi történt! – Zsuzsikám megragadta a lényeget.

Bár nem emlékszem mindenre, én nagyon boldog voltam ettől a sztoritól. Másnap megkérdeztem a Jófiút Messengeren, hogy nem volt-e nagyon mérges az anyukája, de azt hiszem a másnaposságon kívül más problémája nem volt. Beszélgettünk utána többször is, de ezt a bulit nem hoztuk fel. Én már nem mertem még egy pasi elé állni azzal a szöveggel, hogy “Be kell vallanom valamit.…”, főleg nem elé, mert őt meg aztán végképp nem akarom megbántani. Egyébként meg történt, ami történt, nem először fordult elő, hogy véletlenül egész este csókolóztunk, ez van. Vagyis csak ezzel nyugtattam magam.

……………………………………………………………………………………………………………..

Azt mondják a karácsony összehozza az embereket, idén karácsonykor meg pont úgy alakult, hogy most is, mint mindig, nem felejtettük el egymást. Este már mindenki aludt, én meg válaszolgattam a karácsonyi üzenetekre és láttam, hogy aktív, megkérdeztem hát, hogyan telt a Szenteste és elkezdtünk beszélgetni, amire az elmúlt években csak nagyon ritkán került sor.

– Öcséd már hány éves? – kérdeztem egy előző párbeszédre reagálva.

– 18! Nagyon durván megy az idő.

-Jézus Mária! Tegnap és tegnap előtt is ezen szomorkodtam, most valamiért elfogott ez az érzés és nagyon megijeszt, hogy tényleg rohan az idő! Én emlékszem hány évesek voltunk, amikor először csókolóztunk! Nagyon  régen volt, pedig nem úgy tűnik.

Hány évesek voltunk? Meg sem merem tippelni! – valahogy sejtettem.

-Annyira tipikus, hogy egy lány emlékszik a számokra egy pasi meg nem.

-Szóval tipikus lettem…

-Neem, nem úgy értem! Te soha nem vagy tipikus!

-Máshogy működünk, ennyi. Más a férfi és mind másabb a nő.

-Oh és milyen szép is ez így! – ha valaki, hát én tudnék erről mesélni.

Bennem más ragadt meg. – mondta. Ez kezd izgi lenni. Felkeltette a kíváncsiságom, ilyenekről eddig még soha nem beszéltünk.

-Benned mi ragadt meg? – kérdeztem.

-Mai napig emlékszem arra az érzésre milyen volt a derekadat átkarolva magamhoz húzni, amikor a (..) előtt a falnál
– se egy pont, se egy vessző. Vártam, hogy folytassa, de semmi. “A falnál MI? Egyébként is milyen falnál?! Én semmilyen falra nem emlékszem! MOST leszek rosszul! Nyugi Ivett, nyugi! Csak higgadtan!”

-Be kell vallanom neked valamit… nem hiszem el, hogy már megint vallomást kell tennem – de ígérd meg, hogy ha meg is haragszol érte, ki tudlak engesztelni?!

-Mesélj! – már küldi a nevető szmájlikat.

-Én nem emlékszem semmire abból az estéből azon kivül, hogy hánytam, aztán te hánytál, meg álltunk a pultnál és átöleltél. – nevető szmájlik sorozata jött válaszként – Soha nem mertem elmondani neked.

-Valahogy tudtam, hogy ezt fogod írni. – még mindig nevet. Ez már jó jel, remélhetőleg ő nem küld el anyámba, mint az az arrogáns hülye, akit öt percig ismertem.

-Akkor most, hogy bevallottam, hogy nem emlékszem, elmondhatnád mi történt akkor este! aztán mehetek a WC-re hősiesen lehúzni magam szégyenemben.

-Nyugodtan elmondhattad volna! – menten elolvadok tőled.

-Nem mertem, mert nem akartam, hogy azt hidd, hogy nem jelentett semmit. – vallottam tovább.

– Várok vele 6 évet éppen úgy, ahogy te ezzel! – nevet.

-Nanaaa, ez nem hat éve volt, csak három!

-Csak poénkodom, nyugi! – legalább te.

-Reméltem.

-Ha nem emlékszel, akkor hogyan jelenthetne akármit? – kérdezte.

-Nost, ezt nehéz elmagyarázni, igenis sokat jelentett, mert utána napokig vigyorogtam, mint a vadalma, deeee annyit ittam, mint egy ló és nem vizet, úgyhogy nem én akartam elfelejteni, hanem a pia tehet róla! – ezúton is mosom kezeimet, a piát sem én borongattam magamba!

-Mennyivel másabb lett volna józanul mindkettőnknek. – olyan szépeket mond, ha nem lenne az a sok “ha” már évekkel ezelőtt belezúgtam volna.

-Légyszi meséld el akkor, hogy mi lett volna másabb!

-Igazabb lett volna és őszinte emberekhez méltóbb. Az ember ne csak itallal tudja beteljesíteni, azt amire egyébként is vágyott.

Mostmár nem tudom mire gondoljak de tényleg. Eddig a tudatlanság szépségében éltem évekig és mindjárt kiderül, hogy nem az, hogy hányás után csókolóztam vele, de még azalatt a kevés idő alatt (vagy ki tudja), amíg kint voltam vele hányni, vagyis azt gondolom, más dolgok is történtek. Én ilyet SOHA nem csinálnék részegen, akármennyire is vágyom rá józanon, kizárt dolog. Nem, nem, az nem lehet! Meg kell erőltetnem az emlékező képességeimet, mert mindjárt kiugrok az ablakon!

Nem csak csókolóztunk? – ha nem írásban zajlik a beszélgetés, akkor egyenesebben teszem fel a kérdést.

-Arról beszélek.

– Nem értem, beszélj világosabban kérlek! – ez egyre zavarosabb és ezt csak egyedül ő élvezi.

-Azt szokták mondani, hogy a tettek egész életében elkísérik az embert…Jobb szeretnék olyan tetteket, melyre mindig pontosan emlékszem. Pusztán ennyi. – oké, azt hiszem mostmár bekaphatod.

Beláttam, hogy nem tudom kiszedni belőle és arra jutottam, hogy ha ennyi éven át tudtam élni a boldog tudatlanágban, akkor ezután is menni fog!

Szépen elfelejtem és úgy teszek, mintha nem is beszéltünk volna róla. Azt a (magyarul) négy betűs dolgot biztosan nem csináltuk, a többi meg már történelem.” – gondoltam komolyan úgy öt percig. Aztán visszanéztem a korábbi beszélgetéseinket.

Két napig gondolkodtam azon kit és hogyan kérdezzek meg, majd arra jutottam, hogy jobb esetben rajtunk kívül senki nem volt ott! Az Isten jó! Ámen.

A korábbi beszélgetéseinkből sok mindent megállapítottam, csak azt nem, hogy mi történt aznap este. Mivel a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, kitaláltam, hogy ha ő nem meri leírni, akkor kibarkóbázom belőle és eldöntendő kérdéseket kérdezek, amire neki csak vagy igennel vagy nemmel kell válaszolnia, így nem érzi majd kényelmetlenül magát a téma miatt. Annyit ugyanis már tudok róla, hogy sem az érzéseiről sem pedig az ilyen sikamlós témákról nem szívesen beszél.

– Játsszunk valamit! Én kérdezek eldöntendő kérdéseket, neked pedig csak igennel vagy nemmel kell válaszolni.  – írtam neki Messengeren.

-Rendben. Már félek előre!

-Mitől félsz? – nevettem- Félni csak nekem lenne okom, hogy olyat tudok meg aminek a létezéséről három évig nem tudtam!

– Játsszunk akkor! – most ő nevet.

Gondoltam finoman megyek rá, mint valami gyengéd előjáték, amit egy porcelán babával folytatsz. Kezdjük a csókkal!

-Nem csak csókolóztunk?! – kérdeztem, majdnem biztos voltam, hogy a válasz egy nem lesz.

-Csak csókolóztunk. – vigyorgó szmájlival karöltve színt vallott.

Francba! Pedig ez jó játék lett volna!

Három napja abban a hitben vagyok, hogy nagyon rossz voltam, erre kiderül, hogy minta gyerekek voltunk! Csak húztad az agyam…na várj csak! – “Még visszakapod!” – megkönnyebülve felnevettem.

Igazán megérdemeltem. Azt hiszem még jobban kedvelem amiért ilyen ügyesen húzta az agyamat. Teljesen igaza van abban, hogy jobban esik tisztán emlékezni azokra a dolgokra, amelyekre már amúgy is vágytál, csak nyuszi voltál megtenni. Jelen esetben harmadíziglen. Nem voltam elég bátor, hogy mindezt józan fejjel megtegyem. Túl sok volt a ha. Ha nem lenne olyan fiatal, ha nem lenne messziről a rokonom, ha nem ijesztene meg, hogy ez egyáltalán megfordult a fejemben… Nem is értem miért kell annyira túl komplikálni! Ennek ellenére, hazudnék, ha azt mondanám, hogy másképp csinálnám. Ha újra kezdhetném is ugyanúgy megtenném, mert nagyon szép emlék!

 

 

 

 

 

 

 

 

Kategóriák
Csivettka Naplók

Ezt a pasit is jól benéztem

A következő történetem nagyon gáz. A leggázabb pedig minden szempontból az, hogy még le is írom és publikálom a neten, ahol már semmi nem marad titokban.

Szombat, munkanap és egy fontos interjú időpontja. Reggel csörgött az órám, de ha előre tudta volna, hogy milyen nap van, inkább ő is alszik tovább. Álmos voltam, nyugodt és nagyon lassú. Amikor magamhoz tértem végig gondoltam mi mindent csinálhattam volna, ha hamarabb kelek és a feszültség máris úrrá lett rajtam.

“És még az az interjú is!” – stresszeltem magam tovább. – “Vajon, ha nem megyek el, feltűnik nekik?! Annyira izgulok, valahogy ki kellene bújnom alóla, mert úgyis szégyent vallok, az meg még cikibb, mint elmenni!” – Néha olyan kedvesek a gondolataim, hogy muszáj kicsit rendet tennem!

“Ahh, leszarom, elmegyek és király leszek, addig meg lenyugszom úgyis!” – pozitív mindset forever! Felmentem az Instára bambulni, aztán feltűnt, hogy megint visszaesett a követőim száma és ez eléggé bosszantó. Nem tudom megfejteni miért nem növekszik olyan arányban, mint a Youtube és miért van az, hogy mindig valamilyen kép- vagy sztori megosztásánál unnak meg és követnek ki. Túl sok, vagy túl kevés?! Esetleg nem releváns, vagy megint egy kósza ismerős, aki rájött, hogy mégsem követ szimpátiából tovább?! Lehet pár szemöldök simogató gyanta manus, akik rájöttek, hogy észre sem vettem, hogy bekövettek és ez az ismerkedés már divatja múlt, írni meg derogál, mert az önbizalmuk mértéke a péniszük hosszúságával egyenlő. Azt úgy sem látják, hogy pasim van, mert az már fárasztó kutatómunka lenne.

“Mindegy, megnézem!”

Van egy alkalmazás, ahol látod kik követtek ki, ami inkább önszórakoztatásnak jó meg némi statisztikának, ha kielégíti a kiváncsiságod, hogy nem tudod miért, de 20 ember kikövetett egy nap alatt és eddig 42 ember tiltott le, persze fingod sincs, hogy miért, vagy egyáltalán kik azok, mert te (jobb esetben) nem ismered egyiket sem.

Görgetem és a fent felsorolt példák közül be is jött egy pár, aztán meglátom a felvillanó zöldet (őket én is viszont követem) és kettőt kellett pislognom, mire eljutott az agyamig a név.

“Miiiii?!” – hangosan felkiáltottam. – “Ez most komoly?!” Azzal a lendülettel irány az Instagram és máris szegeztem neki a kérdést, közben pedig sűrűn anyáztam. “Persze, hogy számonkérésnek fogja beállítani, de akkor is megkérdezem, mert nekem számít!” – még egy suhanó gondolat.

“-Te komolyan kikövettél engem?!” – röviden és tömören.
“-Valóban. De óriási ütemben nő a csivettánsok (kis betűvel, hogy hulljon ki a hajad) közössége, remélem nem gond ez a -1 követés” – nulla érzés, nulla empátia, tárgyilagos, flegma és részletekrehajló anyagias g… kottonszökevény. Megálltam és az első dolog ami bevillant a stílus alapján, amit tanúsít, hogy ez a gyökér (akivel valaha szerettük egymást) IRIGY rám.
“-Tőled rosszul esik!” – világos és egyenes beszéd, érzelmeid egyszerű kifejezése, amit a pasik SOHA NEM ÉRTENEK.

Elmentem boltba 200-as vérnyomással és vettem egy kávét a reggelihez, mert hát egyszer élünk. A gondolataim nem e földön és nem is eme jelenben jártak, bárki jött volna velem szembe, nem vettem volna észre. “Én követem a képeit, mert érdekel mi van vele, mert köztünk valódi érzések voltak, mert a huga is mindig bírt, mert bár sokat bántottuk egymást mégis jó szívvel gondolok rá, mert ő legalább értékelt, amíg voltam, mert aznap kék volt az ég és zöld volt a fű….” Pont eljutottam a legmélyére és az érzelmek már a tetőfokára hágtak, mire pont beértem a szobámba és elkezdtek potyogni a könnyeim, mint a záporeső. Nem értettem, csak hagytam, hogy történjen, úgy éreztem, soha nem fogom tudni abbahagyni és attól féltem, hogy az interjúra készített smink sem tudja eltakarni a nyomait.

Tudom, egyszerre felháborít és nem érted te sem a dolgot, de máris elmagyarázom:

-“Ne haragudj, de nem éreztem, hogy nekem szólnak a sminkes tanácsok.” – nem haragszom, csak meg tudnálak fojtani.
-“Én sem érzem, hogy nekem szólnak a futkározós képek, a hegyi kilátók vagy az erdei túrák, de az mindig érdekelt mi van veled és jó látni, hogy bárhova is haladsz, magadra találtál. Én téged miattad követlek, hogy tudjam jól vagy és tudom, hogy az én posztjaim nem neked szólnak, de mertem hinni, hogy te is ugyanígy gondolod. Ezért esik nagyon rosszul, de persze a te döntésed.” – írtam szép reményekkel, bízva abban, hogy eljut az agyáig és a szívéig is talán.

-“Értelek és sajnálom.” – jött az empatikus, “törődést bizonyító” válasz.

“Hogy száradna le a péniszed mielőtt levágom!” – gondoltam és akkor már tényleg nagyon ideges voltam. Legszívesebben annyit írtam volna neki, hogy “Randy soha semmire nem becsült, mégis követ mióta hazajöttem és neki nem csak, hogy nem asztala a sminkelés és a picsogás, de még csak NEM IS ÉRT magyarul b..d+!” Mégis érdekli mi van velem és nekem pont az fáj, hogy ettől a hülyétől meg pont többet vártam.

Engem soha nem zavart, amikor a mondva csinált barátnőjével (aki valójában soha nem gondolta vele komolyan) képeket posztolgatott. Amikor megvette a saját házát és a kulccsal fotózkodott nagy büszkeséggel lájkoltam és nagyon örültem neki. Őszintén örültem a sikereinek, amit a futásban ért el, a diplomájának és a jogsijának, amit nagyon ügyesen megszerzett hosszas odázgatás után rövid idő alatt. Összességében örültem, hogy ember lett a talpán és jó volt látni akkor is, ha mindez engem egyébként nem érdekel. Sem ház, sem kocsi, sem titulusok, amik a társadalom szemében jobbá tesznek, a futós képei meg egyenesen bénák, de én SOHA NEM EZT LÁTTAM BENNÜK. Soha nem ezt láttam benne és most vált világossá, hogy mekkora hülye vagyok.

Kizárt, hogy Marci zavarná, hisz úgysem hiszi el, hogy valóban szeretem és hogy valóban Ő a mindenem. Azt is kizártnak tartom, hogy valamivel felhúztam, hisz hónapok óta nem gyártottam róla semmilyen tartalmat. (Na jó a csókos-hányós sztori, de az nem számít, mert már egyszer elmeséltem Nektek.) Aztán végig gondoltam milyen viselkedést tanúsított felém, miket ért el az elmúlt években és ez alapján hamar belőttem egy olyan értékrendet, ami rádöbbentett mennyire benéztem ezt az egészet.

“-Azért ezt még olvasd el: http://csivettka.com/azerzesatalakul/ – gondoltam megmutatom neki, hogy ő az egyik történetem főhőse arra az esetre, ha még nem látta volna. Őszintén szólva meg voltam győződve róla, hogy nem olvasta, mert ha annyira leszarja mi van velem és mit osztok meg az Instámon, nyilván arra sem veszi a fáradtságot, hogy megnézze az Instasztorikat.

-“Már olvastam!:)” – nocsak, egy smiley. Ez már tetszik, mi?! “Na de várjunk egy percre! – gondoltam ismét – Ha olvasta, akkor az azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy nem érdekli sem a tartalom, sem pedig én, ahhoz képest ezek szerint mindent látott, mindent figyelt.” – felnevettem- “Oh, szegény, igazán sajnálom, ha az agyára mentem!” – nem kevés iróniával persze. Ez így már tetszett, de még mindig nem értettem, női agyamnak egyszerűen felfoghatatlanul logikátlan volt ez az egész. (Pedig tudom jól, hogy csak le kellett volna szarni a dolgot, mert férfi aggyal a képlet igazán egyszerű és pont annyira zaklatta fel mindez, mint engem az, hogy a Fradi kikapott.)

Írtam Nikinek, gondoltam ő majd érti, mert tud vele azonosulni és mert kedveli. Niki azonban pont annyira értette, mint én: sehogy. Szerinte (és szerintem is) a dolgok mögött mindig áll valami megfejteni való, amit a férfiakból elő kell csalni, különben nem élet az élet efféle matek lecke nélkül, szóval bátorítására tovább folytattam. Egészen idáig magamnál voltam én is és a beszélgetés is. Ezután már csak radírozni kellene.

“Mi a bajod velem? Őszintén, mellé duma nélkül! Miért bánsz velem így (mert hagyom) és miért kell taplónak lenned minden alkalommal, amikor próbálok szeretettel közelíteni feléd?” – OH shit, már rég le kellett volna törölni és sminkelni magam tovább.

-“Hogy lennék tapló?! Évek óta nem beszéltünk egy szót sem. Tudod nagyon jól, hogy ez a vlog téma meg a szépségipar engem totál hidegen hagy és nekem nem tetszenek, így feleslegesnek láttam, hogy lássam ezeket a posztokat. Ennyi történt.”– hallottam ahogy mondta a buzis hangján a nyegle hanglejtésével. Itt mindenki jogosan teszi fel a kérdést, hogy akkor minek nézte, ha nem érdekelte és ha hidegen hagyná, akkor nem törölne le.

-“Akkor találkozzunk és beszéljünk! Engem érdekel, hogy mi van veled és fontos vagy. És azért mondtam a tapló vagy, mert úgy tűnik ez kicsit sem hat meg….” – valójában visszaolvasva tényleg úgy tűnik, mintha találkozót kérnék tőle, miközben én csak azt szerettem volna kifejezni, hogy “Ha ezen múlik, hogy normális legyél velem, akkor igyuk meg azt a kávét, amit már többször emlegettél korábban, de én sosem voltam rá vevő és ha olvastad azt a bizonyos bejegyzést, akkor világos, hogy miért.” – Na de kezelési útmutatót sajnos nem tudok adni magamhoz, sem a gondolataimhoz, sem az észjárásomhoz, mert az is Vénusz nyelven íródott és úgysem értené.
“Le is írtam, hogy én csak azért tartok tőled, mert mindig bántasz, amikor valamilyen kontaktot szeretnék veled. (mondjuk beszélgetni)

Láttam, hogy elolvasta és nem írt, akkor már sejtettem, hogy valami itt már elcsúszott. Mindegy, már úton voltam az interjúra és a nap javában voltunk, innentől kezdve elszállt minden düh és bánat, az egész már annyira nem is volt fontos. Átkattant az agyam. Én voltam a naiv, mert rosszul csoportosítottam be a volt pasik listáján és mert túlságosan sokat adtam az emléknek, ezáltal neki is, pedig semmit nem érdemel. Hirtelen így már azt látom, hogy a gyökerek legnagyobbika volt én meg még tiszteltem. 😀

Kijöttem az interjúról. Nyugtáztam, hogy nagyon jól éreztem magam és ez jól sikerült, de sok időm nem volt, indultam tovább Helgához, aztán Ildihez. Mozgalmas szombat volt. Akkor jöttem rá, hogy délután 4 óra van és én egész nap egy joghurtot ettem emiatt a barom miatt, pedig én aztán nem szoktam az evéssel játszani sem stresszben, sem szerelemben, sem pedig rohanásban. Lényegében ilyet már nagyon rég csináltam, szóval gyorsan tankoltam egy kicsit, közben pedig láttam, újabb üzenetem érkezett:

-“Nem célom megbántani téged, hidd el, de a barátaimra és a családomra is alig van időm, úgyhogy nem szeretnék veled találkozni.” – hogy mi?! Ez most komolyan azt gondolta, hogy határidő naplóval a kezemben várok a válaszára, mert annyira ráérek?! Ki mondta, hogy találkozni szeretnék?!

-“Én sem vagyok időmilliomos és ezt a te kijelentésedre írtam.”– gondoltam, ha nem használok többszörösen összetett mondatokat vagy túl sok karaktert, akkor ér-te-ni-fog-ja.

-“Elhiszem, én viszont nem szeretnék időt szánni erre a találkozásra.” – na jó. Este hat körül elszakadt a cérna. Ez egy diszleksziás ökör és nem érti mit mondok neki. Olvassa már vissza mit írt, mert menten felrobbanok. Komolyan azt gondolja, hogy én most épp ki akarok kényszeríteni egy találkozót vele?! Maximum kasztrálás céljából lennék hajlandó látni a képét, ezek után meg főleg.

-“Nem érted! 😀 – már csak nevettem kínomban – Én sem azért írtam, mert találkozni akarok veled, hanem mert reagáltam arra, amit előzőleg írtál. Szerintem felejtsük is el ezt a beszélgetést, mert értelme nem volt.” 😀

Nikinek csak ennyit írtam:
“-Megígértem magamnak, hogy nem fog felhúzni magam és hogy nem fogom letörölni, de késő.”

Letörölni?! Az utcán nem fogok neki köszönni az is biztos! Ciki, nem ciki, ezt ki kell érdemelni és neki sikerült. Lehet, hogy egész nap a saját dolgunkat csinálva üzentünk és túl sok volt az impulzus ahhoz, hogy normálisan odafigyeljünk, de ez akkor sem szépít a helyzeten. A lényeg akkor is a mögöttes tartalom, amiből egyértelműen látszik a tisztelet és a hála a másik törődése iránt. Márpedig ha nem becsülik meg, amit tőlem kapnak, haragudni nem fogok, de nem is kapnak belőle többet soha!

 

 

 

Kategóriák
A világ körül

Az utazgatásig el kell jutni

Egy könyv akadt a kezembe az önszeretetről és bár úgy érzem már jól megy, a nyitottság soha nem vált még káromra, így beleolvastam. Arról írt a szerző hogyan tudjuk magunkat tudatunkon kivül szabotálni és elmesélt pár személyes történetet továbbá megemlített pár tipikus sémát vagy példát, hogy konkrétan hogyan tudjuk a saját gondolatainkkal börtönbe zárni magunkat és elvenni magunktól a hihetetlen lehetőségeket.

“A tudatosság ott kezdődik, amikor ezt felismered és eljutsz arra a pontra, hogy ez így nem jó!” Imádom az ilyen egymást simogatós Coelho szerű gondolatokat, aminek nem csak hatalmas propaganda, de igazán közhely szaga is van. Aki ugyanis minden másban hisz, csak önmagában nem, ezt úgyis pont így fogja kigúnyolni, pont azért, mert nem tudja felfogni, amit olvas. Soha nem mutatta még meg senki neki a gyakorlatban és amikor kapott egy leckét az élettől, akkor sem ismerte azt fel, így nem is tud gyakorlati párhuzamot vonni. Én tudok egy nagyon jó gyakorlati párhuzamot mesélni, ami minden hozzám hasonló ambíciókkal rendelkező egyénnek jól jöhet.

3 éve egy 18 éves gyerekbe voltam szerelmes, nem volt munkám, anyukám külföldre költözött és minden szétesni látszott. Az utolsó pár forintomból rendeltem magamnak Übert (mert akkor még volt) a buszállomásra, hogy anyukámhoz menekülhessek Németországba nyelvet tanulni, mert elképzeltem magam szorgos dolgozóként egy cégnél, ahová nem volt elég csak az angol, német is kellett. Munkám azért nem volt, mert felmondtam a Marriottban. Már jóval előtte. Többet akartam és részmunkaidőben mellette még ingatlanosként is kipróbáltam magam, ami nem jött be. A Marriottot imádtam, de már kevés volt, főleg a fizu. Minden hatalmas katyvasz volt, abból mindig is király voltam, de legkirályabbak ezután a káoszból épített váraim voltak. Soha nem tudtam, hogy mit akarok, de művészettel másztam ki mindig a slamasztikából.

– Gabcsifüli, minden vágyam, hogy utazgassak gondtalan, mint Lipton bácsi! Mondjuk pont nem Szomáliába amerikai útlevéllel, de vágyom rá, hogy már nekem is annyira kevés legyen az impulzus, hogy ilyen életet veszélyeztető utakkal szórakoztassam magam.
– Ahh Csernyu, ne is mondd! De hidd el, nemsokára mi is ott leszünk! Járjuk majd a világot és minket fognak kiszolgálni, nem pedig fordítva. – álmodoztunk Gabcsival, a legjobb barátnőmmel és kolléganőmmel a Marriott Fitness recepcióján. Távoli volt, de én már nagyon közel akartam. Türelmes szerettem volna lenni, de hajtott a vágy és mindig azt mondtam, hogy foglalmam sincs hogy hogyan, meg miből, de én pár éven belül már olyan helyekre fogok utazgatni, amiről álmodni sem mertem.

Nálunk a családban soha senkinek nem voltak ilyen ambíciói és mondjuk úgy, hogy én vagyok köztünk az egyetlen álmodozó. Nem tudom kitől láttam vagy honnan szedtem, de én mindig is álmodoztam és megvalósítottam, pedig nem jöttem egy túlságosan motiváló környezetből. A családom mindig önszeretetre és megbecsülésre nevelt és arra, hogy bármire képes vagyok, azt azért mindig hozzá tették, hogy az élet nem úgy működik és mintha soha nem vették volna komolyan a elképzelésemet. Ez igazán nem nagy dolog, mindössze gondolkodásmód és nézőpont kérdése.

Amikor a buszra felszálltam nem tudtam mi lesz és hogyan tovább, de anyukám minden boldogságom, ezért nem foglalkoztam többet sem a múlttal, sem a jövővel, eldöntöttem, hogy mit akarok és dolgozni fogok érte. Az Emirates-nél volt egy állás, amiről akkor még nem tudtam, hogy Call Center, de őszintén szólva, nem is érdekelt. Én akartam, az Emirates-t akartam és tudtam, hogy meg is szerzem a melót. Nem tudom hogyan, de átmentem az interjún, pedig igazán semmennyire nem beszéltem még a nyelvet, de nem is ez a lényeg. A kezdés után jó félévig nem mentem sehova, lefoglalt a meló és a nyelvvel való bajlódás, amibe egyre inkább belejöttem.

Volt egy kolléganőm, akivel az interjú napon ismerkedtem meg és akkor megbeszéltük, hogy együtt elmegyünk utazni. Ő egy hónappal később kezdett, mint én és már az első napjaiban megkeresett, hogy behajtsa rajtam, amit megbeszéltünk.
– Menjünk el Dubaiba? – kérdezte – Vagy hová szeretnél menni?
Nemrég még azt sem tudtam mi lesz, most meg csak rá kell bökni a térképre és menni. A világ megnyílt és annyira szürreális volt, csak hevesen vert a szívem, de nem hittem el, hogy igaz.

Minden alkalommal, amikor ott állok valami kapujában és csak egy karnyújtásnyira vagyok a vágyott céltól az első gondolatom az, hogy “Nem hiszem el, hogy sikerülhet, jobb ha bele sem élem magam!” Nem tudtam elhinni soha, hogy többet kereshetek annál, mint amit aktuálisan kerestem és a mai napig bajban vagyok azzal, hogy szintet lépjek, mert szintet lépni nem egyszerű. Tele vagyok blokkokkal és bár tudom, hogy meg tudom csinálni, mégsem tudom elhinni, hogy az enyém lehet. Mintha nem hinném el, hogy sikerülhet. Mintha nem kellenék eléggé..vagy nem lennék elég. Pedig igenis tudom, hogy elég vagyok, mégsem engedem meg magamnak, hogy megtörténjen. Vagyis csak nehezen.

– Menjünk Dél-Afrikába! Fokvárosba! Minden álmom, hogy eljussak oda és a Tábla-hegyről kémleljem az óceánt! – javasoltam Erikának és minden alkalommal, amikor Fokvárosra néztem a térképen, a szívem hevesen kalapált. Ez a szerelem.
– Uhh, jóóó, nekem is toplistás Fokváros, akkor menjünk oda! – sokáig nem kellett gondolkodnunk rajta.
– Útközben meg álljunk meg pár napra Dubaiban is, ha van időnk pedig meglátogatjuk Abu-Dhabit! – mert ugye élni tudni kell.
– Jóóó, ez nagyon jó ötlet! – örvendezett Erika.

Kivettük a szabit és én már csak az indulásunkkor gondoltam bele, hogy pont egy éve volt, hogy koldusként felszálltam a buszra, most pedig az álmaimat élem. Hihetetlen. Az utolsó percig az volt. Aznap pakoltam össze, nem váltottam pénzt és nem foglaltam semmit a szálláson kivül. Felelőtlen, tudom, de egyrészt spontán vagyok, másrészt pedig az utolsó másodpercig nem akartam elhinni, hogy ez igaz. Eufórikus érzés volt meglátni a Tábla- hegyet reggel a teraszról és átverekedni magunkat a városon Dubaiban éjszaka a fülledt melegben. Mert éjszaka volt és k*va meleg. Csak akkor érted meg az érzést, ha már utaztál át éghajlatokat. Leírhatatlan. Dimenziót léptem és az agyam ezzel az egy utazással elhitte, hogy képes rá. Többé már nem volt kétség, hogy megtörténhet és így, már nem Emirates dolgozóként is elhiszi, hogy mindenhogy menni fog! Bármi menni fog!

Kategóriák
Csivettka Naplók

A tökéletes pasi

Nem létezik. Higyjétek el nekem, én elég sokáig kerestem és visszataláltam ahhoz, aki végig ott integetett a szemem előtt, csak nem akartam észrevenni, mert önszívatás nélkül túl értékelhetetlen lett volna.

-Nekem egy olyan pasi kell, aki olyan, mint én vagyok, csak fiúban! Nézz rám, szép arccal is lehet értelmes és értékes az ember, erre én vagyok az élő példa.- fényeztem magam, és most viccet félretéve, komolyan gondoltam.

-Ha hiszel benne, akkor tényleg van, csak meg kell keresni! – bíztatott Niki, aki mindig ott volt mellettem a keresés alatti hosszú úton.

-Keresem én, de nem találom!

Kerestem a p.csát! Vártam, hogy az ölembe hulljon, miközben biztonsági játékot játszottam és gondosan ügyeltem arra, hogy akit választok, az még véletlenül se legyen elérhető: legyen Kanada előtt, Kanada közben. Esetleg legyen a főnököm, egy tőlem sokkal fiatalabb vagy sokkal idősebb. Legyen olyan, aki nem érdekel vagy olyan, akiért meghalok, de túl messze van és egy manipulatív nőfaló. Összességében legyen bármilyen, csak engem ne szeressen, mert nekem nincs időm ilyenekre! Közben meg majd meghaltam azért az intimitásért, ami ezzel jár…hatott volna, ha lett volna, mert ugyan egyikünk sem tudta vagy akarta ezt úgy elmélyíteni.

Könyveket olvastam, tanulmányoztam magam és a férfiakat. Terápiára, coachingra jártam, folyton erről kérdezgettem a fiú ismerőseimet, mintha Pandora szelencéjét kerestem volna, ami majd rámutat minden megoldásra.
“- Ugyan mondd már meg, miért szar le, ha eddig meg imádott?
 – Ugyan mondd már meg, hogy tud valaki ennyire szívtelen lenni?
 – …. miért húzgál folyton, csak hagyjon békén!
 – ….. miért nem ír vissza, ennyire azért nem bánthattam meg?!
 -…..miért nem ír vissza, komolyan ennyit jelentett ez az egész neki?
-…..miért jön vissza hozzám, miközben barátnője van?!

 – …. miért teszünk úgy, mintha nem is ismernénk egymást és ez az egész meg sem történt volna?! Ez teljesen megöli a lelkem, én nem akarom ezt!”

Pedig akartam. Ez éltetett. Unatkoztam, vagy nem tudom. Féltem, hogy elillan felettem az élet és én nem is csináltam semmit, amiről lehetne majd mesélni. Kellett a fájdalom, nagyobb függője voltam, mint a reggeli kávénak és kellett a mondvacsinált intimitás, mint másoknak a pornó, mert full egyedül éreztem magam. Féltem, hogy ha átlag hétköznapokat élek, akkor megelégszem valami középszerűvel és onnan már csak lefelé vezet az út. Voltak persze olyan időszakok is, amikor annyira lélekölő környezetben éltem, hogy kellett valaki, aki szeretetet ad, különben felakasztom magam vagy drog- és péniszfüggő leszek.

Így, évek elteltével, miután megedződtem, párszor hasra estem, felálltam, végül megnyugodtam és összeszedtem magam, sokkal tudatosabban és szikla szilárd önbizalommal szelektálok embereket, barátokat és persze…a pasikat.

Nyár elején elmentünk a régi Maris társasággal egy iszogatós-beszélgetős estére a Gozsdu udvarba. Aznap este megállapítottam, hogy ha bókokra vagy egy kis udvarlásra van szükségem, akkor csak végig kell sétálnom talpig pirosban péntek este a Kazinczy utcán.

-Áó, olyan szép vagy, egész este le sem szállnék rólad! – ezen nevetnem kellett. Udvariasan megköszöntem, mert ez volt a legviccesebb bók, amit életemben hallottam és becsültem a bátorságát. Még nem született meg az a férfi, aki ezt tényleg bírná és nem csak a szája jár, bár próbálkozni lehet, bókolni meg pláne.
A Mari a budapesti Marriottot jelenti, egy ötcsillagos szálloda, ahol kicsivel több, mint egy évet dolgoztam Kanada után. Pár videómban már meséltem Nektek róla, de a teljes sztorit a könyvemben fogjátok majd hallani. A társaság, aki ott összekovácsolódott, nagyon sokat tett hozzá a fejlődésemhez, mert nem csak elfogadtak úgy, ahogy vagyok, de motiváltak, szerettek és útat mutattak nekem a puszta létezésükkel. Nagyon szeretem őket.

A társaság tagja Lipton bácsi is, akiről már meséltem Nektek, a kapcsolatunk (pusztán baráti) sosem volt egyszerű vagy egyértelmű. Az utóbbi időben Lipton bácsi sokszor kimutatta, hogy, mint ember, igenis törődik velem. Mindig írt, hogy büszke rám bármit értem el, amikor pedig kiderült, hogy autoimmun betegségem van, írt egy nagyon szép levelet, szóval mindenféle kommunikációs szakadék ellenére, amit az okoz, hogy ő férfi én pedig nőből vagyok, nagyon jól kijövünk és én felnézek rá. Odahívta az egyik barátját, aki csak azért volt “jófej”, mert Lipton bácsi barátja, különben meg nem az én világom.

Lipton bácsi mellém ült, a haverja, hívjuk Aladárnak pedig mellé, pont körben ültünk, szóval mindenki belátható és hallható távolságból tudott beszélgetni egymással. Aladár egy alacsonyabb, egyáltalán nem jól kinéző elég pénzes pasas, aki azt mondja magáról, hogy ennek és ennek a tulaja, közben meg, mint kiderült, nem ő a tulaja, hanem az apja, szóval mondhatni: gazdag családból származó valaki, aki az apja státuszával vág fel. Ám legyen. Hamar rájöttem, hogy ezzel a státuszzal a tyúkagyú, dekoratív aranyásókat nagyon ügyesen és előszeretettel kefélgeti, a csajok ugyanis biztos nem rá, hanem a státuszára gerjednek.

Ez az ember nagyon gáz, nézd meg az Instagramját, tele van selfiekkel az oldala. – cukkolja Lipton bácsi Aladárt.
Mondja ezt a botox király! – egész barátságosan tudják oltogatni egymást. Hamar rájöttem, hogy Lipton bácsi szó szerint rá akart lökni erre a jószelleműre, akinek bár jó humora volt és voltak kellemes megszólalásai, utólag elnézve nem egy szimpatikus fickó. Lipton bácsi szándékát pedig betudtam némi félelemnek és általánosításnak. Gyorsan lepasszol, nehogy ő legyen a kiszemelt és azért teszi, mert pár éve még elég szélhámos voltam, neki közben felesége lett, nekem meg egy Marcim és némi eszem.

-Ezt nézd, ő most az aktuális, nagyon szép csaj nagy dudákkal és tökéletes testtel, uhh…– mutatja az Instasztorit Lipton bácsinak, tudván, hogy erre én is kiváncsi leszek. Odahajoltam, megnéztem és a látványban valóban semmilyen kifogást nem találtam, de az értelem sütött azokról a lányokról. Nos hamar lejött az is, hogy miért az apjával kérkedik és körvonalazódott az a női réteg is, akikre “bukik”. Biztosan valamilyen üzleti érdek fűzi Liptonhoz, mert kizárt, hogy ezek barátok legyenek. Nem is egy értékrend.

Az este telt-múlt, már Lipton bácsi is hazament, az eső esni kezdett így beljebb húzódtunk és Aladár mellém ült.
Ne add elő nekem ezt a jókislány dumát, én ezt nem veszem be! – nem tudom mi lehet a homlokomra írva, hogy mindenki ezzel jön.
-Nem előadás, én tényleg jókislány lettem, van barátom és nem érdekel többé a csapongó élet! Vannak időszakok, amiket megélsz és kinövöd őket, mert változol és más lesz a priorítás. Engem már sokkal komolyabb dolgok érdeklnek.
-Na perszeee!! Ne mondd, hogy nem csalnád meg a barátodat, ha lenne valaki, akiről biztosan tudnád, hogy soha nem alakul ki köztetek érzelem és 100% biztosan nem forgatná fel az életed?
-Dehogynem!
-Tényleg?! – néz rám nagy szemekkel meglepődve. Erre nem számított.- Na látod! Akkor meg ne add itt elő az ártatlant!
– Nem adom, ha úgy lenne, megtenném, mert nem vagyok senkihez hozzáláncolva, de az intimitás nem az a dolog, amiből az ember hatások vagy érzelmek nélkül ki tud lépni. Ismerem magam, pont erre volt jó az a sok önszivatás és önámítás arról, hogy lehet csak úgy szexelgetni érzelmek nélkül! Én érzékeny vagyok, szerelmes típus, ha valakivel eljutok odáig, hogy hozzám ér, azt nem csak fizikailag engedem be, hanem lelkileg is. Ez az ideális szexkapcsolat, amiről te beszélsz nem létezik, ilyen nincs. Ha véletlenül összejött egyszer-kétszer pedig értelme sem volt, mert közel sem volt olyan jó, mint amire vágytam. Tudom, hogy sok ember nem olyan mint én és valakinek ez simán megy, de nekem nem! Megtanultam, megismertem magam, pont ezért nem érdekel már.
– Ne mondd már, ne add itt nekem elő az ártatlant. Kizárt dolog. Itt most arról van szó pont, hogy nem forgatja fel az életed és nem tudna róla a barátod sem.

 

Értem a célzást fiam és egy hatalmas gyökér vagy. Ahogy ott ültem és beszélt hozzám rájöttem, hogy az elmúlt években, amikor soha nem álltam ki semmi mellett és nem voltam meggyőződve magamról és a világról, vagy amikor hagytam magam befolyásolni, mindig az ilyenek próbálkoztak be. Rést találnak a pajzson és jönnek. Hatalmas mákom volt, hogy a jó Isten elég sok ésszel és egy jó családdal áldott meg, különben sok manipulatív gyenge embernek bedőltem volna. Ott volt például a csaj, aki arra akart felhasználni, hogy elvigyem a cégében a balhét, ha rászáll az adóhatóság. Vagy ott volt az a pakisztáni gyökér, aki azért akart velem dolgozni, mert azt gondolta a pénzével engem is megvehet és magához köthet, ha én vagyok nap, mint nap a csicskása. Amikor ezt közölte, Marci rám várt a Kálvinon és nekem ki kellett kapcsolni az étteremben a telefonom. Amikor meguntam, megmondtam neki, hogy egy csicska és eltűntem.

A legnagyobb pofon azonban egy gyönyörű pasi volt, aki végül felébresztett ebből, mielőtt még túl késő lett volna. Persze azt a pofot én nem kértem, megelégedtem volna a pasival is, de ha ő nincs, akkor még mindig keresném az útat visszafelé önmagamhoz.

Találtam egy fickót, aki magamra emlékeztetett és minden beléképzelt vagy általa csinosan felöltöztetett jellemvonása maga volt a tökéletes férfi! Gyönyörű volt, minden nő álma, de soha nem mondtam meg neki, mert ez is a játék része volt. Ő sem dicsért soha, ettől még csökönyösebb voltam. Okos volt, nem tudtam soha hazugságon érni, a gyenge meséken kívül, amire végül vagy semmit nem reagáltam, vagy azt mondtam neki:
“- Te nagyon jó gyerek vagy..!” maximum csak éreztettem vele, hogy amit csinál, az nem tetszik és ő ezt mindig tudta! Tetszett, hogy érti akkor is, ha nem mondom, tetszett, hogy nem hagyott, ha éppen megorroltam rá, azért, mert pontosan tudtam mit csinál. Tetszett, hogy ha szomorú voltam, megpróbált feldobni és a jóvátétel nem a bunkósággal kezdődött, hanem azzal, hogy aranyosan tovább piszkált vagy mesélt valamit a semmiről, amíg el nem felejtettem miért is voltam csalódott miatta. Őszintén és nagyon-nagyon el akartam hinni a mesét, nem akartam felébredni, csak hagy szenvedjek még egy kicsit! Udvarias és nagyon érett gondolkodású volt, akiben láttam a jót, mert látni akartam és akitől jobban féltem, mint bárki mástól, mert még én is nehezen hittem el, hogy elég jó vagyok neki.

“- Tessék Ivett, kaptál egy pasit, akire látszólag mindig is vágytál! Megjött Mr. Tökély(talán), aki magadra emlékeztet, mert pont olyan elveszett mint te és akivel gondolatban már fényévekkel előrébb jársz, pedig nem is ismered! Mit kezdesz vele?” – tettem fel a kérdést saját magamnak és bár elméletben tudtam mit kellene tennem, a gyakorlatban mindig az ellenkezőjét csináltam. Mr. Grey karakteréhez hasonlóan, nagyon ügyesen meg tudott bújni a kitalált defektjei mögött, hiszen ez így volt kényelmes, plusz a csajoknál pont ez indítja be a “Kellesz nekem!” vagy a “Meg akarlak menteni!” mechanizmust. Valóban voltak problémái, de azok nem ezek voltak.

Sok embert láttam már sok olyan dologgal, ami nem volt egyszerű. Pasik is próbálkoztak már sok mindennel, a trükköket, a meséket és a háttérben zajló ügyeskedéseket már ismertem. Kiváló példa erre Aladár. Egyből vágtam mindent és csak egy dolog járt a fejemben: “Az Isten jó, mert adta, hogy ne vonzódjak hozzád. Ha vonzónak találnék benned bármit, hinni akarnék a mesének…egy darabig.”

Amikor azonban a tökéletes pasi kopogtatott az ajtómon talpig díszben, vak ugyan nem voltam, de vágytam rá és bevállaltam a játékot. Pontosan az empátiámat és a bizonytalanságomat használta fel ellenem. Én nem akartam megmenteni, nem akartam a kis dolgaiba belefolyni, én azt akartam, hogy ő mentsen meg engem! Magamban sem voltam biztos, benne meg még inkább nem! Nyilvánvaló volt, hogy le akar fektetni, nem kellett hozzá sok matek. Azt is tudtam, hogy nem én vagyok az egyetlen. Sőt, azt is vállaltam, hogy egy nagyon edzett fuckboy, aki lehet még jobban belém típor. Osztottam, szoroztam, majd arra jutottam: KELL! Hagyni akartam magam, mert legalább egy darabig úgy éreztem, hogy felsőfokon ízzik az élet körülöttem és a létezés érzésének én mindig függője voltam. Meg persze elég volt csak egy ilyen pasit kihagyni évekkel előtte, azóta is annyira bánom, hogy megfogadtam, többet nem hagyok ki egy fuckboy-t sem! Mondjuk, ha akartam volna sem tudtam volna.

Magamra emlékeztetett! Úgy gondoltam, el lehet nézni neki, hogy jobbra-balra kapdos a nők után, mert én is ezt csináltam, csak mértékletesebben és nem azért mert, nem akartam ész nélkül mindenkivel kefélni, hanem mert képtelen voltam rá. Egyrészt nem így neveltek, másrészt meg annyira azért nem akartam megölni a lelkem, hogy minden velem szembe sétáló pasit gondolkodás nélkül magamra rántsak, csak azért mert pénisze van. Így is sokkal több rossz döntést hoztam, mint kellett volna. Tényleg komolyan megpróbáltam, Isten látja lelkem, én is szerettem volna csak úgy használni és lenézni a pasikat, de nem ment. Szerettem volna érzéketlen pasifaló lenni, de azon kivül, hogy jól előadom, még csak közel sem állok hozzá.

Talán láttam mindent, láttam őt valójában, azt is, hogy nem sokat várhatok tőle és hogy még csak közel sem olyan gyönyörű kivül és belül, mint amilyennek gondoltam. Talán csak nem volt éppen jobb. Talán csak dugni akartam. Nem tudom.

A sok másnak feltett kérdésből végül egy lett, amit aztán magamnak tettem fel úgy igazán őszintén, mert úgy igazán fájt, amikor ismét csalódnom kellett:
– Ugyan mondd már meg, miért hagyod másnak, hogy mindezt megtegyék veled?!

Nem tudtam, de meguntam és meghúztam a határt.

Kategóriák
A világ körül

Mauritius, az angyalok szigete

Az utazás olyan mint a szex. Mindenki erről beszél, mindenki erre vágyik, mindenki azt akarja és míg sokan csak nézni szeretik, vagy csak beszélnek róla, mások élvezettel gyakorolják. Az utazás továbbá szerelem, mert felfedezel mindig valami újat, amit sosem láttál és az olyan javíthatatlan romantikus lelkeknek mint én, ez a fajta intimitás mindig elveszi az eszét. Minden ország más, de nem csak az ott kapott érzések, élmények, kultúra vagy vallás miatt, hanem főleg amiatt, akivé te ott válsz, aki te ott lehetsz. Egy országban sem voltam még ugyanaz az ember, de mégis, soha nem voltam még annyira önmagam, mint amikor útra keltem.

 

A kevésbé tapasztaltak, vagy azok, akik nem olyan bátrak, esetleg kiábrándultak vagy nem mutatnak érdeklődést az utazás iránt, sokszor azt mondják, hogy azok, akik az utazás megszállotai, folyamatosan menekülnek valami elől. Butaság! Lehet, hogy az utazás könnyen függőséget okoz, de nem tudat módosító, sokkal inkább tudat ébresztő, és valahol a benne felfedezett önmagunk rabjaivá válunk és ezáltal nem a saját magunk ellensége leszünk, hanem kinyílunk és élünk.

Tudjátok, hogy nekem mindig van egy sztorim és mindenhol legalább egy barátom vagy ismerősöm, vagyis inkább angyalom, mert ők azok! Csodálatos angyalok! Mauritius ehhez képest egy angyalsziget, olyan angyali mentalitással, amelyet még soha nem tapasztaltam!

Kezdjük a szokásos informatív körrel!

A SZÁLLÁS

Airbnb-n foglaltam a szállásunkat, hat éjszakára FEJENKÉNT 24000 forintot fizettünk Flic en Flacon, a legcsaládiasabb és legélhetőbb részén a szigetnek. Úgy örültem, mint majom a farkának, ilyenkor mindig varázslónak vagy géniusznak érzem magam és szerintem a foglalás után törzsi öröm táncot jártam, mondván egy 4. emeleti panorámás, hatalmas teraszos, modernül berendezett LOFT lakás ennyiért 6 éjszakára ajándék! Nagyon jó karmám van és mondhatni mákos kisdisznó vagyok, mert mindig mindenből a legjobbat kapom és random a legjobba választok bele, csupán néha kerül szar a palacsintába. Ez esetben csak akkor derült erre fény, amikor odaértünk. Ha valaki követ Instagramon, az már láthatta: a WC-t egy függöny választotta el az ágytól, ami összesen két lépésre volt a teljes vizes blokktól, ami kifejezetten büdös volt és első két éjszaka mini csótányokat találtam a falon és a wc alatt.

Egyetemen, első évben csótányos koliban kellett éldegélnem, ahová anyukám vett nekem egy üzemi mikrót. Nem tudom hogyan, de rendre halott csótánykákat találtam a mikró körül. A mikró egy csábító sorozatgyilkos volt, szerintem engem próbált megvédeni, ezt a mikrót magammal kellett volna vinnem. Nem szeretek semmilyen állatot megölni, Így Ricsinek sírtam, hogy tessékelje ki, vagy bele a WC-be a nem kívánt vendégeinket.

A KÖRNYÉK

Azért volt Flic en Flac jó választás, mert a nyugati oldala a szigetnek mindig naposabb és kevesebb az eső. Relatíve minden látványosság közel van és olcsóbb, mint a Le Morne vagy a főváros, Port Lousie környéke. Flic en Flac-on továbbá található egy Spar is, amit egy kiscsaládos, nem all inclusive-os vagy éppen backpackes, low büdzsével rendelkező látogatóknak pont kapóra jön. Mi is éltünk a környék adta lehetőséggel és a reggelit meg a vacsit megoldottuk így. A konyha ragadt az olajtól és minden edényt elmostam használat előtt, bár a lakás felszereltségébe nem tudok belekötni, egy fullra töltött gáz gyújtót igazán hagyhattak volna ott. A szomszédok szintén nagyon kedves emberek, volt egy lány, aki valószínűleg két műszakot nyomott, hozzá mentünk kuncsorogni gyújtóért, mert ő legalább beszélt angolul, ellentétben a francia tulajjal. A lány furi egy szerzetnek tűnt, de nagyon segítőkész, mindig jó illata volt és nagyon csinosan volt felöltözve. Ricsi szerint a második műszak, ami megfigyelésünk szerint este 10-kor kezdődött masszőr, sztriptíz vagy SugarDaddy munkakörben lehetett. Én túl naiv vagyok ehhez, mindig azt hittem a pasijához megy át talpig díszben. Mindkét esetben csodálom a lelkesedését.

Minden a szánkban volt, a strandhoz két utcát kellett gyalogolnunk, ahol a teljes főút tele volt éttermekkel. A strandon vannak büfék is, ahol jelentősen olcsóbb a kaja, vagy a hús tartalmú ételek, de ezeknek a nyitva tartása kiszámíthatatlan, az időjárással volt összefüggésben. Mindenhova viszem magammal az esőt, Így Mauritiuson is kijárt nekünk belőle, az első napokon itt-ott elvétve láttunk némi napsütést és természetesen az utolsó két napra lett igazán strandidő.

AZ IDŐJÁRÁS

Trópusi szigethez hűen hatalmas záporok és zivatarok csaptak le ránk, ám kicsit sem kellemetlen, meleg nyári zuhanynak tudtuk be. Ilyenkor mindig sötétebb és búsabb lesz minden, de hamar előbújik a napocska és lehet folytatni a fürdőzést. A gomoly felhők közül is nagyon ártalmas napsugarak jutnak le hozzánk, ezért mindig minden esetben, minimum 50 faktoros naptejjel talpig bekenve induljunk el a szállásról! Én ezt már többször is megszívtam és nem csak fájdalmas és csúnya látvány, de nagyon maradandó is. Azóta tele vagyok apró ráncokkal. Amikor nálunk tél van, náluk nyár, de olyankor rendszerint magasabb a csapadék mennyiség is. A tél átlagban 25 fokos kevesebb csapadékkal és májustól szeptemberig tart. Lényegében a két évszak között nincs nagy különbség és a többi trópusi hellyel ellentétben monszun sincs. Ami nagyon fel tudja bojgatni az életet az a ciklon, ami orkán szerű széllel és sok csapadékkal köszönt be. Érkezésünk előtt két-három héttel volt egy ilyen ciklon, ami miatt lezárták a repteret és se ki, se be nem tudtak közlekedni az emberek majdnem egy hétig. A kolléganőm is ott ragadt, azt mondja, nem bánta, egyébként is maradt volna még.

AZ ÉTELEK

Nem kóstoltam tipikus mauritiusi ételeket, így fogalmam sincs egyáltalán létezik-e ilyen. Mivel szigetország, a hús nagyon drága, a tenger gyümölcsei pedig elsők között vannak az étlapon. Mivel a sziget pont a régi kereskedelmi útvonalak mentén terül el, ahol Távol-Keletről Fokvárosba vagy Fokvároson át közlekedtek a hajók, az ott lakók nagy része sötétebb, inkább indiai beütésű, javarészt hindu vallásúak, az étel kínálat is leginkább ázsiai koppintás vegyítve a francia konyhával és a mindenki kedvence olasz pizzákkal. Pont, ahogy Dél-Afrikában, itt sem tudtam úgy igazán semmilyen stílust a konyhájukra ráhúzni, mert hasonlóan se a konyhájuk, sem a származásuk, sem pedig a vallásuk nem egységes. Első nap kaptunk egy nagyon jó illatú szószt, amit a késem hegyével megkóstoltam és hirtelen fél liter vizet kellett meginnom, mert annyira csípett. Ez volt első találkozásunk a mauritiusi chilivel. A duty free-ben elköltöttem az utolsó euróimat, így vittem haza keresztapámnak két üveggel belőle, ami aztán annyira ízlett neki, hogy a kollégámmal hozattam még egy kis utánpótlást. Végre valami, amibe nem köt bele. Nagyon boldog voltam, hogy hoztam neki valamit, ami tetszett neki és aminek a származási helyét a mai napig nem tudja megjegyezni.

..és végül, de nem utolsó sorban AZ ÉLMÉNYEK

Ahogy ez lenni szokott, mindig az utolsó két napra gyorsulnak fel úgy az események, hogy a született ismeretségekkel vagy bimbózó barátságokkal véletlenül se tudj még egyszer találkozni.

Már a tapasztalt kollégáktól hallottuk, hogy az autóbérlés a lehető legjobb befektetés, ha mindent szeretnénk látni, sokkal olcsóbb mint a taxi, vagy az egy napos sofőr bérlés. A főúton több hely kínált jobbnál jobb árakon autókat, aztán, amikor odamentünk, hogy akkor elviszünk egyet közölték, hogy a magyar fizetésünknek megfelelő összeget leblokkolnak a kártyánkon és az útlevelünket szeretnék a szerződés megírásához. Mondtuk, hogy majd mindjárt visszajövünk, mert nincs nálunk útlevél és végül soha többé nem láttuk egymást. Ehelyett egy utcasarokra a szállásunktól találtunk egy helyet, ahol nem csak autót, de hajókirándulást is nagyon jó áron kaptunk.

-Szednek kauciót a kocsiért?
-Nem, csak a napi árat kell kifizetni, ha egy napra bérelik 1000 rupia, ha háromra akkor csak 800 rupia per nap. -jött a kielégítő válasz. Nekünk csak két napra kellett a kocsi és a harmadik napra csak egy sofőrt szerettünk volna, aki visszavisz majd a reptérre. Több hajókirándulás is volt, de minket csak egy érdekelt, azt is náluk szándékoztuk megvenni, Így a napi 1000 rupiát az autóért már fájt volna kifizetni.
-Mit szólna, ha megvennénk a hajókirándulást két főre, kérünk sofőrt a reptérig és mivel ezt mind itt foglaljuk, két napra a kocsit megkapjuk 800 rupiáért per nap? – kérdeztem illedelmesen.
-Oké. – mondta a nő gondolkodás nélkül, miközben Ricsinek nagyra nőttek a pupillái és nem tudta követni az eseményeket.
A roppant szimpatikus mauritiusi nő igazán indiai angollal fél perc alatt kitöltötte a szerződést, átadta a kocsit, mi pedig fél napig az alkudozó módszereimen nevettünk.

A vezetés nem volt egy egyszerű dolog, főleg nem Ricsinek, mert ő volt a sofőr én pedig a Frau Führerin másod pilóta, aki mindenért szólongatta, mintha nekem is lett volna egy kormány a kezemben. Szegény Ricsi. Az utak nagyon kanyargósak és keskenyek, de abszolút járhatóak. Mauritius egy nagyon szépen fejlett ország, mindenük megvan, ami csak kell. A probléma csupán ott kezdődött, hogy ők a bal oldalon közlekednek. Többszöri szólongatás ellenére Ricsinek sikerült lehorzsolnia a kocsi bal visszapillantóját, amit akárhogy próbáltunk eltűntetni, nem sikerült. Féltünk, hogy majd ki kell fizetnünk, de nem szóltak semmit, mert annyira összekentük a kocsit az esőben és a parti homokkal, hogy az elterelte a figyelmüket.

-Általában a több gyerekes családok után szoktak így kinézni az autók, de mondhatjuk akkor, hogy maguk nagy gyerekek. – mondta a nő aranyosan és mi abszolút egyetértettünk vele.
-Úgy van!

A tisztításra ráfizettünk, majd a hajó kirándulásunk után megint kibéreltük az autót és nagyokat nevettünk, amikor láttuk, hogy minden tulajdonukban lévő autónak le van horzsolva többnyire mindkét visszapillantója. Nem csak mi vagyunk ennyire bénák. A hajóhoz reggel 8-ra kellett érkezni, Flic en Flac strandjáról indultunk motor csónakkal és ugyanoda vittek minket vissza délután 5-6 körül. A kirándulás tartalmazta a delfin nézegetést, amihez a felkészültek könnyű búvár felszerelést is vittek; a Crystal Rock megtekintését és a körülötte lévő könnyű búvárkodást, amihez szemüveget és talpat is kaptunk. Ricsi nagyon élvezte, én inkább ugráltam a hajóról, mert félek a víztől és a szemüvegtől elkap a pánik. Nem mondom, hogy nem próbáltam, de pár halacska után levettem és inkább úszkáltam egy kicsit a szikla darab körül. Nagyon közel voltunk a Le Morne-hoz, így bárhová néztem, csak ámultam, mintha nem is igazi lenne.

Nem voltunk annyian összezsúfolva, mint ahogy Thaiföldön tapasztaltam, bár lehet csak szerencsénk volt, mert nem lehetett kiszámítani a jó időt, így bizonyára voltak olyanok, akik fontolóra sem vettek ilyesmit. A vezetőnk hála Istennek nem játszott hullám lovagot, így nem volt halál félelmem, ezzel ellentétben a legénység egyik tagja, Davish nagyon lovag lett, amikor meglátott.

A könnyű búvárkodásnál és minden ugrásomnál készségesen segített, oly annyira, hogy a szemüveg felsegítése alatt biztosra ment és annyira szorosan mögém állt, hogy ott az is érzett mindent, aki igazán nem akart. Én például nem akartam, de erről engem senki nem kérdezett meg. Inkább nem fészkelődtem, csak gyorsan felhúztam a szemüveget és el is illantam a vízbe. Hívhatjuk bunkóságnak, vagy ügyes trükknek, a nap hátralévő részében annyira buzgó mócsing volt, hogy nem tudtam egy percig sem haragudni rá. Angolul hosszan nem sikerült elbeszélgetnünk, franciául meg én nem úgy tudtam, ahogy épp meg szerettem volna mutatni, ám így is sikerült összebarátkoznunk.

-Van nálad apró Ricsi? Kellene adni ennek a srácnak majd borravalót, mert nagyon rendes volt velünk.
Szerintem egy csóknak jobban örülne – mondta Ricsi halálos meggyőződéssel – Olyan jófej, teljesen odáig van érted. Én ezért a sok segítségért hálám jeléül egy nyelves csókot adnék neki a helyedben a szép kis ajkára. Nézd milyen ariiii!
Néztem Ricsire nagy szemekkel, majd a srácra és egy percre talán hezitáltam.
Végülis, ami Mauritiuson történik, az Mauritiuson is marad. – ezt majdnem én is komolyan gondoltam.
-Hát ezt mondom Csivusz, menj oda, egy csók még nem fájt senkinek!!!
Néztünk mindketten a srácra, mint két kötekedő vénasszony és próbáltam bemérni valamit, ami tetszik rajta. Ricsinek igaza volt, ezt úgysem tudja meg senki, hisz úgysem csináltam még semmi őrültséget, mióta itt vagyok. Szép őzike szemek, hosszú pillákkal, sötét bőr, sötét göndör rövid haj…akkora magas mint én és ha ráfeküdnék összetörném. Itt jött a cipzárszakítás és Ivett visszatért a valóságba.
-Nem. Maradunk az aprónál.
-Nekem nincs már rúpiám. – mondja Ricsi.
-Nekem sem, váltanunk kellett volna eurót.
-Hát igen. Eljöttünk csórón hajókázni. – Ricsit nem zaklatta fel a dolog.
-Nálam van 100 euró, de azt nem borravalónak szántam.
-Azt nem is kellene csak úgy elszórni. – Ricsis kuncogás.
Akkor nem adok aprót, se csókot, ilyen az élet. – ha valamin nem tudsz változtatni, el kell engedni.

Davish nagylelkűen kínálta a rumot és a vodkát, miután kikötöttünk egy szó szerint lakatlan szigeten, ahol csak éhes kóbor kutyák voltak és sehol egy árva wc. A velünk utazók között volt egy nagyon szimpatikus francia család a kislányukkal és egy több házaspárból álló tehetős nyugdíjas csoport, akik a világ három különböző országából érkeztek, hogy együtt nyaraljanak. Tanja, aki a sok botox miatt már elég ijesztően festett, mégis nagyon jólelkű hatvanas hölgy volt, a férjével érkezett Dél-Afrikából. Pete és a felesége, a lányuk Emily Ausztráliából, a harmadik páros pedig Zimbabwéből. Amíg a többiek ittak, Ricsi és én élveztük a természetet, felváltva jártunk az óceánba pisilni. Davishék egy mögöttünk felállított, hordókból álló konyhában készítették a késői ebédünket. Mikor látta, hogy engem nem köt le a rum, behívott magukhoz és bemutatta a stábot. Mint kiderült, családi vállalkozás volt, ott mindenki mindenkinek a valakije és jól bevált csapatban és ütemben minden nap levezényelnek egy ilyen kirándulást. A nagybátyja, amikor meghallotta, hogy magyar vagyok, felsorolta az összes magyar NB1-es csapatot. Videoton, Haladás, MTK, Újpest, Diósgyőr és végül (mint mondta) a legjobb, a Fradi. Ilyen is ritkán fordul elő! Thaiföldön a túra vezetőnk egy csomó szót tudott magyarul, mert volt magyar barátnője, akihez járt Budapestre is. Valóban nagyon kicsi a világ.

Ez a rum nagyon jól ki volt találva, nem csak a kaját sikerült türelmesen kivárniuk, de a mi csoportunk volt a leghangosabb a szigeten. A többiek, akik más-más időpontokban érkeztek és tőlünk külön ültek, meg voltak illetődve, mintha kukorica csutkát dugtak volna a hátsó felükbe. Mi jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, táncoltunk és énekeltünk.

-Nálunk Ausztráliában nagy divat, hogy a suli után elmész ide-oda utazni. Mivel ez nagyon pénzfüggő, mint diplomás nővér tanonc egy pár barátnőmmel úgy gondoltam, hogy miért ne mehetnénk el önkéntesnek valamelyik ázsiai országba. – mesélte Emily Ricsinek és nekem a vízben.
-Ez nagyon szép! – mondta Ricsi.
-De ahhoz, hogy önkéntes légy kell egy tőke, amivel kiutazol és fenntartod, ellátod magad, az nem olyan jó buli, nagyon sok pénzt kell költened, ahhoz, hogy ott lehess. – feleltem.
-Az igaz, de megvannak erre a módszerek, mivel van internet, létre tudsz hozni online egy kasszát kifejezetten erre a célra és hirdetheted az ismerőseid között, hogy mit szeretnél és mire gyűjtesz, megadsz egy számlaszámot és oda tudnak küldeni adományokat.
-Wow, ez nagyon okos, az interneten az ember nagyon messzire el tud jutni.
-Én így voltam például Nepálban, ahová női tisztasági betéteket vittünk iskolákba és ezeknek a használatukról és hasznukról tartottunk oktatást. – a szám is tátva maradt.
-Ott nincsenek ilyenek? – nem is tudom ezt a kérdést hogy gondoltam. Végülis, akárhová megyek egy szupermarketet mindig találok.
-Ott a vallás miatt arra tanítják a lányokat, hogy az, ami ott kijön rossz szellem, aminek akadály nélkül távoznia kell. Bűnös dolognak fogják fel és bizony nem szoktak semmit tenni a higiéniáért, sőt gyakran előfordul, hogy emiatt arra a pár napra kiveszik őket az iskolából és napokig elzárják őket a külvilágtól.
-Hogy mi? – a szívem hevesen kezdett verni. Ez egy káosz és mindig a nők szívnak amiatt, amit a természettől kaptunk.
-Így van, nem ismernek semmilyen eszközt és nem is nyitottak rá ezek miatt a hihedelmek miatt, ezért mentünk iskolákba és kezdtük a fiatalabbakkal, mert ők befogadóbbak és még nem lettek annyira ebbe belenevelve.
-Ez hihetetlen.
-Az. – vágta rá Ricsi.
-És megmutattátok nekik élesben is hogyan kell használni?
-Kicsomagoltuk és illusztráltuk a használatukat, annyira jó volt látni a kiváncsi arcokat és azt a lelkesedést. Ezzel megkönnyítjük az életüket.
-Persze! – még mindig tágra nyílt szemekkel bámultam, nem akartam hinni a fülemnek. Mindig azok a kislányok voltak a szemem előtt, akiket Kambodzsában láttam. Sok gyerek ott nem is jár iskolába, nem érzi szükségét a tanulásnak, inkább elmennek az utcára kéregetni, vagy a szüleikkel árulni, hogy segítsenek a családnak.
-És sikerült megtanulniuk?
– Igen, sokaknak jól ment. Kaptak kis nesszesszeres táskát, benne több betéttel és nagyon örültek nekik.
Elmélyedtem. Ez a cél is felkerült a listámra. Tanulásra és higiéniára fogom nevelni a kislányokat és megteszek mindent, hogy ne éhezzenek, legalább egy kicsit, ha én egy darabot hozzáteszek az egészhez, legalább egy kicsit változik majd a világ.

Elmentünk sétálni unalmunkban a part mentén, de félúton elkapott minket egy hatalmas zápor és addigra Davishék is sátrat bontottak. Gond nélkül indultunk haza a szakadó esőben a fedetlen hajón elég rendes sebességgel. A bőröm égett és mindenhol kipirosodtam, pedig bekentem magam és nem voltam napon, de mégis sikerült megint szépen leégnem. A társaság addigra elég rendesen lerészegedett, a hajón mindenki ölelkezett, puszilkózott és azt sem tudta mit beszél! Megérkeztünk és kikötöttünk.

-Nagyon jó csaj vagy! Tényleg, le a kalappal. – simogatta az önbizalmam az egyik öreg, akinek egész nap csak annyit tudtam mondani, hogy hatalmas figura, mert mindig fulladoztam a nevetéstől. Kicsit sem volt ittas.
Mit csináltok ma este? -kérdezte Tanja.
– Nincs fix programunk. – válaszoltuk.
-Gyertek el ma este hozzánk a Villa Carolinába, ott az a hotel a parton. – mutatta- Minden este szerveznek valamilyen táncos mulatságot és mindig ingyen van a koktél. A szobaszámunk a 36-os mondjátok, hogy a mi vendégeink vagytok és gyertek csatlakozzatok hozzánk!
Ricsivel egymásra néztünk és nem győztünk hálálkodni.
-Ott leszünk! Köszönjük szépen! – vigyorogtunk. Davishék nagyon el voltak foglalva a pakolással, de mindenkinek sűrűn megköszöntük, hogy ennyire szuper csapat voltak. Vetettem rájuk egy utolsó pillantást és nyugtáztam, hogy többet soha nem találkozunk.

-Na zuzzunk haza Ricsikém, aztán vissza a kocsiért és használjuk még ki ezt a maradék pár órát sötétedésig.
-Remek ötlet Csivusz! – Ricsi mindenben benne volt.

Elmentünk az autóért, gyors zuhany és irány tovább, minden maradék időnket ki kellett használnunk, mert másnap már utaztunk haza. Ricsinek addigra már kiválóan ment a vezetés és ismét egy sokadik gyönyörű vízeséshez vettük az irányt. A Google Maps a szigeten nem volt túl megbízható és sokszor vitt olyan helyekre, ahol a madár se jár. A vízesések kifejezetten a gyengéi voltak, de nem voltunk elveszve, mert az ottani emberek rendre megálltak segíteni és maguktól odajöttek vagy éppen mutogattak, hogy merre kell menni. Teljesen lenyűgözött minket ez a mindig pozitív bamba turistákhoz való hozzáállás. Mivel elég sok eső esett aznap és előtte is, bár hallottuk már a zuhatagot, nem tudtunk autóval tovább menni, mögöttünk pedig jött egy másik autó is, a tükörből láttuk, hogy ők is turisták. Mondtam Ricsinek menjen és szóljon nekik, hogy azért állunk itt mint pénisz a lakodalomban, mert előttünk kiöntött a Duna. Hallottam az értekezéseket, majd mikor Ricsi közeledett egyértelműen magyarul beszélt és tutira nem hozzám.

Magyarok voltak? – kérdezem meglepődve.
– Igen, bakker, teljesen meglepődtem.
– Szívesen végighallgattam volna, ahogy ez kiderült.
Azok mindig a legjobb sztorik. Kanadában már másodjára beszéltem azzal a magyar bácsival mit sem sejtve, aki mindig csillogó szemekkel nézett rám és nem haragudott azért sem, amikor azt mondtam neki, hogy az Amerikából lopott tv jeleket most blokkolták és a feketén vásárolt előfizetése szünetel egy kicsit. Különben meg csak azért jött, hogy kiderítse honnan származom, mert nagyon hasonlítok a kedvenc tenniszezőjére, Ana Ivanovicra. Így hamar fény derült rá, hogy Steve the King, az István, a király és amikor tiszta magyarsággal lefordítottam neki, még mindig csak nagyokat pislogtunk, de egyikük sem mert megszólalni magyarul.

Attila és Heni épp nászútjukat töltötték Mauritiuson és ahogy egyre jobban belemerültünk a beszélgetésbe, sok nem véletlen dolog derült ki.
– Hol száltatok meg?
– Flic en Flacon. – mondta Attila. Az már hamar lejött, hogy ő volt az irányító kettejük közül.
– Tényleg?! Mi is! – válaszolt örök lelkesen Ricsi. – Flic en Flacon belül hol?
– A Villa Carolinában.
– Tééééényleg?! – mondtuk egyszerre.
– Csak nem ti is?
– Neem, mi Airbnb-n foglaltunk lakást, de ma összebarátkoztunk pár ausztrál arccal és meghívtak ma estére valami bulira a Villa Carolinába. – magyarázta Ricsi.
– Naaa szuper!! Akkor találkozunk, mert mi is tervezünk lemenni, mindig nagyon jó előadások vannak és nagyon szórakoztatóak.

Közben elkezdett sötétedni és Attiláék mondták, hogy a közelben van egy sziklás part, ami állítólag nagyon szép, mivel az közelebb van, mint az eredetileg betervezett úticél, mi is inkább velük tartottunk, hogy többé már ne egyedül tévedjünk el. Ők hamarabb elindultak haza, mert vacsorát kaptak a hotelben és a vacsi idő véges volt. Mielőtt elbúcsúztak mondták, hogy hivatalosak vagyunk egy koktélra általuk is, úgyhogy az estét mindenképp a Villa Carolinában töltöttük el. A part valóban szép volt, de nagyon hamar ránk sötétedett és sötétben nehezebb volt tájékozódni, szóval sikeresen nem jó helyen kanyarodtunk le a főúton. Szűk utcákon mentünk a part mentén a Villa irányába, amikor az utca sötétjében egy nagyon ismerős alak tűnt fel. Davish integetett kézzel lábbal. Ricsi lehúzta az ablakot és Davish, mint egy ezeréves cimbora adott két pacsit és egy jó 10 percet eldiskurálgattunk tört angollal. A család többi részével is találkoztam, mivel a házuk előtt álltunk meg, így még egyszer utoljára találkoztam a nagybátyjával is. Számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy kimegyünk hozzájuk a partra inni, mert ők egyébként minden este összegyűlnek egy páran. Éreztem a leheletén, hogy nem most kezdik az ivást. Búcsút intettünk az újra találkozás reményében.

-Szerintem Tanjaék mindannyian ott folytatták az ívást, ahol a hajón abbahagyták és kételkedem, hogy ma este bárkivel találkozni fogunk a csapatból. – már járt az agyam.
-Remélem Emily ott lesz. – mondta Ricsi, aki teljesen elveszett Emily bájában.
-Reméljük! Nagyon aranyos lány volt!
-Uhh igen, imádtam!!

A kapunál alig akartak beengedni minket, én nagyon lelkesen körbemagyaráztam, hogy kihez és miért jöttünk, így elengedtek. Bent még javában ment a vacsora és a nyálam csorgott minden után, még meg is kérdezték, hogy eszünk-e és én nemet mondtam. Már bántam. Ricsi még inkább. Attiláékat megtaláltuk, de Tanjáékat egész este nem láttuk sehol így megint nekem lett igazam, szerintem részegen fetrengtek a szobájukban és egyéb nyalánkságok, amiket az ember egy szigeten a nyaralása alatt megtehet. Jót beszélgettünk, inni, mint ahogy mostanában mindig, nem bírtam és belerángattak egy játékba is, amire aztán senki nem jött velem és mire észrevettem már a színpadon álltam és Magyarországot képviseltem, aminek a nevét persze rendre nem értették. Ennek ellenére király volt a buli és nagyon álmosan mentünk haza. Ricsi kicsit spicces volt, így rá hivatkoztam amikor Davishtól bocsánatot kértem, amiért nem látogattuk meg.

AMIT ÉRDEMES MEGLÁTOGATNI

Számomra a legnagyobb élmény a Tamarin vízesés megmászása volt Prakash-al. Tök véletlenül találtunk rá, magán idegen vezető, de így is a legeslegjobb kezekbe kerültem. Hegy és víz fétisem van, imádok mászni, úszni, kalandozni, de ugyanakkor félek a víztől, a magasságtól és a mélységtől is. Csodás volt! Minden percét élveztem, még azt is, ahogy bőrig áztam és napokig fájt minden porcikám, de madarat lehetett volna fogatni velem. Ha arra jártok, ne hagyjátok ki!

Amit mi nem tettünk meg és azóta is sajnálom, az a Le Morne megmászása, ahonnan egy bizonyos pontról látni lehet a világon egyedi víz alatti vízesést. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen létezik, de mégis és nekem vissza kell mennem, hogy lássam!

A Szarvasok szigetét is sokan célba veszik, illetve Mauritius állatkertjét, ám engem valahogy ezek a dolgok nem érdekeltek annyira.

HASZNOS LINKEK ÉS INFOK:

A szállásunk: https://www.airbnb.com/rooms/21704334

Akiktől mindent béreltünk és meleg szívvel ajánljuk: Premier Mauritius Holidays
Sameem Hasenee és Asme Hasenee – cuki házaspár, akik nagyon rendesek és segítőkészek voltak
http://premiermauritiusholidays.com/

Tamarin Waterfalls idegenvezetés:
Green Discovery Prakash Whatsapp 0023057608367 vagy 0023057839698
A TripAdvisoron láthatjátok a kiváló értékeléseit.

Összességében imádtam és visszamennék, Ricsi még lakna is ott, azt mondta. Egyáltalán nem drága, nagyon okosan és részletesen meg kell nézegetni az ajánlatokat, mert annak ellenére, hogy sziget és nagyon messze van, ha nem nagyok az igényeink (mint szálloda, teljes ellátás, szervezés elkerülése) akkor nagyon olcsón elmondhatod magadról, hogy már jártál Mauritiuson, egy igazán angyali szigeten! 

 

 

 

Kategóriák
Csivettka Naplók

Egy cuki szexi kép rólam

A barátommal és egy közös barátunkkal épp kaja után kutatva sétálgattunk a Király utcában, amikor a szűk kis egyirányú úton, pont egy fekvő rendőr előtt közelített felénk egy csúcsverda, amit szinte észre sem vettem, mert pont nem egy ruha, cipő, paletta vagy táska közelített felém.

-Uhh haver, nézd micsoda Aston Martin! – hüledeztek a fiúk, miközben én a szemem forgattam és támadt egy nagyon fura érzésem. Majdnem biztos voltam benne, hogy ő fog benne ülni. Az éjfekete sötétített ablakon keresztül csak egy nagyon ijesztő arc vonású fickót láttam, aki arab vagy zsidó lehetett, illetve azt is sikerült észre vennem, hogy ketten vannak és ül még valaki az anyós ülésen.

Az autó lassan elhalad mellettünk, a tekintetem pedig velük együtt, majd a lehúzott ablak mögött megpillantottam őt és mintha egy villám hasítana belém, elkaptam a fejem és imádkoztam, hogy ne vegyen észre. Szerintem nem vett, mert hála Istennek a telefonját bámulta, én pedig ijedt arccal, lefagyva csak annyit tudtam mondani:

-Bakker, ez Lipton bácsi volt!

Ennek hallatán, tetézve a helyzetet, a barátom minden régi sérelme és komplexusa előjött, már meg is kezdte a piszkalódó beszólásait, amit egyszerűen csak elengedtem a fülem mellett és rövidre zártam a témát. Meggyőződése, hogy Lipton is rajta volt a nem létező listámon. Akár igaz volt, akár nem, ha fejen állok sem tudom megváltoztatni erről az elképzelését, így csak szimplán ráhagyom. Akkoriban külön utakon jártunk, de szeret mindig mindent felhánytorgatni.

-Csak hagyjuk a témát, jó?! Fejezd be és lépj tovább! – hagyj egyedül a gondolataimmal! Persze ez utóbbit nem mondtam ki, de valahogy így éreztem.

-Nem értem miért fordultam el, hisz pont a múlt héten írt (megint) nekem, hogy elmondja mennyire büszke rám és arra, amit elértem. Kb. ez volt három éve minden vágyam, erről ábrándoztam, most meg, megijedek és elfordulok, ha meglátom az utcán. – írtam Nikinek, legfőbb bizalmasomnak, pót anyukámnak, hozzám hasonló kombinálónak, mert egyedül nem tudtam megfejteni a rejtélyt.

-Cuki! Biztos jó fej lehet azok alapján, amit meséltél róla.

-Az!! Imádnivaló és nem viselkedik úgy, mint egy milliomos tuskó, amit az emberek gondolnak úgy általában az olyanokról, akiknek ennyi pénze van. De mégis! Ez engem miért stresszel? – kérdeztem kétségbe esve, mintha ezt rajtam kívül bárki tudná.

-Lehet Marci miatt!

-Óó dehogy! El is felejtettem, hogy ott van mellettem.

-Azt már észre vettem, hogy téged zavar, ha valakinek sok pénze van..Lehet úgy érzed, hatalma van feletted és úgy gondolja a pénzével téged is megvehet.

-Lehet, de lehet nem. Vannak sokan mások, akiknek tudom, hogy van bőven és nem zavart soha. Úgy kezelem őket, mint másokat..mondjuk hozzájuk nem is vonzódtam soha. Plusz ismerem őket is és Liptont is, nem akarna visszaélni vele, max jó értelemben.

Tényleg fogalmam sincs miért, talán titkon tudom hogy van egy rideg kegyetlen oldala, amit nem akarok ismerni, vagy az sem kizárt, hogy a mellette ülő férfi ijesztett meg. Vagy a kocsi és mindaz, amit ezek így összesen sugalltak. Nem ez volt az első alkalom, hogy véletlenül összefutottam vele az utcán vagy egy étteremben. Mindig nagyon örült nekem és volt, hogy ő vett észre engem és köszönt rám.

Egyszer jöttem ki a dm-ből a Deák tér mögött, ő pedig épp ment befelé. Headset volt a fülemben és anyával beszéltem. Hirtelen feltűnik, épp jön velem szemben, meglát, mosolyog, odajön, megragadja az arcom, szó nélkül ad két nagy cuppanós puszit és egy “Nagyon szép vagy!” mondattal elviharzik. Álltam, mint egy rakás bambarépa és erre az egészre dermedten, félszeg mosollyal ennyit tudtam reagálni: “Te is!” Jobb nem jutott eszembe, mert akkor ész sem volt kéznél, szóval csak hagytam, hogy nyíljon a föld és elnyeljen megint. Ha a föld valóban meg tudna nyílni, amikor azt kívánom, nekem már Lucifer régi cimborám lenne és kifejezetten őt járnék le VIP látogatni a pokolba. Bár fogalmam sincs Lucifer milyen lehet, de egy-két ilyen érzés során úgy éreztem még az is jobb lenne, mint ott lenni, ahol éppen voltam és azt csinálni, amit éppen akkor csináltam.

Ha jobban végig gondolom, a hot&cold viselkedésével is sikerült bennem bizonytalanságot építenie, persze azt sem zárom ki, hogy valahol az önbizalmamon is dolgoznom kell még. Amikor megismertem nem kedveltem, aztán amikor csak random annyit mondott, hogy imádja, hogy mindig mosolygok, egyből meggondoltam magam. Minden talán az első csetelésünknél kezdődött, amikor nagyon rövid időre próbálta elhihetni velem, hogy érdeklem őt, majd amikor igazán kezdtem belemelegedni, hirtelen váltott.

Kaptam egy képet messengeren.

Épp repülőn vagyok. Ez lesz az ágyam a következő 10 órára, és egy kis pezsgő is. (Következő kép)

-Nagyon menő! Irigy vagyok! Mi még a hobbid a munkádon és az utazáson kívül? -kérdeztem érdeklődve.

A kosárlabda volt a legkedvesebb hobbim, aztán lesérültem és a térdem miatt már semmi mást nem játszhatok. Csak a kondi maradt! A wi-fi nagyon rossz ilyen magasságban, úgyhogy lehet eltűnök.

Hát persze, ezt akkor még nem vágtam és talán nem is akartam, de így, hogy vissza olvastam az üzeneteinket sürgősen meglátogatnám Lucifert. Csak nyíljon a föld! Értem én, nem csak az akkori, de az azóta gyakorolt viselkedését is! Mindent értek mostmár!

Éles váltásként landolása után csupán ennyit írt:

-Küldj egy cuki, szexi képet magadról!

Ivett bepöccent, nem kicsit! Hogy merészeli?!?! Szóval az egész csak egy szaros játék, amiből vagy szexet vagy szextinget akar, lényeg, hogy eszében sincs engem, egy kis recepcióst komolyabban megismerni! Gondoltam ezt akkor, évekkel ezelőtt, amikor ő már rég milliárdos volt, én meg csak egy cuki recepciós kislány.

Kép kell? Megkapod!– gondoltam magamban és azzal a lendülettel elküldtem neki egy kiskori képet magamról, ahol épp pucéron pont a lepedőt mosom és a csábÍtó outfitemhez egy csodálatos tengerész sapka is hozzájárult.

Végtelenül büszke voltam magamra, szerintem két napot minimum röhögtem rajta. Végülis minden kÍvánságát teljesÍtettem: cuki is és szexi is. Aztán megszólalt a minek is létező lelkiismeretem és mentette, ami menthető. “Ő nem érdemli meg!” – súgta a biztos bizonytalanság, így, mint ahogy előtte és utána oly sokszor előfordult, jöttek a 1:10 arányú üzenetek. Ezek az üzenetek azok, amikor annyi érdeklődést mutatsz direkt vagy önkéntelenül az illetőnek, hogy ha megnézed az üzenetek struktúráját, ő szűkszavúan, esetleg egy mondattal kérdez vagy válaszol, te pedig cserébe kisregényt írsz, nehogy véletlenül azt az érzést keltsd benne, hogy nem érdekel téged. A legnagyobb hiba, amit egy (bizonytalan) nő el tud követni.

Ilyenkor skizofrénnek érzem magam. Tudom hogy mit szeretnék és mit kellene tennem, ehelyett megszólal valami hirtelen sugallat és azt mondja: “Ne légy köcsög, ő is ember!” Aztán hirtelen elfelejtem, hogy én is az vagyok.

Emlékszem az első cikkem főhőse még a bejegyzés publikálásának a napján írt nekem, úgy, hogy egyébként soha nem beszélünk. Átküldött egy képernyő képet arról, hogy még mindig MÁVos lányként szerepelek a telefonjában.

A válaszom zsigerből jött, mégsem írtam meg neki. “A te számod már meg sincs és igazán jól esik tudni, hogy figyelsz.” –gondoltam, majd vettem egy nagy sóhajt és ahogy anyukám tanította, megpróbáltam végtelenül aranyos és könnyed lenni:

-Milyen jól mutatok a telefonodban! Hogy tetszett a történet?

-Jó írás, pár részlet gazdag FaceTime hívással ki tudtam volna egészíteni ?

Mire leesett, hogy mire érti, a válaszom az lett volna, hogy “Majd a könyvemben azt is elolvashatod, ahogy azt anno ígértem!”, ehelyett azt akartam, hogy maradjon még és ne tegyünk úgy mintha nem is ismernénk egymást:

-Hmmm, nagyon kiváncsivá tettél, még nem késő kijavítani ? mesélj!

A válaszom azóta sem olvasta, mert nyilvánvaló, hogy az, amit anyukám tanított, egy sértődött pasinak sem jön be.

Lipton bácsi majdnem anyukám korosztálya, mégis pont ugyanazokat a trükköket tolja, mint a velem korabeliek. És mivel sem anyukád, sem a nővéred nem fogja neked ezeket a trükköket megtanítani, addig fogsz bedőlni nekik, ameddig meg nem unod, hogy szívsz ezerrel, de nem úgy, ahogy te is élvezed. 21 éves koromig én naivan hittem abban, hogy minden olyan egyszerű és nagyszerű egy párkapcsolatban: találkoznak, szerelembe esnek, megházasodnak, gyereket vállalnak és élnek, amíg meg nem halnak.

Miután nem álltam kötélnek, elkapott a lelkiismeret furdalás és gyorsan ledegradáltam magam egy sokkal alacsonyabb szintre. Játszottam a szerepet amit kiszabtam magamnak megalkudva és idővel csak remélve, hogy legalább egy szánalom bónusz péniszt kapok, mert úgy gondoltam ennél több úgysem lehet, szóval miért ne?! Gyorsan leadom az igényeket, ha látom, hogy a másik hogy áll hozzám. Keményen rá is játszottam a dolgokra és én lettem a kegyetlen vadász, aki észre sem vette, hogy csak szórakoznak vele és esze ágában sincs az elejtett vadnak a messengeres agyhúzogatáson kívül bármit is tennie. Ehhez nem kell más, csak egy kis naív hozzáállás örök reménnyel karöltve, egy csipetnyi férfi egó, egy okos elme valamint az empátia hiánya, aztán meg is születik a tökéletes agymegdugós kombó.

“Just go with the flow!” azaz “Csak ússz az árral!” hajtogatta nekem mindig Roland, amikor próbált meggyőzni arról, hogy vétek lenne bármit is annyira komolyan venni. Nos, az árral úszás a lehető legkönnyebb meló, amit valaha csináltam. Ennek hozadéka, hogy vagy túltolom a kombinálást vagy pedig olyan halálos lazasággal teszek az egészre, mint még előttem soha senki. Nincs középút, mindent vagy semmit.

Én félek Tőled…vagyis inkább magamtól, meg attól, amit éreztem, amikor megláttalak. – mondtam Rolandnak amolyan lerázós szövegként, de még mindig birizgálta a fantáziám. Pont nem voltam meggyőző.
Ivettaaaa, come on!!! Csak egy randi! Csak találkozzunk!! – tetszett, hogy nem adja fel. Nálam általában ami így indul, az tuti nem szerelem lesz, szerelem nélkül meg nem esik jól semmi más sem, kell a sava-borsa, minden más csak önámítás.
-Jó! Egy randi! Vasárnap délután gyere értem.

Vasárnap délutánra olyan másnapos voltam, hogy az ágyban fekve is kapaszkodnom kellett. Szomorúan mondtam volna le a randit, de továbbra is eltántoríthatatlan volt. “Csak ússz az árral!” mondta és én ezt úgy betartottam, hogy innentől kezdve ez járt a fejemben minden nekifutásnál, amikor pasival volt dolgom. Bár arra akkor még nem jöttem rá, hogy ez mennyire meg fogja határozni a rákövetkező éveimet, arra azonban hamar ráébredtem, hogy ez nem is működik olyan rosszul. Például, mikor Amerikába vitt át ebédelni, vagy amikor a mostoha anyjához vitt el bemutatni és akkor is, amikor nála töltöttem a vasárnapokat. Hirtelen semmi sem volt sok. A szex az első randin meg pláne nem! A közös buli a downtownban azért már túlzás lett volna, hisz a végén még a másik három hétvégi pasimmal is összefutott volna! Ezt nem engedhettem meg, mivel ő mondta, hogy ússzak az árral, én ezt lelkiismeretesen betartottam.

Pár nappal azután, hogy Lipton képet kért tőlem, beindult a már korábban “jól” működő folyamat, amiből nem tudtam kilépni. Nem egyszerű a saját programodon változtatni még évek múlva sem, hiába ismered jól a trükköket, a saját módszereiden a legnehezebb dolgozni. Ha nagyon érdekel azért veszélyes, ha nagyon nem, akkor meg azért. Lehet, hogy eleve nem vársz tőle sokat, ezért belemész, mert (ahogy megtanultad) úszol az árral, legfeljebb ha megint túl sok lesz vagy mint mindig, megijedsz, akkor fogod és lelépsz vagy kiadod az ukázt. Néha nem az a probléma hogy hogyan és kit választunk, sokkal inkább az, hogy nem magunkat választjuk, amikor választani kell, mert az intimitásba menekülünk minden csepp szeretetért vagy figyelemért, holott egyszerűen csak el kellene sétálnunk mellette és élni az életünket.

Nem Lipton az egyetlen, akit, ha meglátok el akarok bújni. Roland, Mr. Talán és még ki tudja hány, pont ilyen reakciót vált ki belőlem és ennek pont semmi köze sincs egy Aston Martinhoz vagy egy társadalmi státuszhoz. Sokkal inkább az ijeszt meg, hogy az általuk élt önmagamra emlékeztetnek.

Szembe nézni a hibáimmal nehéz, egy olyan emberrel, aki úgymond a hibáim vagy éppen a számomra szégyenteljes bukásaim megtestesítője, vele aztán még nehezebb! Egyik időszakban sem becsültem meg magam, amelyik hozzájuk fűződik és ez rég nem róluk szólt. Semmi nem róluk szólt. Ígyhát Lipton bácsi lehet akármilyen kedves, fel kell egyenesednem magam előtt és büszkén kihúzni magam a hibáimmal együtt és velük szemben is!