Egy cuki szexi kép rólam

A barátommal és egy közös barátunkkal épp kaja után kutatva sétálgattunk a Király utcában, amikor a szűk kis egyirányú úton, pont egy fekvő rendőr előtt közelített felénk egy csúcsverda, amit szinte észre sem vettem, mert pont nem egy ruha, cipő, paletta vagy táska közelített felém.

-Uhh haver, nézd micsoda Aston Martin! – hüledeztek a fiúk, miközben én a szemem forgattam és támadt egy nagyon fura érzésem. Majdnem biztos voltam benne, hogy ő fog benne ülni. Az éjfekete sötétített ablakon keresztül csak egy nagyon ijesztő arc vonású fickót láttam, aki arab vagy zsidó lehetett, illetve azt is sikerült észre vennem, hogy ketten vannak és ül még valaki az anyós ülésen.

Az autó lassan elhalad mellettünk, a tekintetem pedig velük együtt, majd a lehúzott ablak mögött megpillantottam őt és mintha egy villám hasítana belém, elkaptam a fejem és imádkoztam, hogy ne vegyen észre. Szerintem nem vett, mert hála Istennek a telefonját bámulta, én pedig ijedt arccal, lefagyva csak annyit tudtam mondani:

-Bakker, ez Lipton bácsi volt!

Ennek hallatán, tetézve a helyzetet, a barátom minden régi sérelme és komplexusa előjött, már meg is kezdte a piszkalódó beszólásait, amit egyszerűen csak elengedtem a fülem mellett és rövidre zártam a témát. Meggyőződése, hogy Lipton is rajta volt a nem létező listámon. Akár igaz volt, akár nem, ha fejen állok sem tudom megváltoztatni erről az elképzelését, így csak szimplán ráhagyom. Akkoriban külön utakon jártunk, de szeret mindig mindent felhánytorgatni.

-Csak hagyjuk a témát, jó?! Fejezd be és lépj tovább! – hagyj egyedül a gondolataimmal! Persze ez utóbbit nem mondtam ki, de valahogy így éreztem.

-Nem értem miért fordultam el, hisz pont a múlt héten írt (megint) nekem, hogy elmondja mennyire büszke rám és arra, amit elértem. Kb. ez volt három éve minden vágyam, erről ábrándoztam, most meg, megijedek és elfordulok, ha meglátom az utcán. – írtam Nikinek, legfőbb bizalmasomnak, pót anyukámnak, hozzám hasonló kombinálónak, mert egyedül nem tudtam megfejteni a rejtélyt.

-Cuki! Biztos jó fej lehet azok alapján, amit meséltél róla.

-Az!! Imádnivaló és nem viselkedik úgy, mint egy milliomos tuskó, amit az emberek gondolnak úgy általában az olyanokról, akiknek ennyi pénze van. De mégis! Ez engem miért stresszel? – kérdeztem kétségbe esve, mintha ezt rajtam kívül bárki tudná.

-Lehet Marci miatt!

-Óó dehogy! El is felejtettem, hogy ott van mellettem.

-Azt már észre vettem, hogy téged zavar, ha valakinek sok pénze van..Lehet úgy érzed, hatalma van feletted és úgy gondolja a pénzével téged is megvehet.

-Lehet, de lehet nem. Vannak sokan mások, akiknek tudom, hogy van bőven és nem zavart soha. Úgy kezelem őket, mint másokat..mondjuk hozzájuk nem is vonzódtam soha. Plusz ismerem őket is és Liptont is, nem akarna visszaélni vele, max jó értelemben.

Tényleg fogalmam sincs miért, talán titkon tudom hogy van egy rideg kegyetlen oldala, amit nem akarok ismerni, vagy az sem kizárt, hogy a mellette ülő férfi ijesztett meg. Vagy a kocsi és mindaz, amit ezek így összesen sugalltak. Nem ez volt az első alkalom, hogy véletlenül összefutottam vele az utcán vagy egy étteremben. Mindig nagyon örült nekem és volt, hogy ő vett észre engem és köszönt rám.

Egyszer jöttem ki a dm-ből a Deák tér mögött, ő pedig épp ment befelé. Headset volt a fülemben és anyával beszéltem. Hirtelen feltűnik, épp jön velem szemben, meglát, mosolyog, odajön, megragadja az arcom, szó nélkül ad két nagy cuppanós puszit és egy “Nagyon szép vagy!” mondattal elviharzik. Álltam, mint egy rakás bambarépa és erre az egészre dermedten, félszeg mosollyal ennyit tudtam reagálni: “Te is!” Jobb nem jutott eszembe, mert akkor ész sem volt kéznél, szóval csak hagytam, hogy nyíljon a föld és elnyeljen megint. Ha a föld valóban meg tudna nyílni, amikor azt kívánom, nekem már Lucifer régi cimborám lenne és kifejezetten őt járnék le VIP látogatni a pokolba. Bár fogalmam sincs Lucifer milyen lehet, de egy-két ilyen érzés során úgy éreztem még az is jobb lenne, mint ott lenni, ahol éppen voltam és azt csinálni, amit éppen akkor csináltam.

Ha jobban végig gondolom, a hot&cold viselkedésével is sikerült bennem bizonytalanságot építenie, persze azt sem zárom ki, hogy valahol az önbizalmamon is dolgoznom kell még. Amikor megismertem nem kedveltem, aztán amikor csak random annyit mondott, hogy imádja, hogy mindig mosolygok, egyből meggondoltam magam. Minden talán az első csetelésünknél kezdődött, amikor nagyon rövid időre próbálta elhihetni velem, hogy érdeklem őt, majd amikor igazán kezdtem belemelegedni, hirtelen váltott.

Kaptam egy képet messengeren.

Épp repülőn vagyok. Ez lesz az ágyam a következő 10 órára, és egy kis pezsgő is. (Következő kép)

-Nagyon menő! Irigy vagyok! Mi még a hobbid a munkádon és az utazáson kívül? -kérdeztem érdeklődve.

A kosárlabda volt a legkedvesebb hobbim, aztán lesérültem és a térdem miatt már semmi mást nem játszhatok. Csak a kondi maradt! A wi-fi nagyon rossz ilyen magasságban, úgyhogy lehet eltűnök.

Hát persze, ezt akkor még nem vágtam és talán nem is akartam, de így, hogy vissza olvastam az üzeneteinket sürgősen meglátogatnám Lucifert. Csak nyíljon a föld! Értem én, nem csak az akkori, de az azóta gyakorolt viselkedését is! Mindent értek mostmár!

Éles váltásként landolása után csupán ennyit írt:

-Küldj egy cuki, szexi képet magadról!

Ivett bepöccent, nem kicsit! Hogy merészeli?!?! Szóval az egész csak egy szaros játék, amiből vagy szexet vagy szextinget akar, lényeg, hogy eszében sincs engem, egy kis recepcióst komolyabban megismerni! Gondoltam ezt akkor, évekkel ezelőtt, amikor ő már rég milliárdos volt, én meg csak egy cuki recepciós kislány.

Kép kell? Megkapod!– gondoltam magamban és azzal a lendülettel elküldtem neki egy kiskori képet magamról, ahol épp pucéron pont a lepedőt mosom és a csábÍtó outfitemhez egy csodálatos tengerész sapka is hozzájárult.

Végtelenül büszke voltam magamra, szerintem két napot minimum röhögtem rajta. Végülis minden kÍvánságát teljesÍtettem: cuki is és szexi is. Aztán megszólalt a minek is létező lelkiismeretem és mentette, ami menthető. “Ő nem érdemli meg!” – súgta a biztos bizonytalanság, így, mint ahogy előtte és utána oly sokszor előfordult, jöttek a 1:10 arányú üzenetek. Ezek az üzenetek azok, amikor annyi érdeklődést mutatsz direkt vagy önkéntelenül az illetőnek, hogy ha megnézed az üzenetek struktúráját, ő szűkszavúan, esetleg egy mondattal kérdez vagy válaszol, te pedig cserébe kisregényt írsz, nehogy véletlenül azt az érzést keltsd benne, hogy nem érdekel téged. A legnagyobb hiba, amit egy (bizonytalan) nő el tud követni.

Ilyenkor skizofrénnek érzem magam. Tudom hogy mit szeretnék és mit kellene tennem, ehelyett megszólal valami hirtelen sugallat és azt mondja: “Ne légy köcsög, ő is ember!” Aztán hirtelen elfelejtem, hogy én is az vagyok.

Emlékszem az első cikkem főhőse még a bejegyzés publikálásának a napján írt nekem, úgy, hogy egyébként soha nem beszélünk. Átküldött egy képernyő képet arról, hogy még mindig MÁVos lányként szerepelek a telefonjában.

A válaszom zsigerből jött, mégsem írtam meg neki. “A te számod már meg sincs és igazán jól esik tudni, hogy figyelsz.” –gondoltam, majd vettem egy nagy sóhajt és ahogy anyukám tanította, megpróbáltam végtelenül aranyos és könnyed lenni:

-Milyen jól mutatok a telefonodban! Hogy tetszett a történet?

-Jó írás, pár részlet gazdag FaceTime hívással ki tudtam volna egészíteni 😃

Mire leesett, hogy mire érti, a válaszom az lett volna, hogy “Majd a könyvemben azt is elolvashatod, ahogy azt anno ígértem!”, ehelyett azt akartam, hogy maradjon még és ne tegyünk úgy mintha nem is ismernénk egymást:

-Hmmm, nagyon kiváncsivá tettél, még nem késő kijavítani 😉 mesélj!

A válaszom azóta sem olvasta, mert nyilvánvaló, hogy az, amit anyukám tanított, egy sértődött pasinak sem jön be.

Lipton bácsi majdnem anyukám korosztálya, mégis pont ugyanazokat a trükköket tolja, mint a velem korabeliek. És mivel sem anyukád, sem a nővéred nem fogja neked ezeket a trükköket megtanítani, addig fogsz bedőlni nekik, ameddig meg nem unod, hogy szívsz ezerrel, de nem úgy, ahogy te is élvezed. 21 éves koromig én naivan hittem abban, hogy minden olyan egyszerű és nagyszerű egy párkapcsolatban: találkoznak, szerelembe esnek, megházasodnak, gyereket vállalnak és élnek, amíg meg nem halnak.

Miután nem álltam kötélnek, elkapott a lelkiismeret furdalás és gyorsan ledegradáltam magam egy sokkal alacsonyabb szintre. Játszottam a szerepet amit kiszabtam magamnak megalkudva és idővel csak remélve, hogy legalább egy szánalom bónusz péniszt kapok, mert úgy gondoltam ennél több úgysem lehet, szóval miért ne?! Gyorsan leadom az igényeket, ha látom, hogy a másik hogy áll hozzám. Keményen rá is játszottam a dolgokra és én lettem a kegyetlen vadász, aki észre sem vette, hogy csak szórakoznak vele és esze ágában sincs az elejtett vadnak a messengeres agyhúzogatáson kívül bármit is tennie. Ehhez nem kell más, csak egy kis naív hozzáállás örök reménnyel karöltve, egy csipetnyi férfi egó, egy okos elme valamint az empátia hiánya, aztán meg is születik a tökéletes agymegdugós kombó.

“Just go with the flow!” azaz “Csak ússz az árral!” hajtogatta nekem mindig Roland, amikor próbált meggyőzni arról, hogy vétek lenne bármit is annyira komolyan venni. Nos, az árral úszás a lehető legkönnyebb meló, amit valaha csináltam. Ennek hozadéka, hogy vagy túltolom a kombinálást vagy pedig olyan halálos lazasággal teszek az egészre, mint még előttem soha senki. Nincs középút, mindent vagy semmit.

Én félek Tőled…vagyis inkább magamtól, meg attól, amit éreztem, amikor megláttalak. – mondtam Rolandnak amolyan lerázós szövegként, de még mindig birizgálta a fantáziám. Pont nem voltam meggyőző.
Ivettaaaa, come on!!! Csak egy randi! Csak találkozzunk!! – tetszett, hogy nem adja fel. Nálam általában ami így indul, az tuti nem szerelem lesz, szerelem nélkül meg nem esik jól semmi más sem, kell a sava-borsa, minden más csak önámítás.
-Jó! Egy randi! Vasárnap délután gyere értem.

Vasárnap délutánra olyan másnapos voltam, hogy az ágyban fekve is kapaszkodnom kellett. Szomorúan mondtam volna le a randit, de továbbra is eltántoríthatatlan volt. “Csak ússz az árral!” mondta és én ezt úgy betartottam, hogy innentől kezdve ez járt a fejemben minden nekifutásnál, amikor pasival volt dolgom. Bár arra akkor még nem jöttem rá, hogy ez mennyire meg fogja határozni a rákövetkező éveimet, arra azonban hamar ráébredtem, hogy ez nem is működik olyan rosszul. Például, mikor Amerikába vitt át ebédelni, vagy amikor a mostoha anyjához vitt el bemutatni és akkor is, amikor nála töltöttem a vasárnapokat. Hirtelen semmi sem volt sok. A szex az első randin meg pláne nem! A közös buli a downtownban azért már túlzás lett volna, hisz a végén még a másik három hétvégi pasimmal is összefutott volna! Ezt nem engedhettem meg, mivel ő mondta, hogy ússzak az árral, én ezt lelkiismeretesen betartottam.

Pár nappal azután, hogy Lipton képet kért tőlem, beindult a már korábban “jól” működő folyamat, amiből nem tudtam kilépni. Nem egyszerű a saját programodon változtatni még évek múlva sem, hiába ismered jól a trükköket, a saját módszereiden a legnehezebb dolgozni. Ha nagyon érdekel azért veszélyes, ha nagyon nem, akkor meg azért. Lehet, hogy eleve nem vársz tőle sokat, ezért belemész, mert (ahogy megtanultad) úszol az árral, legfeljebb ha megint túl sok lesz vagy mint mindig, megijedsz, akkor fogod és lelépsz vagy kiadod az ukázt. Néha nem az a probléma hogy hogyan és kit választunk, sokkal inkább az, hogy nem magunkat választjuk, amikor választani kell, mert az intimitásba menekülünk minden csepp szeretetért vagy figyelemért, holott egyszerűen csak el kellene sétálnunk mellette és élni az életünket.

Nem Lipton az egyetlen, akit, ha meglátok el akarok bújni. Roland, Mr. Talán és még ki tudja hány, pont ilyen reakciót vált ki belőlem és ennek pont semmi köze sincs egy Aston Martinhoz vagy egy társadalmi státuszhoz. Sokkal inkább az ijeszt meg, hogy az általuk élt önmagamra emlékeztetnek.

Szembe nézni a hibáimmal nehéz, egy olyan emberrel, aki úgymond a hibáim vagy éppen a számomra szégyenteljes bukásaim megtestesítője, vele aztán még nehezebb! Egyik periódusomban sem becsültem meg magam, amelyik hozzájuk fűződik és ez rég nem róluk szólt. Semmi nem róluk szólt. Ígyhát Lipton bácsi lehet akármilyen kedves, fel kell egyenesednem magam előtt és büszkén kihúzni magam a hibáimmal együtt és velük szemben is!

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.