Több szerelmet nem bír már a rakpart

Feküdtem mellette és azon gondolkodtam, ha ennyire jól elvagyunk, olyan jól indult minden és nem tudtunk egymásról leszakadni, akkor miért kellett mindennek mégis szépen lassan ilyen lélek kínlasztóvá válnia.

 

– Kérdezhetek valamit? – már-már dorombolni támadt kedvem.
– Persze.
– 
Mi miért nem voltunk soha egy pár? – kidüllet szemekkel a plafont kezdte el bámulni, erre a kérdésre én sem számítottam volna magamtól. A megszokotthoz képest meglepően gyengéd és bátor voltam. Talán már nem érdekelt többé mennyire látja a sebezhető oldalam.
– Te ittál Ivett! – szóval ennyire volt a viselkedésem szokatlan.
– Neeeem, most komolyan, miért nem adtunk vagy kaptunk soha esélyt..mármint – és most jön a kínos magyarázkodás, amikor a pasi nem érti és éppen attól retteg, hogy hősiesen szerelmet vallasz neki – ..úgy értem, csak nézz ránk. Annyira jól elvagyunk, mikor együtt vagyunk nem szivatjuk egymást világba, tök jókat beszélgetünk, megosztjuk egymással a gondolataink, tök jól működik a kémia, olyan majdnem tökéletes alap, mégis … szerinted miért nem voltunk mi soha egy pár?!

– Mert egy hülye kisfiú voltam, azért!!! –  mondja haragosan, mintha szégyelte volna azt az énjét, aki még nem is olyan régen, olyan őszintén tudott szeretni és rajongani értem.
Ahhh hagyjuk már, tudod jól, hogy engem ez már rég nem zavart volna. Annyira imádtalak, hajlandó lettem volna megbírkózni a korkülönbséggel.
– Nem tudom Ivett..
– és valóban, ebbe szerintem soha bele sem gondolt – te vagy a kis Csivettka, a kis rózsaszín felhőcskéidben, a világ szép és jó, mindenki olyan cuki..  videókat készítesz, sminkelgetsz, beszéled a hülyeségeidet, elvagy. Szerintem mi teljesen különbözőek vagyunk. 

Ha ezt nem a Kisfiú szájából hallom, minimum ököllel megy a saller visszakézből. Ehelyett a csúf, rideg és könyörtelen valóság csapott engem arcon. Először is, amikor megismert még nem volt blogom és a Csivettka max Gmail-en volt a becenevem. Másodszor, azon kívül, hogy szemmel láthatóan ezek miatt a sztereotípiák miatt beszélte le magát rólam, láthatóan annyira sem érdekeltem már, hogy belenézzen a videóimba. Harmadszor pedig, azok után, hogy még annyira sem ismert, hogy tudja nem élek buta rózsaszín ködben, rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Nem elég, hogy egyre élesebb összeférhetetlenségek jelentkeztek köztünk, de még csak nem is igazán ismerjük egymást. Sírni tudtam volna.

Forrás: Pinterest

Pár, számára egyéb hasonlóan izzasztó kérdés után hatalmas éhség kerítette hatalmába.

Csernyuuuu, én nagyon éhes vagyok!
– Nekem nincs kajám. – válaszoltam nem éppen kedvesen, mondván a szex utáni etetésről már rég leszoktam.
– Jó, én nem is erre gondoltam, elmehetnénk gyrosozni, meghívlak.

Aznap este a második sokk. A kora miatt szégyelltem vele bárhol megjelenni, ezért a saját kis kuckómon kivül nem mentünk régen soha sehova. Eleinte könyörgött, én meg kitaláltam mindenfélét, csak ne kelljen menni, aztán miután beletörődött szokássá vált, hogy nálam eszik és alszik. Végzetes hibák sorozata, tudom, ez van ha az ember fél.

-Oké, menjünk! – kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Ivettnek. Valójában a zsigerből jövő válaszom is sokkolt, de azt már nem fűzöm tovább.

Vannak dolgaim amit nehezen tudnak tolerálni, nem csak a férfiak, hanem úgy általánosságban bárki. Például hosszútávon sok türelem kell a néha kicsit elvarázsolt, kicsit lassú, kicsit nyugodt Ivetthez, ahogy ki válogatja a ruháit, amit aznap felvesz, majd csiga lassúsággal felveszi, megfésüli a haját, leül az ágyra gondolkodni, sminkel, elbambul a mesén, amit néz, leül az ágyra, felveszi a cipőjét és elindul. Ha ezt egy férfi rendszeresen acél türelemmel végig asszisztálja, én hozzá megyek feleségül. Ez a férfi nem eme történetem főhőse lesz.

Szerettem volna lezuhanyozni, de a semmiből előtörő végzetes éhsége nem hagyta, így félig izzadtan, cseppet sem rózsa illattal jelentem meg vele. Végülis kémiailag ha gerjed rám, a szagomra is gerjed. Állítólag igy vagyunk kódolva. A ruháimat a szekrényben az ajtóból állva és onnan siettetve sikerült premier plánból szemügyre vennie, majd felháborodva számon kért, hogy a szekrényben látja-e minden vagyonom befektetve.

Forrás: Pinterest

Így esett meg, hogy immár sokad íziglen megint elment a kedvem tőle és azt kívántam bárcsak fogná be a száját és maradtunk volna csak a szexnél, aztán csókolom. “Csak essünk túl ezen és menj haza!” – gondoltam és nem bántam volna, ha hirtelen hipervándor módjára egy másik kontinensre transzportálom magam egy szempillantás alatt.

A Kisfiú azon az estén sokad íziglen az Ivett mivoltom legmélyébe is bele szúrt vagy százat. Nem mondom, hogy nem fájt és hogy nem éreztem késztetést arra, hogy olyan dolgokkal tegyek a kedvére, ami nem én vagyok. Akkor sem lennék őszinte magamhoz, ha megpróbálnám letagadni, hogy nem jelent meg rajtam a megfelelési kényszer minden jele és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, nem járt kétségbeesettül az a fejemben, hogy “De akkor is bebizonyítom Neked, hogy én vagyok a legjobb csaj, akivel valaha dolgod volt!” Rohadtul kétségbe estem, hogy már megint nem vagyok elég jó neki és azon gondolkodtam, éppen milyen álarcot kellene már sokadjára kitalálnom, hogy vissza tudjam magamhoz édesgetni.

Úgy sétáltunk egymás mellett az utcán a kocsiig, mintha csak futólag egy párszor haverkodtunk volna és ballagtunk volna hazafelé ketten a napközi után a suliból, azt is csak azért, mert mind a ketten egy irányba laktunk. Túl sok ilyen majdnem semmit asszisztáltam végig és valahogy akkor lett elegem. Túl sokszor tettem már úgy életemben mintha nem lett volna semmi közben meg, éppen csak az nem volt és minden más meg igen. Túl sok volt már a “Tíz perccel azelőtt még meztelenül feküdtünk egymáson, de a metrónál már csak két puszit adott az arcomra és az Üllőin elengedte a kezem, mert az már túl forgalmas út ahhoz, hogy minket kezén fogva lássanak” típusú semmikből. És annak ellenére, hogy már anno az Üllőin világossá vált valaki teljesen mással, hogy én ilyet többet nem akarok, mégis megint ott vagyok, ugyanúgy földig alázva magam, azon tűnődve, hogy hogyan kellene éppen ebben a szent pillanatban egyszerűen csak úgy megsemmisülni.

 

Forrás: Pinterest

Leparkolt a Kiraly utcában egy kicsivel feljebb a gyrosostól, amikor bekopogtatott az ablakán egy borzos hajú férfi és kérdezte, hogy tudunk-e angolul. Ő, aki Londonban élt, barátságtalanul odalökött neki egy “No”-t és tovább matatott, míg én gondolkodás nélkül kicsit félve intettem a pasinak, hogy “I do!” kínos, de aranyos mosoly kíséretében, mintha kötelező lett volna az ő tuskóságát kompenzálnom.

– Ne Ivett, légyszi neee, neee! – kérlelt közben, mintha egy maffiózó kért volna tőlem egy szál cigit, hogy utána fejbe lőhessen. Mire a nevem kimondta már késő volt.
– Where can I find Király street 39? – kérdezi az idegen. Ezen kicsit elgondolkodva annyit mondtam neki, hogy ez az az utca, amit keres, mondta, hogy valójában neki a ház számmal vannak problémái, így hát kikapcsoltam az övem és a táskámmal együtt kiszálltam a kocsiból, hogy megmutassam neki a messze távolban kb merre lehet, amit keres.
– Ivett, ne csináld kérlek, hallod! – kérlelt, továbbra is mintha Kongóban lennénk és épp egy shortban és egy melltartó nélküli selyem felsőben szálltam volna ki, hogy egy emberkereskedőnek adjak útba igazítást.

A kedves, valóban szokatlanul, külföldiül igénytelen, ámbár jámbor férfinek sikeres útba igazítást adtam. Hálásan megköszönte és a szintén igénytelenül kinéző haverjával kullogtak tovább immár a jó irányba.

– Egész végig azt néztem, hogy mikor kapja ki a táskát a kezedből és elemeztem, hogy hogyan fogom elkapni és szétverni a fejét. – mondta miután a kocsitól hozzám ért.
– Igazi lovag vagy. – valóban, akármi is vezérelte és akár hány összeesküvés elméletet gyártott le a fejében az elmúlt három percben, tetszett. Tetszett, mert ránéztem és egy férfit láttam. Többé már nem kisfiú és többé már közel sem az a srác volt, mint akinek hittem. – Nem lehet mindig mindenkiről azt feltételezni, hogy bántani akar! Miért viselkedsz így valakivel, aki segítségre szorul?!
Az emberek nagyon rosszak Ivett és igenis bántani akarnak, ne várd, hogy bárki önszántából jót akarjon neked!
De igenis jók az emberek és látod ez a hapsi sem bántani akart és még hány millió emberrel találkoztam, aki bánthatott volna, de mégsem tette, mert én hittem bennük!
– Ez egy rózsaszín téveszme!

Egyre idegesítőbb volt, hogy ezt csinálja és az én pozitív világszemléletemmel ilyen radikálisan szembe ment. Azon gondolkodtam mi történhetett vele, mióta legutóbb találkoztunk, aztán arra jutottam, hogy ugyan miért is érdekel ez engem, legyen az ő baja! Változtatni ugyanis már  sem rajta, sem magamon nem tudok és akkor már világosan tudtam, hogy többé nem is akarok.

Forrás: Pinterest

Kikértük a gyrost, de nem maradtunk , ő a kocsiban még indulás előtt felfalta az övét, én pedig úton hazafelé felajánlottam neki a sajátom másik felét, mert annyira nem voltam éhes, hogy mindet meg bírjam enni.

Úgy döntöttem a visszafelé úton nem fogok túl mélyen bele menni a beszélgetésbe és bármennyire is megerőltető, semleges válaszokat fogok adni minden életről kialakított negatív megszólalására, játszom a laza és méginkább közömbös Ivett-et, az annyira amúgy sem esik nehezemre, ha meg tudom győzni magam arról, hogy leszarom.

Miután megette a gyrost, kérése nélkül kibontottam és odanyújtottam neki az üdítőjét, majd adtam neki egy zsepit, hogy törölje meg magát.

Ivett, pont úgy viselkedsz mint anyám, én nem szeretem, ha egy lány így kinyalja a seggem.
– Én ilyen vagyok, ha szereted ha nem. 

Forrás: Pinterest

Öt perc múlva úgyis elmúlik! Alig vártam, hogy kiszálljak a kocsiból és elfelejtsem ezt az estét. A kérdésre, amit az elején neki szegeztem, minden választ megkaptam, miért is nem akartam ezt előbb megérteni! Amikor sokadíziglen magyaráztam Nikinek, az unoka nővéremnek, azt a kettős érzést vele kapcsolatban, én sem mindig értettem hogyan lehetséges az, hogy valakinek kell a teste, az energiái, egy kicsit a gyermeki szíve is, de magától a személyétől meg a világból ki tudnék szaladni. Rajongásig szerettem, odáig voltam érte hosszú hosszú hónapokig, lassan évekig, tele sírtam miatta a párnámat, mindezt azért, hogy végre különbséget tudjak tenni a testi vágy és az igazi szerelem között.

Bang!! Olyan volt, mintha egy hatalmas cintányérral csaptak volna fejbe! Volt bennem ugyan egy kettős érzés, de csak a megfelelési kényszeres énem próbált kiáltozni segítségért, mert érezte a vesztét! Nem fogom többé egy szép formába csomagolt péniszért elveszíteni magam, hogy aztán kétségbeesetten próbáljam bizonyítani, hogy “De végülis én igenis érek valamit hidd el, fogalmam sincs mi ütött belém, amikor nem tudtalak sem téged, sem pedig magamat értékelni annyira, hogy előbb téged ismerjelek meg jobban és aztán a péniszed!” Sajnálom!

Tartozom egy bocsánat kéréssel magamnak az ilyen és ehhez hasonló felesleges körök miatt. Továbbá tartozom minden szép csomagolású pénisznek, azaz valahol egy szépséges érző férfinak egy bocsánat kéréssel azért, mert nem értékeltem őket eléggé és mert nem tartottam őket ennél többre, mivel éppen akkor még magamról sem tudtam mennyire értékes vagyok.

 

“It’s okay to miss someone without wanting them back!”
Unknown 

 

3 hozzászólás

  • Imádom és a csatornán az ehhez hasonló videókat is. Általad kicsit magamat is sikerül jobban megértenem és mindazt amin keresztül megyek. Én a helyedben nem “vesztegetném” az időm blogbejegyzésekre. Őszinte vagy és ez az egyediséged, pont ezt szeretik benned annyian. Szerintem neked ezeket a sztorikat és személyes tapasztalataidat össze kellene írnod egy könyvbe. Külföldön élek de hidd el az elsők között lennék akik rohannak érte a könyvesboltba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.